Katsa, a garabonc Úrnő, egyike azoknak a ritka és fura szerzeteknek, akik különös képességgel születtek. Az ő rendkívüli tehetsége a küzdelemben, a halálosztásban mutatkozott meg; nyolc éves kora óta tudja, hogy akár puszta kézzel is képes embert ölni. A király unokahúgaként kiváltságos életet élhetne, de garabonciája miatt kénytelen a király erőszakos megbízásait teljesíteni.
Amikor találkozik a szintén garabonciás harcos Pó herceggel, Katsa még nem sejti, hogy élete fordulóponthoz ért.
Nem számít arra, hogy Pó a barátja lesz.
Nem számít arra, hogy megtudja az igazságot a saját garabonciájáról – a legkevésbé pedig arra, hogy egy távoli földön lappangó, rettenetes titok közelébe kerül...
A garabonc Úrnő, ez a modern lányregény, újfajta módon mesél arról, hogyan válik egy kamaszlány minden szempontból önmaga urává, hogyan érik független és felelős nővé, miközben olyan lélegzetelállító szerelemről olvashatunk benne, amely kétségkívül felveszi a versenyt az Alkonyattal.
Véleményem: Vigyázat, spoileres!
Sorrendben ez a könyv előbb jelent meg, viszont a Zsarát folytatása, bár teljesen különálló a két történet. Míg a Zsarátban Lekk múltja derül ki, addig itt megismerkedünk egy másik királysággal, ahol hatalmat szerzett, és jóságos királyként van elkönyvelve. Érdekes, hogy a két világ nem is tud egymásról, és ebben a kötetben szó sincs róla, hogy egyikből át lehetne térni a másikba, amit nem feltétlenül vettem hibának. Ugyanis érdekes lett volna még azt a világot is beleszőni a történetbe, tekintettel arra, hogy itt hét királyság van, és gyakorlatilag csak három "szerepel", míg a többit csak megemlítik néhol. Katsa, Pongor és Keserkék élete fonódik egybe, és alkot egy közös történetet. Viszont alig vannak kidolgozva az események.
Az elején konkrétan egy küldetést részletez az írónő nagyon sok oldalon keresztül, hogy aztán ezt a szálat eldobja, és ne is foglalkozzon vele többet. Megemlítik az elrablását Teafű hercegnek, hogy miért történt, de mintha nem is lett volna értelme az egésznek. Értem én, hogy Lekk király perverziójához járult hozzá, de én szerettem volna Lekk viselkedéséről többet tudni. Nem elég, hogy azért mert garabonc (illetve szörny) már rögtön így kell viselkednie, és ezen még az se segít, hogy a Zsarátban kiderült a múltja. Miért lett kegyetlen, miért támadott meg állatok és kisgyerekeket? Én szeretek arról olvasni, hogy miért lesz egy emberből gonosz, és ezt itt nagyon hiányoltam, mert egyszerűen van egy gonosz, aki gonosz és kész. De a tetteinek magyarázatára nem derül fény, és egy hatalmas űrt hagy bennem...
Na de mesélek a pozitív dolgokról is. A nevek megnevetettek, Katsa, Raffin és Pongor, de még a Randa is mókás. Tetszett, hogy Katsa nem annyira lányos, adódik ez a garabonciájából is, de belevaló és erős is. Néha voltak részek, amik nem ezt bizonyították, de szerintem mindenki életében vannak olyan napok vagy időszakok, mikor félreteszi a keménységét, és megmutatja, milyen gyengéd tud lenni igazából. Pongor előhozta ezt az énjét, aminek nagyon örültem. Pongor érdekes egy figura volt, nem tipikus rosszfiú de még jófiú sem. A végén az önsajnáltatása kibillentette ebből, megmutatva azt, hogy senki sem tökéletes, és hogy erről néhány író mennyire megfeledkezik, mikor a YA regényekben túl tökéletesnek akar ábrázolni egy-egy szereplőt. Én az ilyen karakterekben sokkal inkább magamra ismerek, mint az átlagos, szürke YA lányokban.
Itt sem zavart a sok utazás leírása, sőt, élveztem ezeket a jeleneteket, mert szeretek ilyenről olvasni. A hegyen való átkelés megborzongatott, ezzel együtt pedig megmutatta, hogy igenis léteznek erős lányok, nem minden történetben kell, hogy egy nyámnyila, sírós liba legyen a főhősnő. Tudnék erre sok példát hozni, de Katsa pontosan olyan számomra, mint Grace a Shiver-ben: olyan lány, akire szívesen hasonlítanék, attól függetlenül, hogy végül egyik szereplőnek sem sikerült belopnia magát úgy a szívembe, mint máshol. De egy nagyon jó történetet olvastam, és nagyon várom a folytatását, ami majd Keserkékről fog szólni.
Értékelés: 5/5
Borító: 5/5
Kedvenc szereplő: -
Az elején konkrétan egy küldetést részletez az írónő nagyon sok oldalon keresztül, hogy aztán ezt a szálat eldobja, és ne is foglalkozzon vele többet. Megemlítik az elrablását Teafű hercegnek, hogy miért történt, de mintha nem is lett volna értelme az egésznek. Értem én, hogy Lekk király perverziójához járult hozzá, de én szerettem volna Lekk viselkedéséről többet tudni. Nem elég, hogy azért mert garabonc (illetve szörny) már rögtön így kell viselkednie, és ezen még az se segít, hogy a Zsarátban kiderült a múltja. Miért lett kegyetlen, miért támadott meg állatok és kisgyerekeket? Én szeretek arról olvasni, hogy miért lesz egy emberből gonosz, és ezt itt nagyon hiányoltam, mert egyszerűen van egy gonosz, aki gonosz és kész. De a tetteinek magyarázatára nem derül fény, és egy hatalmas űrt hagy bennem...
Na de mesélek a pozitív dolgokról is. A nevek megnevetettek, Katsa, Raffin és Pongor, de még a Randa is mókás. Tetszett, hogy Katsa nem annyira lányos, adódik ez a garabonciájából is, de belevaló és erős is. Néha voltak részek, amik nem ezt bizonyították, de szerintem mindenki életében vannak olyan napok vagy időszakok, mikor félreteszi a keménységét, és megmutatja, milyen gyengéd tud lenni igazából. Pongor előhozta ezt az énjét, aminek nagyon örültem. Pongor érdekes egy figura volt, nem tipikus rosszfiú de még jófiú sem. A végén az önsajnáltatása kibillentette ebből, megmutatva azt, hogy senki sem tökéletes, és hogy erről néhány író mennyire megfeledkezik, mikor a YA regényekben túl tökéletesnek akar ábrázolni egy-egy szereplőt. Én az ilyen karakterekben sokkal inkább magamra ismerek, mint az átlagos, szürke YA lányokban.
Itt sem zavart a sok utazás leírása, sőt, élveztem ezeket a jeleneteket, mert szeretek ilyenről olvasni. A hegyen való átkelés megborzongatott, ezzel együtt pedig megmutatta, hogy igenis léteznek erős lányok, nem minden történetben kell, hogy egy nyámnyila, sírós liba legyen a főhősnő. Tudnék erre sok példát hozni, de Katsa pontosan olyan számomra, mint Grace a Shiver-ben: olyan lány, akire szívesen hasonlítanék, attól függetlenül, hogy végül egyik szereplőnek sem sikerült belopnia magát úgy a szívembe, mint máshol. De egy nagyon jó történetet olvastam, és nagyon várom a folytatását, ami majd Keserkékről fog szólni.
Értékelés: 5/5
Borító: 5/5
Kedvenc szereplő: -
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése