Engelsfors. Egy apró csodás kis város Svédországban, ahol 6 lány épp csak elkezdte a középiskolát. Semmi közös nincs bennük - kivéve hogy mindegyikőjükben ősi ördögi erő lakozik.
Az őszi szemeszter csak elkezdődött, amikor egy halott diákot találtak a suli egyik wc-kabinjában. Mindenki öngyilkosságra tippel. Mindenki, leszámítva a hat lányt, akik tudják az igazságot. Egy éjjel, amikor a hold kísértetiesen vörösen borítja be az eget, a lányok találkoznak a parkban. Nem tudják hogyan és miért mentek oda, csak azt tudják, hogy szükségük van egymásra a túléléshez.
Azt mondják boszorkák. Egy ősi prófécia állítja, hogy ők a kiválasztottak. Ettől a naptól kezdve a gimiben már élet vagy halál a tét. És a lányoknak még sok mindent meg kell tanulniuk saját erejükről is. Az idő csak fogy. Valami vadászik rájuk, és ha nem ők találják meg előbb és pusztítják el azt, akkor ők halnak meg…
Véleményem: vigyázat, spoileres!
Ezt a könyvet még tavaly néztem ki magamnak, egy facebook rajongói oldalnak köszönhetően, nem is tudom már, hogy jött velem szembe. Aztán novemberben beszereztem, de csak most jutottam el odáig, hogy elolvassam. És milyen kár, hogy ilyen sokáig halogattam! Most veszem csak észre, hogy azok a könyvek, amikhez sokáig hozzá sem nyúlok, utána milyen jó olvasásélménnyel gazdagítanak. Ez is ilyen volt!
A fantasy témát úgy látszik még mindig nehéz megunni, vannak olyan írók, akik ettől függetlenül nagyon mellényúlnak, és számomra értékelhetetlen művet alkotnak. Na ez nem ilyen volt! Nagyon tetszett, hogy a lányokat fokozatosan ismerhettük meg, E/3-ban kaptak saját kis részecskéket, s ezáltal eldönthettem, hogy kit kedvelek meg. Rebecka volt a legszimpatikusabb a lányok közül, ezért nagyon sajnáltam is, hogy meghalt. Utána viszont Minoo lépett elő a kedvencemmé, s ezt a státuszát a könyv végéig sikerült megtartania. Viszont a többi szereplő valahogy nem nőtt a szívemhez.
Ott van például Anna-Karin. Általában megértem az olyan lányokat, akik a kirekesztettség érzésétől szenvednek, nem találják a helyüket a világban. De valamiért már az első fejezeteitől kezdve unszimpátiát váltott ki belőlem, amikor pedig tudatosan használni kezdte az erejét, akkor már sikerült szinte megutálnom őt. Az pedig végképp kivágta a biztosítékot, hogy így próbált meg valakire érzelmileg hatni. Nem mondom, hogy bizonyos esetekben én nem használnám ezt a képességet (mások irányítása), de ezzel már túllépett egy határt. A végére azért megkönnyebbültem, hogy leszokott róla, és szabadon engedte az irányított "barátnőket".
A könyv nem próbálja meg tökéletes főhősnőknek beállítani őket. Mindegyiküknek van súlyos titka, kezdve Rebecka étkezési zavaraival, Minoo szerelmén át, amit a tanára iránt táplált, egészen Vanessáig, aki valamilyen szinten tipikus tini. Sajnos a mai világban már egyáltalán nem meglepő, hogy valaki olyanokat csináljon, mint Vanessa, folyamatosan lázadozik az anyjával szemben (bizonyos esetekben érthető módon, hiszen az a mostohaapa tényleg nagyon bökte az én csőrömet is), idősebb fiúja van, aki rettenetesen mihaszna. Fiatal kora ellenére eljegyzik egymást, hozzá is költözik, s ha ez nem lenne elég, ott vannak még a vad partik, a részegség, miegymás.
Kicsit hasonlít rá Linée (s ha jól gondolom, lesz itt még meglepetés, amire elég sok rávezetés volt ebben a kötetben), csak ő még drogozik is, ráadásul egyedül él. Róla már nem tudott meg annyit az olvasó, mint a többiekről, nem is akadt nagyon önálló fejezete, pedig igazán megismertem volna jobban a Dir en Grey pólós lányt. Akit viszont még ennyire se mutatott be a szerzőpáros, az Ida, bár nem igazán mondhatnám, hogy sajnálom. Viselkedésével Elias gyászbeszédén eléggé kiakasztott, nemcsak Rebeckát, de engem is. Az írók nem is hagyták, hogy az olvasó - vagy legalábbis én - jobban megkedveljem, csupán két titkot osztott meg velünk Ida, hogy 1. szerelmes Gustaf-ba, 2. van egy Trója nevű lova, akit nagyon szeret. Igaz, hogy nem utálom őt, inkább közömbösnek mondanám, s persze kellett a csapatba egy nagyon kétkedő lány is, remélem a második kötetben kicsit összetartóbbak lesznek.
Nagyon nehéz volt az elején megkülönböztetni a lányokat, hiszen körülbelül a semmiből bukkantak fel, és láttam bele az életükbe. Úgy, mint tini, közel éreztem magamhoz őket, mert nagyon jól ábrázolták a karaktereket (már akit ugye) a mindennapi életükben, aztán a körben is. Viszont azt még mindig megrendüléssel olvasom, hogy a legtöbb YA könyvben ilyen nemtörődőek a szülők, de lassan kezdek rájönni, minden személyeskedés nélkül, hogy ez közel áll a valósághoz. Nagyon is.
Hogy kicsit rátérjek a boszorkányságra, ami ugye az egész könyv alapja, hiányosnak érzem ezt a vonalat. A családi, baráti, szerelmi élet nagyon jól fel lett építve, ezzel szemben ezt a részt kicsit elhanyagoltnak érzem. Biztos vagyok benne, hogy az írópáros fantasy vonal nélkül is remek YA könyvet tudna alkotni, bár a cselekmény szempontjából szükséges volt a mágia. Nem igazán tudtam meg semmit a boszorkányokról, a tanácsról, az erőkről, csupán homályos foltok vannak az elemekről és a könyvekről. Jobban kibonthatták volna, 544 oldalban több információt kellett volna adniuk az olvasóknak, mert rendben, hogy néha megemlítik a gyakorlást, használják a mágikus képességeiket, de ezek mögött nincsen semmi mitológiai háttér, ami egy fantasyban elengedhetetlen. Remélem, hogy a második kötetben többet fogok megtudni.
A gonoszról is szót ejtenék, amiről pedig szintén csak annyit tudni, hogy démonfélék, akik irányították a matektanárt, aki egyébként szerelmes Minoo-ba, és a lány is szereti (de legalábbis szerette, mielőtt a titokra fény derült volna). Szóba jött valamiféle reinkarnáció, amiről szintén alig tudok valamit, meg árulás a szerelemért dolog. Azt azért meg kell említenem, hogy mikor Ida először olvasott fel a könyvből, én már akkor rájöttem, erre a védelemdologra, csak nem fogalmaztam meg olyan szépen, mint oldalakkal később Minoo és Anna-Karin.
A végére hagyom, ami nem tetszett, két apró dolog csak. Először is a hajszálak laborba küldése, nekem ez annyira nem illett a képhez, hogy ők boszorkányok. A másik pedig ez a letörlök minden igazságot az internetről, ami a boszorkányokról szól, mert ez egy nagyon kicsit röhejesen hatott. Hiányoltam még valami útmutatót a nevek kiejtéséről, révén svéd, fogalmam sem volt róla, hogy pár nevet hogyan mondjak ki, a google pedig nem volt a segítségemre ebben.
Összegezve, egy nagyon jó könyvet olvastam, amin látszik, hogy svéd (és ezt jó értelemben mondom), a holdas jelenetnél például kirázott a hideg, és ahol nem tökéletesek a főszereplők, nem is akarnak annak látszani. Olyan lányok, akik akár közöttünk is járhatnak, csupán annyival többek nálunk, hogy boszorkányok. Ezenkívül teljesen olyanok, mint a tinik többsége. Több mitológia kellett volna bele, és szinte tökéletes lenne akkor, de nekem még így is ötből öt, annyira elvarázsolt.
Értékelés: 5/5
Kedvenc szereplő: Rebecka, Minoo, Max (tudom, tudom...)
Borító: 5/5
