Chicagó külvárosában, a Fairfield gimiben mindenki tudja, hogy a kerület északi és déli negyedeiben élők között kibékíthetetlen ellentétek húzódnak. Így amikor a pomponlányok csapatkapitánya, Brittany Ellis mellé Alex Fuentest, egy helyi bűnbanda tagját osztják be tanulópárnak kémiaórán, az eredmény borítékolható: ezek ketten robbanékony egyveleget képeznek.
A fiatalok egyike sem számol azonban egy meglepő kémiai reakcióval: a szerelemmel.
Vajon sikerül-e legyőzniük saját előítéleteiket és családjuk, barátaik ellenszenvét a másik iránt? Sikerülhet-e a látszólag lehetetlen?
"– Ellis kisasszony? Ön következik. Mutassa be Alexet az osztálynak!
– Ez itt Alejandro Fuentes. Ezen a nyáron, amikor éppen nem utcasarkokon lődörgött ártatlan embereket zaklatva, a város börtöneiben turnézott. Gondolom, mindenki érti, hogy mit akarok ezzel mondani. Van azonban egy titkos vágya, amit senki sem sejt róla… A titkos vágya… A titkos vágya az, hogy főiskolára mehessen, és kémiatanár legyen, mint ön, Mrs. Peterson.
Brittany diadalmas mosolyt villant felém, azt gondolja, hogy ezt a kört megnyerte. Azt te csak hiszed, gringa!
– Ő Brittany Ellis – mondom a szemek kereszttüzében. – Ezen a nyáron elment a bevásárlóközpontba, és új ruhákat vett, hogy felturbózza a ruhatárát, és apuci pénzén felkeresett egy plasztikai sebészt is, hogy felturbózza… izé… amit fel kell. Az ő titkos vágya pedig az, hogy egy mexicanóval randizhasson az érettségi előtt."
A játszma elkezdődött.
Véleményem: vigyázat, spoileres!
Sokszor olvastam már ezt a regényt, de a kritikája valamiért mindig elmaradt. A tanulástól fullasztó hétköznapok közepette azonban szükségem van rá, hogy ilyen kis egyszerű olvasmányok is a kezembe akadjanak, amik nem igényelnek túlzott gondolkodást, de közben repülnek a lapok a kezeim között. Ez a trilógia erre tökéletes volt, szórakoztatott, kikapcsolt, nem is volt másra szükségem, bár azt azért nem mondanám, hogy nem leszek kritikus vele szemben.
Először is adott egy hatalmas nagy klisé, jókislány, rosszfiú párosítás, ami lehet, hogy unalomig ismételt, már mindenkinek a könyökén jön ki, de engem ez a téma még mindig érdekel (és fog is), mert nem tudom megunni. Persze mindkettejük esetében több bújik meg a háttérben, mint egy csinos pofi, vagy a keménykedés, Brittany úgy törődik a testvérével, hogy azt valami csodálatos volt olvasni (már csak azért is, mert a szülők magatartása egyáltalán nem tetszett), és Alexnek is nagyon fontos a családja, igyekszik őket megvédeni. Bármennyire is szirupos volt kettejük története, ez a szeret a családjuk irányába tette őket igazán jó emberré. Mert amúgy a felszín alatt...
Persze az a lényege a könyvnek (a romantikus részen kívül), hogy megmutassa, a cicababáknak tűnő lányok is lehetnek remek emberek, és amit játszanak, vagy a világ felé mutatnak az igazából csak egy álca. Alex esetében is ilyesmiről van szó, hiába bandatag, hiába vannak tetkói, füvezik, ez mögött mégis egy gondoskodó, törődő fiú áll, akivel annyi probléma van, hogy rossz helyre született. Mert mindenkiben benne van a siker iránti áhítat, Alexben is, csak egy olyan közegbe került, ami nem segíti a céljai elérésében, hanem inkább hátráltatja. Súlyosan.
Lényegében ez lenne a történet üzenete, hogy bárkiben lehet több, mint aminek mutatja magát, de megmondom őszintén, valamiért ez nem jött át. A kémia persze működött, a lapok perzseltek, amikor a közös jelenteiket olvastam, mégis hiányzott valami. A kliséhegyek mögött csak árnyaltan találtam meg azt a pluszt, amiről az előbb írtam, és aminek elviekben szerepelnie kellett volna a regényben. Mert amikor Brittany nem a testvérével volt, ugyanúgy felszínes embernek tűnt, mint amilyennek mutatta magát. Még Alex mellett is. Inkább tűnt úgy, mintha a szerelmük csak testi vonzódáson alapult volna, vagy lázadásnak, hogy csak azért is bebizonyítják mindketten, hogy ki tudnak törni a sztereotípiából, amibe belekényszerültek (kényszerítették magukat). Ezért nem is azzal volt a bajom, hogy a könyv túl romantikus volt, meg szirupos, hiszen az ilyen kaliberű regények mind hasonlóak, és jó sok túlzás található bennük, de nem éreztem, hogy a két szereplő több lenne annál, mint mit mutat másoknak (egyedül a Brittany-Shelley jeleneteknél).
Az epilógus megmutatja azonban, hogy mégsem nekem volt igazam, hiszen kitartottak egymás mellett, összeházasodtak és gyerekeik lettek, viszont mégis olyan álomszerű lett az egész. Talán ezért sem nyert meg magának annyira a regény.
Értékelés: 5/4
Borító: 5/4
Kedvenc szereplő: -
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése