A beavatott - kritika

Fülszöveg

EGYETLEN DÖNTÉS 

alapján megtudhatod, kik az igazi barátaid 

EGYETLEN DÖNTÉS 

meghatározhatja az értékrendedet 

EGYETLEN DÖNTÉS 

örökre megmutathatja, kihez és mihez vagy hűséges 

EGYETLEN DÖNTÉS, AMELYTŐL MEGVÁLTOZOL

Beatrice Prior az antiutópisztikus Chicagóban él: az itteni társadalom öt csoportra tagolódik, melyek mindegyike egy-egy erény kiművelését írja elő tagjai számára. Ők az Őszinték, az Önfeláldozók, a Bátrak, a Barátságosak és a Műveltek. Az év egy bizonyos napján a mindenkori tizenhat éveseknek el kell dönteniük, melyik csoporthoz kívánnak tartozni. Ennek kell szentelniük életük hátralevő részét. Beatrice ingadozik aközött, hogy a családjával maradjon-e, vagy végre önmagává váljon. Ez a két lehetőség kizárja egymást. Végül olyan döntést hoz, amely mindenki számára meglepetést jelent – még önmagának is.

Véleményem: vigyázat, spoileres!

Sajnos előbb láttam a filmet, minthogy elolvastam volna; bevallom a filmre jobban is kíváncsi voltam, mint a könyvre, pedig a könyv sokszor szembejött már velem, és sokszor felkerült a kívánságlistámra, csak valahogyan utána mindig lekerült. Nem fogom bántani a könyvet, mert kifejezetten tetszett, nem mondom rá, hogy Éhezők viadala koppintás lenne. Attól, hogy mindkettő disztópia, nem hasonlít egymásra a két mű, nem is tudok nagyon más párhuzamot vonni közöttük.

Tetszett a regény igen, kellemes olvasmány volt, a főhősnő nem idegesített, sőt, nagyon élveztem olvasni, ahogyan az ártatlan kislányból a végére egy igazi, belevaló nő lett. Viszont alapvetően azzal volt a bajom, ami az egész történet magva, a besorolás. Úgy konkrétan nem rossz ötlet, hogy legyenek csoportok, és egy kiválasztás után kerüljön be valaki oda, de ez az öt csoport egy hatalmas nagy baromság. És nem az indokok miatt, hogy miért pont ezek a csoportok jöttek létre, mert az igazából jól meg lett magyarázva, inkább azért, mert nem hiszem, hogy az embereknek egy, azaz EGY tulajdonsága van, és az határozza meg őket, aki pedig mégis többel rendelkezik, az elfajzott és meg kell ölni. Hülyeség. Vagy nincs okos és őszinte ember egyszerre? Kétlem. Azzal pedig mi van, aki csoportot váltott? Tizenhat évig egy adott eszmét követett, de megjelent benne egy másiké is, amit kiválaszt, akkor ő nem elfajzott? Elvégre két tulajdonság biztosan megvan benne.

Azt pedig végképp nem értem, hogy minek kell a teszt, ha utána úgyis az adott személy dönti el, hogy hová szeretne tartozni? Csak arra volt jó az egész, hogy kiderüljön Trisről, hogy elfajzott, de sokat nem tett hozzá a történethez egyébként. Az se tetszett, hogy lehet választani csoportot elvileg, de ha valaki egy másik mellett dönt és elhagyja a régit, azt rögtön megutálják a szülei. Semmi értelme ennek sem, hiszen elvileg ezek a csoportok azért jöttek létre, hogy legyen egy tökéletes társadalom (amiről tudjuk, hogy olyan nincs, nem is kell csodálkozni, hogy meg akarják dönteni a hatalmat), ahol mindenki úgy dönt a csoportjáról, ahogy szeretne. Hol van akkor a szabad választás joga, ha attól kell rettegniük a csoportváltóknak, hogy a családjuk meggyűlöli őket?

És az a baj, hogy a regény alapja nem tetszett, és ezután már épülhetett rá bármi, nem tudtam szemet hunyni ez a tény fölött. Pedig a gondolat jó, a kiképzés, a beavatás mind-mind nagyon élvezhető részei voltak a könyvnek. Viszont a karaktereket nem szerettem meg úgy, ahogyan a filmben, lehet azért nem, mert a könyvben Tris meséli el a történetet, az ő szemszögéből látom az egészet, és ha neki nem szimpatikus valaki, akkor az olvasónak sem lesz az. Zavaró volt, hogy az én megítélésem ezen múlott, mert pont, akit a szívembe zártam, azt Tris ölte meg, és akit nem kedveltem meg, az életben maradt.

Hogy a romantika szálról is ejtsek pár szót. Izgalmas lehet, hogy Négyes az oktató, idősebb, és megértem, hogy miért volt Tris számára olyan csábító (az külön tetszett, hogy viszonylag lassan ébredt csak rá, hogy mit érez az oktatója iránt), de azután, hogy a szerelem beteljesedett, nem éreztem nagyon valósnak. Valamiért nem sikerült beleszeretnem Négyesbe úgy, ahogy kellett volna. Bár még van két kötetem rá.

Értékelés: 5/4,5

Borító: 5/5

Kedvenc szereplő: Will

Ha maradnék - kritika

Fülszöveg

És te hogyan döntenél?

Képzeld el, hogy mindened megvan, amiről csak egy lány álmodhat. A szüleid jó fejek, mindig megértenek és melletted állnak. Az öcséd a legédesebb kiskölyök a világon. A város legígéretesebb rockbandájának frontemberével jársz, aki nem elég, hogy eredeti és különleges, de imád is téged. A zenei tehetséged szélesre tárta előtted a világ kapuit.

Képzeld el, hogy aznap, mikor leesik az első hó, mindezt elveszítheted.

Amikor életedben először kell komoly döntést hoznod, nem áll melletted senki, akitől segítséget remélhetnél. Élet és halál között kell választanod. Az életed soha nem lehet olyan, mint amilyennek ismerted. A halálról semmit sem tudsz.

Te mit tennél? Harcolnál vagy feladnád? Mennél vagy maradnál?

Véleményem: vigyázat, spoileres!

Sokszor szembejött már velem ez a könyv, de nem éreztem késztetést rá, hogy elolvassam. Egyrészt azért, mert megnéztem a film előzetesét, autóbaleset, halál, és rögtön tudtam, hogy ez a könyv így próbálja meg megragadni az érzelmeimet, és én ezt nem szeretem. Mint azokat a regényeket sem, amikben betegek szerepelnek, mert egyértelmű, hogy halállal fog zárulni a mű, és ettől nekem hatásvadásszá válik. De aztán pontosan ugyanez az indokból olvastam el mégis. Keresgéltem olyan történeteket, amikben lehet sírni, amik megragadnak bennem valamit és kitépik a szívemet. Nem sírtam rajta, csak néhányszor futott össze a könny a szemembe. Mert az biztos, hogy érzelemdús egy könyv.

Az volt a legfájdalmasabb az egészben, hogy két síkon játszódott a történet, a fejezet egyik felében a jelen, Mia küzdése van a középpontban, aztán vált egyet, és a múltról kezd el mesélni. Hogyan lett Adam a barátja, hogyan váltak Kimmel olyan jó barátnőkké, mit jelent a számára a zene, milyen félelmei vannak, mik gyötrik őt. És az fájt a legjobban ezt olvasni, hogy mikor megemlítette a szüleit, vagy ők és az öccse, Teddy szerepeltek, akkor már tudtam, hogy meghaltak. És olyan nehéz volt elszakadni ettől a gondolattól, hogy milyen szerető családja van ennek a lánynak, igazán szerencsés, jó emberek, és ilyen tragikus dolog történik velük. Mia mesél róluk az olvasónak, de közben ott lebeg a másik tény, HA felébred, már nem lesznek vele. Ez hatott meg a leginkább, és mikor ebbe mélyebben belegondoltam, akkor érzékenyültem el nagyon.

Az is megható volt, ahogyan Kim és Adam próbálkoztak, hogy bejussanak Miához, hogy a lány, még ha nincs is eszméleténél, valahogy mégis elmondják neki, hogy itt vannak, és ébredjen fel. A nagyapa reakciója is szintúgy könnyfakasztó volt.

Azt furcsálltam, és azt nem értettem az elején, hogy miért kétséges az, hogy Mia fel akar ébredni? Hát nem minden ember élni akar? Aztán ahogy haladtam előre a lapokkal, rájöttem, hogy miért volt eddig a döntése olyan képlékeny. Mert ha úgy nézzük, furcsa, hogy nem akar felébredni, hiszen annyi lehetőség állt még előtte, viszont másrészről pedig meghaltak a szülei, elveszítette a testvérét. Ki akarna nélkülük tovább élni, még ha ott is van a barátja, barátnője és a nagyszülei? Ők is a családját alkotják, való igaz, de szembesülni vele, hogy ezek a kedves emberek többé nem lesznek vele...

Tényleg nagy hatással volt rám ez a könyv, mert ha az ember egy ilyen történetet vesz a kezébe, akarva-akaratlanul elgondolkodik, hogy ő mit választana, ha Mia helyében lenne. Én is megtettem, ettől pedig csak még közelebb éreztem őt magamhoz. Nagyon kedvelhető, emberséges karaktereket hozott létre az írónő, akikért fájt a szívem. Az is tetszett, ahogyan a zenét és annak szeretetét beleszőtte a történetbe, nagyon pozitívan hatott a könyv megítélésére.

Ami miatt mégis levonok egy fél csillagot, az Mia kezdeti reakciója. Mintha meg sem érintette volna a szülei halála, mikor a hóban meglátta őket, az egész dokumentumszerű volt, attól függetlenül, hogy E/1-ben íródott. Talán ezt akkor néztem volna el, ha nem maga Mia meséli el, de ez a megoldás így nem tetszett. Nem volt meg az a reakció, amit én vártam, egyedül csak akkor, mikor Teddy halálát megtudta. De egyébként nagyon erős könyv, ami elgondolkodtat, és ráébreszt, hogy mennyire törékeny is az élet. Közhely, de így van.

Értékelés: 5/4,5

Borító: 5/4

Kedvenc szereplő: az egész család

The Summer I Turned Pretty - kritika

Fülszöveg

Ahogy beköszönt a nyár, Belly maga mögött hagyja az iskolai életét, és Cousins Beachre menekül, oda, ahol élete minden eddigi nyarát töltötte. A nyaralóban nemcsak otthon érzi magát, távol az otthontól, de a számára legkedvesebb emberek veszik körül: Susannah, édesanyja legjobb barátnője a fiaival, Conraddal és Jeremiah-val. Belly azóta üldözi a szerelmével Conradot, amióta az eszét tudja, de mindennél jobban reménykedik abban, hogy ez a nyár más lesz, mint a többi. Bár megjelenik egy új srác, Cam, aki egy kicsit elvonja a figyelmét, és Conrad testvére, Jeremiah is sóvárgó pillantásokat vet rá, Belly szíve már Conradé. Vajon a fiú is neki szánja az övét? Tényleg olyan nyár áll előttük, amely mindent megváltoztat?

Véleményem: vigyázat, spoileres!

