Anna nagy várakozással tekint végzős évének kezdete elé atlantai középiskolájában, ahol van egy remek munkája, egy hűséges legjobb barátnője, és egy alakulófélben levő, ígéretesnek tűnő kapcsolata. Így aztán eléggé elkeseredik amiatt, hogy Párizsba kell költöznie egy bentlakásos iskolába – egészen addig, amíg ott nem találkozik Étienne St. Clairrel, aki okos, sármos, gyönyörű, szóval tökéletes… lenne, ha nem volna foglalt. De a Fények Városában a vágyak valahogy mindig utat törnek maguknak. Vajon a szerelmes majdnem-ek éve a hőn óhajtott francia csókkal ér véget? Stephanie Perkins a romantikus feszültséget mindvégig sistergőn, a vonzalmat pedig magas hőfokon tartja debütáló regényében, amely garantáltan megbizserget minket a fejünk búbjától a lábujjainkig és megolvasztja a szívünket.
Véleményem: vigyázat, spoileres!
Limonádé könyvet akartam olvasni, mert az érettségi miatt olyan sok stressz van rajtam, hogy nem akartam még olvasás közben is agyalni, csak ki akartam kapcsolni. Ezzel a könyvvel meg is történt, örülök, hogy ezt választottam. Mert azt kaptam, amire vágytam (meg nem is). Tipikusan olyan könyv volt ez számomra, amit nem tudok letenni, amit egyszerre kell végigolvasnom, mert annyira magával ragad, hogy nem akarom abbahagyni.
Kezdeném azzal, hogy az alapszituáció már alapból nem tetszett, hogy a szülők pont egy olyan országba küldik el a gyereket, aminek a nyelvétől a legtávolabb van (ugye spanyolt tanult), hogy még ez is nehezítse a dolgokat. De amint becsöppentünk Párizsba, már egyáltalán nem bántam, hogy Anna egyáltalán nem beszél franciául. Így kicsit könnyebb volt azonosulni vele, mivel én magam se beszélek ezen a nyelven. Kicsit olyan volt, mintha vele együtt én is felfedezném Párizst. Mondjuk én valamiért azt hittem, hogy majd Anna egy helyes, francia fiúba szeret bele, ilyen nemzetközi srácra nem számítottam, de végül nem is bántam, hogy ő a férfi főszereplő.
Mert Étienne majdnem mindenkit levesz a lábáról. Már a neve is tökéletes, és hiába írta le az írónő százszor, hogy mennyire gyönyörű, ilyen névhez nem is lehet ronda pasit elképzelni. Végre nem egy macsó, tetkós srác, akinek dühkitörései vannak. Étienne olyan... normális. Voltak neki is hülyeségei, de nem olyasfajta dolgok voltak ezek, amik engem kiábrándítanak, sokkal inkább vonzóbbá tette a karaktert, hogy ő sem tökéletes (például a tériszony. Az nagyon aranyos volt). Persze nem mondom, hogy helyes dolog volt annyi ideig húzni a dolgot Annával, bár a kapcsolatkiépítés miatt talán igen, de az egyáltalán nem volt tisztességes Ellie-vel szemben, amit Étienne és Anna ketten leműveltek. Főleg mikor együtt aludtak. Ott kicsit úgy voltam vele, hogy igen, kell nekem is egy Étienne, de mégis hogy tehet ilyet a barátnőjével? Értem én, hogy félt kilépni a komfortzónából, de egy bizonyos szemszögből ez inkább aljas, mint romantikus. Pedig mikor megfeledkeztem róla, hogy ott van Ellie is a háttérben, akkor nagyon élveztem az egymásra találásukat. Tetszettek az apró gesztusok, a legjobban a verseskötet, meg az aláhúzott mondat. Meg persze az angol akcentus, amit hiába nem hallok olvasás közben, el tudom képzelni, és én is bolondulok érte.
Ami Annát illeti... nem mondom, hogy rossz főhős, vagy hogy utáltam, de nem is kedveltem meg annyira, dacára annak, hogy az ő szemszögéből látjuk a történetet. Mert voltak dolgai, amikor meg tudtam volna rázni, hogy térjen már magához (ugyanígy Étienne-t is), amikor nem tetszett a viselkedése, vagy ahogy egyes dolgokat, például a barátság témát kezelte. Ráadásul sokszor csak magára és Étienne-re gondolt, mikor éppen fontosabb dolgok is történtek. Néha túl önző volt, tipikus tinilány. Ráadásul akadt benne egy nagy adag Marie-Sue jellemző is, kifejezetten idegesített, hogy ennyi fiú legyeskedik körülötte.
Nem tetszett a szülők ábrázolása sem. Miért kell majdnem mindegyik YA regényben gonosznak lennie a szülőnek (vagyis itt leginkább az apáknak)? Úgy vágytam volna végre egy történetre, amiben nem "ellenségként" szerepelnek, mert itt túl a tinédzserhisztin, sajnos el tudtam képzelni, hogy milyenek az apák, és nem azért nem kedveltem meg őket, mert úgy voltak beállítva, hanem mert ismerem ezt a fajtát.
Összességében nagyon tetszett a könyv, a hangulatteremtést kitűnően eltalálta az írónő, el tudtam hinni, hogy Párizsban vagyunk. Tetszett Anna mozi iránti szeretete, hogy filmkritikus szeretne lenni, és ennyire jól ismeri is a filmek világát, ráadásul pont a jobbik fajtát. Étienne pedig... egyszerűen rabul ejtette a szívemet, pedig én általában pont nem a főhősért szoktam rajongani.
Értékelés: 5/5
Borító: 5/4
Kedvenc szereplő: Étienne
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése