A szókimondó, és meglehetősen szabadszájú középső Fuentes testvér, Carlos, nem találja a helyét Mexikóban, ezért a család visszaküldi Amerikába Alex és Brittany közelébe, hogy távol tartsák a bajtól. Ami természetesen Coloradóban is rátalál. Már az első hetekben összeakasztja a bajszát a helyi kábítószer kereskedőkkel, ráadásul megismerkedik egy különös lánnyal, aki szabadidejében hegyet mászik, autót szerel, és meleg a legjobb barátja. Carlos úgy gondolja, hogy Kiara Westford túl jó hozzá, ezért igyekszik érzelmileg nem belebonyolódni a kapcsolatba. Kiarát viszont elvarázsolja az a néhány pillanat, amikor Carlos az igazi énjét mutatja meg. Szó szerint fájdalmas az egymás felé vezető út. Vajon mindketten túlélik a közeledést?
Véleményem: vigyázat, spoileres!
Bevallom, ez a kedvenc kötetem a Fuentes testvérek történetéből, így hát eléggé nehéz elfogulatlanul írni róla, és nem úgy, hogy az írásom ne legyen tele áradozásokkal a könyvről. Mégis megpróbálom, mert nem hibátlan ez a kötet sem. Valahogy mégis - számomra - ez volt a legélvezhetőbb, még az elsőnél is jobb olvasásélményt nyújtott.
A szituáció megint csak kliséhalmokra épül, bár itt szerencsére nem száz százalékosan követte az eredeti sémát az írónő. A rosszfiú megint csak adott, de most mellette egy igencsak tökéletlen, ám de nagyon szeretni való lány áll. Kiara-t én nem tudtam nem kedvelni, s közben még irigy is voltam rá, a szüleivel való kapcsolatára. Végre egy olyan könyv, ahol szülők nem holmi nagy negatívumként szerepelnek, nem a tiltó, semmit nem engedő felnőttek, akik csak visszafogják a főszereplőinket. Az apa karakterét szerettem nagyon (jóval többet is szerepelt Kiara anyjánál), és azt kell mondjam, ő vált az egyik kedvenc szereplőmmé. Mindenben támogatja a lányát, a fiát, befogadja Carlost, és egyszer sem mondja, hogy Kiara nem köthet ki a "csóró mexikói" mellett. Pedig kezdetben Carlos rettenetese ráerősít a sztereotípiára, nem hagyja, hogy a köré emelt fal mögé lássanak. Teljesen úgy viselkedik, ahogy elvárják tőle, mind az iskolában, mind az új otthonában. Persze látható, hogy többet szeretne, és több is van benne, mint amit mutat magából, csak neki is egy megfelelő közeg kell, mint hajdan a testvérének. Westfordéknál ezt meg is kapta.
Nem állhatom meg, hogy ne hasonlítsam össze a két regényt. Bár kissé sablonos, és még az első olvasás alkalmával nem tudtam, hogy mennyire fogom én szeretni, ha megint egy Fuentes testvér szerelmi életét kell olvasnom. Kicsit azaz érzésem támadt, hogy túl meseszerű, egy cseppnyi realitás sincs benne. Mégis működik. A könyv nem akar több lenni annál, mint ami. Egy kellemes, szórakoztató, romantikus regény, ami mellett el lehet feledkezni a hétköznap problémáiról. Persze vannak benne hibák. A szereplők sokszor túlságosan naivak, könnyen meg lehet vezetni őket, ráadásul mindannyian egy-egy klisét követnek, amiből nem igazán akarnak kibillenni. Talán Tuck, Kiara legjobb barátja az, akire azt mondhatom, hogy egy jó karakterábrázolás eredménye, mert hiába meleg, mégsem egy csillámhercegnőként van feltüntetve (ahogyan azt sok YA író elhibázza).
És bár azt mondtam, hogy Kiara is egy klisé, mert bénácska, kilóg a többi lány közül, azért mégiscsak van benne eredetiség, olyan karizmája, ami ebben a sablonban mégis egyedivé varázsolja. Szerintem pont ez fogta meg Carlost is, én pedig nagyon élveztem kettejük játékát.
Ami nem kellett volna benne, és kicsit túlzásnak is éreztem, az a vége. Az első kötetben Alexhez "illett" a Latin Vér, a bandaháború és minden, ami ezzel jár. Ezzel szemben Carlostól ezt idegennek éreztem, valamiért nem volt meg benne az elhivatottság a banda irányába, mint amit amúgy a történet ezen szála megkövetelt volna. Amik pedig még kiderültek a professzorról a munkáját illetően... meseszerű, na. Ettől függetlenül azonban mégis egy élvezhető könyv, Carlos azonnal belopta magát a szívembe, és ott is fog maradni. Valószínűleg Luis nem fogja ellopni tőle "A kedvenc Fuentes testvér" címet.
Értékelés: 5/5
Borító: 5/4
Kedvenc szereplő: Carlos, Kiara, Westford professzor
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése