Láncreakció - kritika

Fülszöveg

A legifjabb Fuentes testvér mindent elkövet, hogy a családját megvédje

Luis Fuentest mindig távol tartották a bandaháborúk erőszakos világától, amely a bátyjai életét megmérgezte. Luis így máshol kockáztatja az életét – hol hegyet mászik a Sziklás-hegységben, hol űrhajózásról álmodik. Mindegy, csak jöjjön az adrenalinlöket. 

Nikki Cruz három szabályhoz tartja magát: minden fiú hazudik, hogy megkapja, amit akar, ne bízz olyan fiúban, aki azt mondja, hogy szeret, és soha, de soha ne randizz Fairfield déli részén élő fiúval. A szülei ugyan Mexikóból származnak, de orvosgyerekként inkább tartozik az előkelő északiakhoz, így az iskolában nem vállal közösséget a Latin Vér tagjaival. Aztán amikor Alex esküvőjén összefut Luis Fuentesszel, hirtelen kedve támad megszegni a maga által felállított szabályokat. 

Luis számára először az jelenti a legnagyobb kihívást, hogy elérje, Nikki újra esélyt adjon egy déli oldalon élő srácnak, de aztán felbukkan az életében Chuy Soto is, a Latin Vér új vezetője. Chuy egy igen kínos titkot tár fel Luis előtt a Fuentes családról, így a fiú kételkedni kezd mindenben, amit valaha hallott, tanult. A Nikki iránt érzett szerelme elég lesz-e ahhoz, hogy távol maradjon attól a sötét és kegyetlen világtól, amelynek a peremén pengeélen táncol?

Véleményem: vigyázat, spoileres!

Nem mondom, hogy nagyon vártam volna a folytatást, már csak azért sem, mert az első két könyv hasonlósága után nem akartam még egy olyat olvasni, amiben egy nagy szájú, rosszfiú szerepel, aki csak halvány másolata a testvéreinek. Mégis ez történt. Ahogyan én megismertem az előzmény kötetekből Luist, azt hittem, hogy egy rendkívül okos, ugyanakkor kicsit szerencsétlen fiút fogok kapni, akinek nem erőssége a női nem meghódítása (gondolok itt az első részben olvasott jelenetre, mikor állathangokat utánzott), és most kivételesen a lány karakter lesz az erősebb. Ezt vártam, és mégsem ezt kaptam. Csalódott vagyok? Egy kicsit igen.

Harmadszorra már nem akartam ugyanazt a történetet olvasni, hogy hogyan lesz a jó kislány mellett normális fiú a bandatag, mégis ez történt. Még a női karaktert se változtatta meg nagyon Elkeles. Habár végre az is latin volt, tulajdonképpen nem csinált semmit a szereplővel, nem volt "igazi" latin, nem beszélt spanyolul, nem evett igazi mexikói ételeket, hanem tényleg úgy viselkedett, mint egy amerikai. Tulajdonképpen teljesen mindegy volt tehát, hogy egy amerikai lányról, vagy egy asszimilálódott latinról olvasok, az eredménye úgyis ugyanaz: adódnak nézeteltérések abból, hogy ki hova tartozik, Fairfiled melyik területén lakik. Szerencsére azt el lehet mondani, hogy nem lettek olyan kiélezettek az osztálybeli különbségek, mint az első részben, és ennek örültem, mert ha még az is megismétlődött volna, akkor komolyan fontolóra vettem volna, hogy befejezzem-e a harmadik kötetet.

A női főszereplővel egyszerűen nem tudtam mit kezdeni. Kicsit hasonlít rám, kicsit mégse, kedvelem is, ugyanakkor voltak dolgai, amikor megráztam volna legszívesebben. Nem nőtt úgy a szívemhez, mint Kiara, de talán Brittany-nál egy fokkal jobb. Nagyon sajnáltam, ami történt vele a múltban (attól függetlenül, hogy a teherbeesés az ő hibája is volt), teljesen megértettem, hogy miért nem akar nyitni a fiúk felé, és mért olyan szúrós, mint egy kaktusz. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy mégis túl hamar találtak egymásra Luis-szal, én az író helyében vártam volna még vele, hogy ennyire közel kerüljenek egymáshoz. Túl sietősnek éreztem a könyvet, a rövidsége miatt is persze.

Luis-t illetően nem láttam azt a fene nagy bölcsességet, amit elvártam tőle. Úgy lett beharangozva, hogy ő az a fiú, aki a jövőjével törődik, rendesen tanul, és nem olyan forrófejű, mint a két bátyja. Ennek ellenére majdnem minden döntésével pont az ellenkezőjét igazolja. Nem tetszett Luis egyszerűen, mert én egy okos fiút vártam, mégis Alex és Carlos egyik gyengébb verzióját kaptam. Talán azért, mert a harmadik könyvben már untam ezt a felállást.

A nagy csavart illetően nem dőlt bennem össze a világ, nem lepődtem meg annyira, az első utalásoknál már rögtön tudni lehetett, hogy ki az igazi apa. Kicsit nem idevaló szálnak éreztem, mert annak ellenére, hogy mexikóiak szerepelnek a könyvben, nem kellett volna elvinni a történetet a szappanoperák szintjére. Csak egy eltitkolt húg kellett volna, komolyan...

Az epilógus megint szükségtelen volt, nem akartam arról olvasni, hogy hány gyerekük születik. Persze abból a szempontból jó volt a könyv (meg az előző is), hogy felvetett problémákat Alex és Brittany (2. könyv), Carlos és Kiara (3. könyv) között, hogy azért ne legyen annyira sziruposan örökkétartó a szerelmük. Valahogy mégis túlzásnak éreztem az egész lánykéréses mizériát.

Pár szó a könyv előzetesek kapcsán, én egyáltalán nem így képzeltem el a szereplőket. Carlos rendben van, ez a pasi egyszerűen tökéletes hozzá, viszont a többiek... Kiara még nagyjából elmegy, Alex is, viszont Brittany túl műnek tűnik, Luis nagyon nem így nézett ki a fejemben, Nikki meg mint egy hadd ne mondjam ki micsoda...

Persze nem várhattam el, hogy úgy nézzenek ki, mint a fejemben, de olvasás után megnézni az előzeteseket nagy csalódás.

Értékelés: 5/4,5
Borító: 5/4
Kedvenc szereplő: Carlos