Havas Jon szülei

A következő időszakban ritkábban lesznek bejegyzések könyvekről, aminek oka, hogy a harmincegyedikei Trónok harca premier miatt a héten elkapott egy láz a sorozat iránt. (És a könyveket lassabban olvasom a kicsi betűk miatt) Már tavaly nyáron elolvastam az első három részt és belekezdtem a negyedikbe, de akkor félbemaradt. Most viszont elölről kezdtem mind a sorozatot, mind a könyveket. És ha már olvasok, mért ne agyalhatnék közben...

Erősen spoileres! Tehát ha nem akarsz megtudni lényeges dolgokat, mert még nem láttad/olvastad, akkor inkább ne is menj tovább.

Nem is tudom mi volt a hatása, hogy elgondolkodtam ezen. Egyszerűen csak bevillant, hogy mi van, ha Jon apja mégsem Ned. Ezt azért is furcsa, mert bár tudom, hogy Martin karakterei nem fekete-fehérek (s ettől élő mindegyik, ettől hitelesek), egyik sem tiszta gonosz és tiszta jó. Ned a "becsület lovagja", szinte egyedül Jon miatt vétett, és talán másoknak ezért lesz különös, ha azt mondom, ezt a bűnt vegyük el tőle. A sorozatban nem kapott elég figyelmet (pedig szerintem kellett volna) Lyanna utolsó mondata: Promise me, Ned. Promise me.

De mit ígérjen meg Ned? Ugyebár Lyanna a húga volt, Robert király jegyese. Minden ott kezdődött, mikor Rhaegar Targaryen a lovagi tornán a kék rózsát nem a feleségének, hanem Lyanna-nak adta. Ilyet csak úgy nem tenne egy férfi, kivéve, ha tényleg nagyon szerelmes. Kockáztatta volna a nevét azzal, hogy csak azért adta a rózsát a lánynak, mert az szép? Nem túl reális ugye?

Nos, ezután az a hír terjedt el a királyságban, hogy Rhaegar elrabolta a lányt és megerőszakolta. Legalábbis Robert ezt mondta. De mi van, ha ez sem így történt? Lyanna esetleg önszántából ment a férfival, és elképzelhető, hogy közben gyereke is lett tőle. Az a gyerek pedig (az én véleményem szerint) nem mást, mint Havas Jon. Más megoldást én nem látok, vagy csak nem akarok elfogadni. Egyes elméletek szerint Robert az apja. Robert, mint Jon apja? Akkor Ned miért rejtette el a királytól? Sok fattya volt Robertnek, köztudott tény volt ez a királyságban, hát mért ne fogadhatta volna el Jont? Az nekem nem kielégítő indok, hogy azért, mert Lyanna féltette az udvartól.

Az már sokkal inkább logikusabb, hogy Rhaegar fia. Rhaegar tudott a legendáról, s arról, hogy a sárkánynak három feje van. Neki két gyermeke volt beteges feleségétől, aki már nem tudott volna neki újat szülni. Ezért aztán Lyanna-t "választotta", s az ő szerelmük gyümölcse Jon. Elképzelhetetlen lenne? Bizonyos szempontból igen. Sok példában bizonyított, hogy a vegyes családokban a Targaryen család jellegzetessége (pl.: platinaszőke haj, lila szemek) valahogyan mindig kiütött, de Jon? Sötét haj és sötét szemek, jellegzetes Stark. És az elméletemet más is gyengíti.

1. A rémfarkasok a Stark család állatai. Az igaz, hogy Joné albínó (fehér szőr, vörös szemekkel), de mégiscsak farkas. Nem ragaszkodna az állat egy olyanhoz, aki nem Stark. Bár Jon Lyanna felől félig Stark, de azt az állat bizonyára érezné. Vagy lehet, hogy tévedek.

2. Az első részben, mikor Ned és Jon útjai elválltak (Jon ment a Falra, Ned délre), akkor azt mondta neki, hogyha legközelebb találkoznak, mesél az anyjáról. Ha Jonnak olyan fontos szerepe van a történetben (ami kétségtelenül az, ha Rhaegar és Lyanna gyermeke), akkor nem hiszem, hogy így derülne rá fény. Az más kérdés, hogy végül Ned nem tudta  neki elmondani...

3. Igen, de ha Jon mégis R és L gyermeke, akkor is fattyú. Az tudott, hogy a Targaryen családban a vértfertőzés megszokott dolog, a többnejűség viszont nem volt jellemző. Hódító Aegon elvette mindkét lánytestvérét, de Rhaegar tett-e ilyet titokban? Ha az ő gyerekük és Rhaegar szándékosan, a jóslat miatt akarta a harmadikat, akkor biztosan nem hagyta, hogy fattyú legyen. Különben nem lett volna jogos a követelése a trónra. Bár ez is kérdéses, hisz az igazat csak Reed tudhatja, de ki adna pont egy mocsárlakó szavára?

4. Éjjeli testőrség. Ha Ned tudta, hogy kinek a fia Jon és milyen fontos szerepe lesz a jövőben, akkor mért hagyta, hogy csatlakozzon hozzájuk? Aki felölti a feketét, az nem birtokolhat földet, nem lehet gyereke. Ha megszegi az esküt, halállal lakol. Mi értelme lenne a Falra menni, ha utána meg kell szegnie az esküjét, mert jogos trónörökös? Ezt talán úgy tudnám megcáfolni, hogy az ötödik kötet végén leszúrják, újjá éled és mivel az eskü haláláig tart, ezzel megszűnik az. Vagy jönnének a sárkányok, elűznék a Másokat, leolvadna a Fal, aztán már nem kellene a testőrség. Jó, ez csak az én reményem.

Elgondolkodtató, hogy most akkor Jon kinek a gyermeke. Szerintem logikus lenne, ha félig Targaryen lenne. Én azért is szeretném ezt hinni, mert a könyvsorozat címe: A tűz és jég dala. Kiben egyesülhet ez, ha nem egy olyanba aki félig Stark (jég) félig Targaryen (tűz)? De a címet lehetne Dany-re és Jonra érteni.

Én azt szeretném, ha Jon és Dany a végén együtt uralkodnának. Olvastam, hogy ez sokakból nem tetszést váltott ki, de nekem tetszik a gondolata.

Még egy kis megjegyzés a végére: Azora Ahai-ról. Erről is ment a gondolkodás, hogy na az ki lesz. Olvastam neveket (pl.: Davos, Theon), de ezeket nem tartom valószínűnek. Egyrészt azért, mert nem főszereplők. Vannak fejezeteik, de nem tarthatóak főszereplőknek. És én nem hiszem, hogy olyan mentené meg a világot, aki nem a kezdetektől szerepel és a kezdetektől van szemszöge. Melyik történetben volt, hogy mellékszereplő mentette meg a világot? Én Azora Ahai-t Jonra és Danyre értem, ők lennének a legoptimálisabbak. Az más kérdés, hogy ez csak az én véleményem és ízlésem, s bizonyára kell még pár évet várnom, mire Martin befejezi még a két könyvet és megtudom...

Szíved helyén épül már a Halálcsillag - kritika

Fülszöveg:

Emlék Bundás egy nyugodtnak induló vasárnap délután kedvenc férfimagazinjából arról értesül, hogy a szerelem kialakulásáért a feniletilamin nevű hormon a felelős, s hogy pontosan hétféle szerelem létezik. Mire a cikk végére ér, már tajtékzik a dühtől, és ordít: micsoda hazugság, hiszen csakis egyféle van, „az elvakult, buta, üres szerelem, ami csak szenvedély és csak rabság. A többi habkönnyű neurózis, polgári házasság, semmi egyéb." Az már az élet humorérzékét dicséri, hogy ebben a pillanatban megcsörren a telefonja, és éppen az a nő keresi, aki elhagyta, és akinek az emlékétől nem tud szabadulni.

A regény a vak szenvedélyek karneválja. A fekete szerelem végigsöpör a budapesti Király utcán, Kolozsváron, Pécsen, az adriai tengerparton. Nemet változtató macsó, japán karddal hadonászó írósztár, bánatevésbe menekülő mizantróp apa, transzvesztita szerelemdémon és persze a westernt író főhős kergeti a boldogság kék madarát, vagy ahogy a könyv fogalmazza újra a toposzt: a szerelem pöttyös lasztiját. Mindeközben a Vadnyugaton is zajlik az élet: ármány és szerelem, bűn és bűnhődés, árulás és bosszú. A legendás Mocskos Tizenegyek Bandája az enyészeté lesz, kőkemény gengszterszívek törnek ripityára, de azért Blacklord messze földön híres kuplerájának (Eldorádó Kéjház) szalonjában minden hajnalban felcsendül a Szamár-induló…

Véleményem: vigyázat, spoileres!

Már a megjelenése előtt kinéztem magamnak ezt a regényt, egyrészt - sokakkal ellentétben - nekem nagyon megtetszett a borító, a cím meg pláne. Általában nem szoktam kortárs magyaroktól olvasni, egyetlen kivétel eddig Benina volt, de nem álltam előítéletesen hozzá.

Mikor elkezdtem, már akkor gyanítottam, hogy lesz valami köze egymáshoz az alaptörténetnek és a western-nek. Eleinte még azt hittem, hogy az író őrült, és azt hiszi, hogy a történetében él, nem tévedtem nagyot, de nem volt kiszámítható, bár a vonat-jelenetnél már mindent tudtam. Lehet, hogy későn jöttem rá, de legalább nem volt akkora bumm. Egy kicsit bajlódtam az olvasással az elején, én ugyanis nem szeretem, ha egy regényben káromkodnak. Egyszer-kétszer még belefér, ha egy szereplőt elkap az indulat, de ebben nagyon sokat káromkodtak. De nem volt baj, mert ettől lett hiteles az egész. Ahogy körbekémlelek a saját életemben, folyton azt hallom, hogy az emberek rondán beszélnek, és bármennyire mellőzném a regényekből, ebbe beleillett. A fogalmazás elég szabad volt, könnyen olvasható, bár nem könnyen emészthető. Nem akarok senkit sem megsérteni, de ebben a történetben a világ fura szerzeteivel találkoztam. 

Kezdjük Zafírral, akit kezdetben nem tudtam hová tenni. Talán mindenkinek az életében van olyan, vagy találkozott már olyannal, aki olyan, mint Zafír, hatalmas nőcsábász, sötét múlt. Bizonyára más történetekből ismerős lehet az ilyen karakter. Nagyon meglepődtem, mikor nővé operáltatta magát, mindezt a harmincas éveiben. Persze, ezután boldog volt, de én nekem azaz elvem, hogy amit a természettől kaptunk (a nemünk), azt ne változtassuk meg. És ezért sem tudtam megkedvelni Zafírt/Zafírát, mert egyszerűen idegesített, és nem tudtam leküzdeni az ellenérzéseimet. Miután pedig bohóc lett belőle (új név: Dudu), végleg megutáltam. Amit pedig a Proffal leműveltek (hogy a hullát Bundás lakásán "őrizte") szintén kiborított.

A főszereplőt se csíptem. Nekem túlságosan olyan volt, mint az orosz realizmus karakterei. Életunt, életképtelen emberek, akik csak lopják a napot, nem tesznek semmi hasznosat. Néha pusztító a szerelem, de a mit Léna leművelt vele, az még nekem is sok volt, és ő hagyta. Mókus pedig szintén irritált, mint nő, mert nem tudtam szeretni, amiért túlságosan tökéletes. Bár az is zavart, hogy Bundás ott hagyta őt, mert nem bírt tovább tengődni a tökéletességben, ami valljuk be, egy idő után fojtogató, mégis, én sem tettem volna másként.

A western történet kezdetben nem tetszett, talán a sok szókimondó bordély jelenet és nemiség miatt, de akkor átbillent a mérleg a másik oldalára, mikor Lee-t elhagyták. Onnantól kezdve nagyon tetszett a történet, a végén pedig ahogyan összeért a két szál egyenesen zseniális. Mint írtam már, számítottam ilyenre vagy hasonlóra a vonatjelenetnél, végül többnyire meg is kaptam, talán egy kicsit élvezetesebben, mint én képzeltem. És nagyon tetszett, annak ellenére is, hogy egyik karaktert sem tudtam megkedvelni. A többi mind kárpótolt érte.

Összességében szabad volt a fogalmazás, leírás annyira sok nem volt, mint amilyet én általában szeretek egy regényben, de olyan idézetek színesítették, amiket az író nagyon jól eltalált, és nagyon igazak. Ugyanígy a kocsmában azaz idős ember, aki a létra tetején ült, és Emlék orra alá dörgölte az igazságot. Talán nem kéne elhinnem, de nagyon jól megfogalmazta, hogy kinek "kellene" öngyilkosnak lennie.

Végül pár idézet:

"Lukas metrójegy a szívem."

"Őrjítő érzés ennyire imádni valakit, akit tiszta szívedből gyűlölsz. Eszi a lelkedet és a testedet a bánat, az ételnek nincs íze, álom nem jön szemedre, vagy ha igen, hát abban nincs köszönet. Féreg rágja az életedet, ez a szerelem, Lola."

"– Ha rajtam múlna, az összes kibaszott szerelmest egy kurvanagy állatkertbe záratnám, ott aztán nyugodtan kínozhatnák egymást. Így a normálisoknak is sokkal könnyebb lenne."

"– A megtört szívet nem gyógyítja semmi, mert a megtört szív előbb szikkadni kezd, mint a kint hagyott zsemlye, azután pedig megkövül, hogy ölni lehet vele."

Értékelés: 5/5

Borító: 5/5

Kedvenc szereplő: -

Garabonc - kritika

Fülszöveg:

Katsa, a garabonc Úrnő, egyike azoknak a ritka és fura szerzeteknek, akik különös képességgel születtek. Az ő rendkívüli tehetsége a küzdelemben, a halálosztásban mutatkozott meg; nyolc éves kora óta tudja, hogy akár puszta kézzel is képes embert ölni. A király unokahúgaként kiváltságos életet élhetne, de garabonciája miatt kénytelen a király erőszakos megbízásait teljesíteni.

Amikor találkozik a szintén garabonciás harcos Pó herceggel, Katsa még nem sejti, hogy élete fordulóponthoz ért.

Nem számít arra, hogy Pó a barátja lesz.

Nem számít arra, hogy megtudja az igazságot a saját garabonciájáról – a legkevésbé pedig arra, hogy egy távoli földön lappangó, rettenetes titok közelébe kerül...

A garabonc Úrnő, ez a modern lányregény, újfajta módon mesél arról, hogyan válik egy kamaszlány minden szempontból önmaga urává, hogyan érik független és felelős nővé, miközben olyan lélegzetelállító szerelemről olvashatunk benne, amely kétségkívül felveszi a versenyt az Alkonyattal.

Véleményem: Vigyázat, spoileres!

Sorrendben ez a könyv előbb jelent meg, viszont a Zsarát folytatása, bár teljesen különálló a két történet. Míg a Zsarátban Lekk múltja derül ki, addig itt megismerkedünk egy másik királysággal, ahol hatalmat szerzett, és jóságos királyként van elkönyvelve. Érdekes, hogy a két világ nem is tud egymásról, és ebben a kötetben szó sincs róla, hogy egyikből át lehetne térni a másikba, amit nem feltétlenül vettem hibának. Ugyanis érdekes lett volna még azt a világot is beleszőni a történetbe, tekintettel arra, hogy itt hét királyság van, és gyakorlatilag csak három "szerepel", míg a többit csak megemlítik néhol. Katsa, Pongor és Keserkék élete fonódik egybe, és alkot egy közös történetet. Viszont alig vannak kidolgozva az események.

Az elején konkrétan egy küldetést részletez az írónő nagyon sok oldalon keresztül, hogy aztán ezt a szálat eldobja, és ne is foglalkozzon vele többet. Megemlítik az elrablását Teafű hercegnek, hogy miért történt, de mintha nem is lett volna értelme az egésznek. Értem én, hogy Lekk király perverziójához járult hozzá, de én szerettem volna Lekk viselkedéséről többet tudni. Nem elég, hogy azért mert garabonc (illetve szörny) már rögtön így kell viselkednie, és ezen még az se segít, hogy a Zsarátban kiderült a múltja. Miért lett kegyetlen, miért támadott meg állatok és kisgyerekeket? Én szeretek arról olvasni, hogy miért lesz egy emberből gonosz, és ezt itt nagyon hiányoltam, mert egyszerűen van egy gonosz, aki gonosz és kész. De a tetteinek magyarázatára nem derül fény, és egy hatalmas űrt hagy bennem...

Na de mesélek a pozitív dolgokról is. A nevek megnevetettek, Katsa, Raffin és Pongor, de még a Randa is mókás. Tetszett, hogy Katsa nem annyira lányos, adódik ez a garabonciájából is, de belevaló és erős is. Néha voltak részek, amik nem ezt bizonyították, de szerintem mindenki életében vannak olyan napok vagy időszakok, mikor félreteszi a keménységét, és megmutatja, milyen gyengéd tud lenni igazából. Pongor előhozta ezt az énjét, aminek nagyon örültem. Pongor érdekes egy figura volt, nem tipikus rosszfiú de még jófiú sem. A végén az önsajnáltatása kibillentette ebből, megmutatva azt, hogy senki sem tökéletes, és hogy erről néhány író mennyire megfeledkezik, mikor a YA regényekben túl tökéletesnek akar ábrázolni egy-egy szereplőt. Én az ilyen karakterekben sokkal inkább magamra ismerek, mint az átlagos, szürke YA lányokban.

Itt sem zavart a sok utazás leírása, sőt, élveztem ezeket a jeleneteket, mert szeretek ilyenről olvasni. A hegyen való átkelés megborzongatott, ezzel együtt pedig megmutatta, hogy igenis léteznek erős lányok, nem minden történetben kell, hogy egy nyámnyila, sírós liba legyen a főhősnő. Tudnék erre sok példát hozni, de Katsa pontosan olyan számomra, mint Grace a Shiver-ben: olyan lány, akire szívesen hasonlítanék, attól függetlenül, hogy végül egyik szereplőnek sem sikerült belopnia magát úgy a szívembe, mint máshol. De egy nagyon jó történetet olvastam, és nagyon várom a folytatását, ami majd Keserkékről fog szólni.

Értékelés: 5/5
Borító: 5/5
Kedvenc szereplő: -

Zsarát - kritika

Fülszöveg:
Völgyeföldén zavaros, vad idők járnak.

A fiatal Nash király kapaszkodik a trónjába, miközben a lázadó főurak északon és délen is sereget toboroznak, hogy letaszítsák róla. Az erdő és hegyek tele vannak kémekkel, nyüzsögnek a tolvajok és mindenféle törvényen kívüliek.

Itt él Zsarát, aki vad, ellenállhatatlan megjelenésével, a lángnyelvek minden árnyalatában pompázó színű hajával az ember-szörnyek utolsó élő képviselője.
Egyszerre gyűlölt és imádott személy ő, akinek különleges képessége, hogy befolyásolni tudja a környezetében lévők elméjét. De Zsarát nem akar visszaélni e hatalmával, nem akarja ártatlan emberek titkait ellopni. Különösen, hogy neki magának is oly sok féltett titka van.

Csakhogy feltűnik Brigan herceg, aki azért jött, hogy Zsarátot a Királyi Városba vigye. Az udvarnak ugyanis szüksége van Zsarát segítségére, hogy leleplezze a király ellen szőtt összeesküvést. Messze az otthonától a lány fokozatosan rádöbben, hogy képessége jóval többet ér, mint amiről valaha álmodott.
Megmentheti a királyságot.

De csak akkor, ha nem fél olyan szörnnyé válni, mint amilyen az apja volt.

Ez a romantikus történet méltó párja a nagyszerű Garaboncnak, azonban vadonatúj szereplőkkel, egyetlenegyet kivéve. Ha tetszett a Garabonc, biztosan imádni fogod a Zsarátot is. Ha pedig még nem olvastad, ez után mindent megadnál azért, hogy minél előbb a kezedbe vehesd.

Véleményem: vigyázat, spoiler-es!

Először is megjegyzem, hogy én ezt tavaly is és most is előbb olvastam, mint a Garaboncot, ugyanis ez az előzménye. Bár nem sorrendbe írta meg az író, én jobban szeretek időrendben olvasni, mint megjelenési sorrendben. És persze furcsa lett volna Lekk haláláról először olvasni, mikor ebben a kötetben derül ki a múltja...

A borító nagyon tetszik, de itt is ugyanaz a problémám: szép külső, már nem olyan jó belső. A fogalmazás szép, végre egy YA könyv, amiben nem E/1 van, plusz még itt sok volt a leírás is, amit én szeretek. Sokan kifogásolták a cselekmény hiányát. Valóban, nem történik sok minden a könyvben, vándorlás, hétköznapi dolgok egy kastélyban, amit sok oldalon keresztül részletez az író. De én szeretem a sok leírást, engem nem zavar a vándorlás részletezése. Sok dolog volt viszont, ami zavart.

Bár az írónő sok esetben írta, hogy Zsarát (jaj olyan jó ez a név) nem látott bele az emberek fejébe, engem mégis zavart, hogy Brigan fejébe se látott bele, és ezt még részletezték is. Kicsit Alkonyat típus volt, gondolom nem kell magyaráznom, hogy miért. A másik, ami kicsit idegesített, Zsarát vérzésének leírása. Értem én a problémát, amire felfigyelt az írónő. Láttam már sok oldalon, hogy milyen lehetett Edward, mikor Bellának megvolt. És gondolom ezt a bakit akarta elkerülni az írónő azzal, hogy a szörnyek megérezhetik a vért és megtámadhatják Zsarátot, tehát jogos a védelme, de annyiszor leírta a regény során, hogy már idegesített. Ráadásul Zsarátnak mindig volt valami baja. Meglőtték, napokig szenvedett, megtámadta egy madár, napokig szenvedett. Megjött neki, szenvedett. Miért kellett ennek a lánynak mindig nyervognia? Kiakasztott vele.

Viszont tetszett, hogy csak fokozatosan szeretett bele Briganba. Bár furcsálltam, hogy olyan gyorsan megbocsátott neki, amiért az megtámadta. Sajnáltam Íjászt, meg a kapcsolatukat. Zsarát nagyon kegyetlenül viselkedett vele, amiért évekig játszott vele, aztán csak úgy eldobta. Ráadásul úgy halt meg, hogy azt hitte, nem tudta megvédeni a lányt.

Ami még nem tetszett, hogy mindenki összefeküdt mindenkivel. A végén már követni sem tudtam, hogy ki kinek a kije, ki kitől várandós. És azért is húztam a számat, hogy ez senkit se akasztott ki. Hogy a király fia tizenéves korában összefeküdt egy istállós lánnyal (ha jól emlékszem), és gyereke lett tőle. Íjásztól két nő is várandós lett, mert egyiküknek sincs annyi esze, hogy védekezzen vagy valami... Sok butaság volt a könyvben és érthetetlen dolog, néhol lassan is döcögött. Viszont a királysággal és a szörnyekkel mégis jó hangulatot teremtett.

Értékelés: 5/4

Borító: 5/5

Kedvenc szereplő: Íjász

Vadászat #4

Fülszöveg:

Emlék Bundás egy nyugodtnak induló vasárnap délután kedvenc férfimagazinjából arról értesül, hogy a szerelem kialakulásáért a feniletilamin nevű hormon a felelős, s hogy pontosan hétféle szerelem létezik. Mire a cikk végére ér, már tajtékzik a dühtől, és ordít: micsoda hazugság, hiszen csakis egyféle van, "az elvakult, buta, üres szerelem, ami csak szenvedély és csak rabság. A többi habkönnyű neurózis, polgári házasság, semmi egyéb." Az már az élet humorérzékét dicséri, hogy ebben a pillanatban megcsörren a telefonja, és éppen az a nő keresi, aki elhagyta, és akinek az emlékétől nem tud szabadulni.

A regény a vak szenvedélyek karneválja. A fekete szerelem végigsöpör a budapesti Király utcán, Kolozsváron, Pécsen, az adriai tengerparton. Nemet változtató macsó, japán karddal hadonászó írósztár, bánatevésbe menekülő mizantróp apa, transzvesztita szerelemdémon és persze a westernt író főhős kergeti a boldogság kék madarát, vagy ahogy a könyv fogalmazza újra a toposzt: a szerelem pöttyös lasztiját. Mindeközben a Vadnyugaton is zajlik az élet: ármány és szerelem, bűn és bűnhődés, árulás és bosszú. A legendás Mocskos Tizenegyek Bandája az enyészeté lesz, kőkemény gengszterszívek törnek ripityára, de azért Blacklord messze földön híres kuplerájának (Eldorádó Kéjház) szalonjában minden hajnalban felcsendül a Szamár-induló...

Megjegyzés:

Már a megjelenése előtt kinéztem magamnak ezt a könyvet. Tetszett a fülszöveg, meg a borító is. Igen, megint a borító. De molyon az idézeteknél annyira tetszett pár, hogy úgy voltam vele, most már muszáj megszereznem. A borító senkit ne verjen át, hogy úgy néz ki, mintha antikváriumból lenne, ez egy idei könyv. Viszont nagyon ötletes terv volt. Alig várom már, hogy elkezdjem olvasni!