Egy kis könnyed, nyári olvasmányt akartam így a jó időre való tekintettel, meg a sok feszültségre. Olyan regényre vágytam, amin nem kell gondolkodni, ami sodor magával, annak ellenére, hogy nem egy szépirodalmi alkotás. Végül ezt is kaptam. Az az első olyan regény, amit végig is olvastam angolul, és kicsit büszke is vagyok magamra, amiért el mertem egyáltalán kezdeni. Igazából az győzött meg, hogy molyon azt írták, hogy egyszerű a fogalmazása, így bátorkodtam megszerezni magamnak a könyvet, és tenni egy próbát. Abszolúte megérte, már csak az írásmód miatt is, tényleg egyszerű, nincsenek benne bonyolult szavak, sem nagyon hosszú mondatok, viszont sok a párbeszéd. Ez az elején egy kicsit még zavart is, de ahogy vitt előre a könyv lendülete, már egyáltalán volt problémám az elbeszélésmóddal. Pedig igazából nem tökéletes, vannak hibái. Mert annak ellenére, hogy E/1-ben íródott, és sokszor olvastam a szereplő töprengéseit, mégsem éreztem magamhoz közel Bellyt. Sem a fiúkat, se az anyukákat. Alig tudtam meg róluk valamit, egy-két dolgot csak, főleg Condradról ugye, mivel ő Belly első szerelme. Focizik, gitározik és olyan... fura. Az egész történetben nem tudtam hová tenni sem a karakterét, sem a viselkedését. Eléggé kiszámítható, hogy kivel lesz Belly a történet végén, értem is, hogy miként akarta megvalósítani az írónő, de egyáltalán nem jött át. Conrad egész végig olyan volt, mint egy szobor. Közömbösen viselkedett, egyszerűen tényleg nem tudtam eldönteni, hogy mit akar vele kezdeni az író, ez csak egy álca, vagy tényleg ilyen? És a regény végére is maradtak bennem még kérdések a karakterét illetően, valamiért nem láttam semmit, ami azt bizonyította volna, hogy Conrad mért úgy viselkedik, ahogy.

Persze Jeremiah-hoz sem sikerült "közel kerülnöm", róla szinte alig tudtam meg valamit. Nem is rá fókuszált a regény, hanem inkább Bellyre, és hogy a lány hogyan próbál meg elszakadni Conradtól, még ha nem is sikerülni neki, mert akárhányszor történik valami, mindig az jön ki, hogy nem tud lemondani a fiúról (csak tudnám, hogyan bírta ki az iskolaidőszakot, mikor nem voltak vele. Tartották egyáltalán a kapcsolatot?).

Annak örültem, hogy Steven hamar kikerült a képből. Abban a rövid részben, mikor ő is szerepelt, nagyon nem lett szimpatikus a számomra, mert nem olyan oltalmazó bátyja volt Bellynek, amit én elvártam volna tőle, hanem olyan idegesítő nagytesó, aki mindenbe beleszól, csakhogy kellemetlen helyzetbe hozza a húgát. Ezért a barátnőtől sem voltam elragadtatva, örülök, hogy csak a visszaemlékezésekben szerepelt, és akkor se sokat, mert nem is értem Bellyt, hogy hogyan volt képes ilyen lánnyal barátkozni. Tipikusan olyan, aki befolyásolja a másikat, és akinek csak az a jó, ha minden úgy megy, ahogyan ő azt eltervezte. Mintha Belly nem lehetne független, nem lehetne önmaga mellette. Azt pedig nagyon nem szerettem, hogy egyszer Conrad, máskor Jeremiah, harmadszorra meg Steven körül legyeskedett.

Nem mintha Belly nem ezt csinálta volna (Steven helyett Cammel). Abban Conradnak teljesen igaza volt, hogy Belly tényleg egyik fiúról a másikra ugrált, még ha ezt nem is vette észre. Viszont úgy gondolom, elég lett volna, ha csak Cam és Conrad kerül bele a szerelmi háromszögbe, és nem négyszög lesz belőle, mert túlzásnak találtam, mikor Jeremiah is megvallotta érzéseit. Talán azért, mert túl rövid volt a könyv, és az írónő nem fejtette ki, hogy ki miért szereti az adott karaktert. Ugyanis az alapján, amit olvastam, először éreztem úgy egy ilyen szerelmi háromszög (négyszög) esetén, hogy egyik fiúnak se sikerült ellopnia a szívemet, egyiknek sem drukkolok. Cam nem volt szimpatikus, bár legalább róla még mindig többet tudtam meg, mint a másik kettőről. Az információhiány ellenére mégis drukkoltam Conradnak, meg annak, hogy alakuljon ki ebből valami, ami miatt megismerhetem a fiút. Egyelőre nem így lett, de van még két könyv a trilógiából.

Értékelés: 5/4

Borító: 5/5

Kedvenc szereplő: Conrad talán