Eltűnődtek-e valaha is, mennyit ér egy emberi élet? Aznap reggel az öcsémé egy zsebórát ért.
1941-ben a tizenöt éves Lina képzőművészeti iskolába, az első randevúra és a közeledő nyárra készül. De egy éjszaka a szovjet titkosrendőrség erőszakkal behatol az otthonukba, és elhurcolják anyjával, öccsével együtt. Szibériába deportálják őket. Lina apja a családtól elszakítva él át hasonló borzalmakat, majd egy munkatáborban halálra ítélik. Minden elveszett. Linának eközben fogalma sincs arról, miért történnek velük ezek a szörnyűségek. A lány félelmet nem ismerve küzd az életéért, mindent kockára tesz, hogy rajzaival, alkotásaival üzenni tudjon. Reméli, hogy művei eljutnak az édesapjához a börtönbe, és tudatják vele, hogy a családja életben van. Lina és családja hosszú, szívszaggató utat tesz meg, és csak a hihetetlen erő, szeretet és reménykedés segít nekik a keserves napok túlélésében. De vajon elég-e a szeretet, hogy életben tartsa őket?
Véleményem: vigyázat, spoileres!
Ezt a könyvet már nagyon régen kinéztem magamnak, először csak a borítója miatt. Csodálatos, az egyik legszebb borító, amit eddig láttam, nagyon találó, kapcsolódik a történethez, a címre is utal, és szimbolizálja a remény sarjadását a hótakaró alól. Tényleg nincsenek rá jó szavaim, de ha valaki ránéz, szerintem érti, hogy mire gondolok. Mivel elég sokszor bedőlök a borító szépségének, ezért sokáig nem mertem megvenni, pedig még a fülszöveg is eléggé ígéretesnek tűnt. Hát bánom, hogy ilyen sokáig halogattam ezt a könyvet, mert a kedvencem lett.
Kicsit zavarban vagyok, mikor ilyen könyvekről kell írnom, nem tudom ugyanúgy használni a szavakat, mint egy átlagos, romantikus YA történet esetében. Ez pedig azért van, mert az ilyesfajta könyvek, mint ez, komoly témával foglalkoznak, rettenetes, ugyanakkor nagyon is valós és hihető dolgok történnek benne, amitől az egész életszagú lesz. Az pedig még pláne, hogy "tetszik" a könyv, mikor konkrétan emberek szenvednek, halnak meg benne, családok szakadnak szét. Ezért nem is érzem helyénvalónak, hogy ilyen szavakat használjak ezzel a könyvvel kapcsolatban, pedig tényleg úgy érzem, hogy nem tudok kifogással élni ellene.
Nem sok könyvet olvastam a deportálásokról, és a II. világháborúról, de az a kevés, amiket már igen, azok mindig is felejthetetlen élményhez juttattak engem. Az írók valahogy érzik, hogy milyen komoly témát veséznek ki, milyen brutális, de realista dolgok történnek majd a szereplőkkel, és valahogyan felnőnek ahhoz, hogy ilyenről írjanak. Mert attól, hogy ez a könyv inkább fiataloknak íródott, nincsenek benne olyan klisék és idegesítő dolgok, persze ezt adja a téma is, erről nem lehet komolytalanul írni. Ezért nem okozott nekem még csalódást ilyen könyv, de ez ebben a témában is egyedi. Mert rengeteg könyv jelent már meg a zsidók deportálásáról, de az én kezembe még nem akadt olyan könyv (lehet ez az én hibám?), ami ugyanúgy a II. világháború idején játszódik, és mégsem a zsidókról vagy a németekről szól. Ezért is volt eléggé "meglepő", hogy oroszok távolítottak el litvánokat, mert valljuk be, ezekről a balti államokról koránt sem írnak annyit, mint másokról. Amit egyébként a könyvben is megjegyeztek, hogy ilyen történeteket ritkán mesélnek csak el, és Ruta Sepetys most megragadta az alkalmat - maga is litván menekültek gyermeke - és milyen jól tette. Mert a könyv nyersnek nyers, és igen, sokszor összerezzentem, mikor arról olvastam, hogy milyen betegségekkel kellett szembenézniük, a kevés étel, a gödör ásása, hogy kitépték a férfi fogait, mert elcsent egy répát, vagy hogy baglyot ettek. Olyan sok szörnyű dolgot tettek velük, csak azért, mert orosz-ellenesnek gondolták őket (és igen, tanultunk erről a suliban, hogy tényleg voltak ilyen koholt vádak, de erről mégsem beszélgettünk annyit, mint a zsidókról. Pedig a litvánok, lettek, észtek és finnek is szenvedtek, és még megannyi nép a világháborúk alatt).
Elborzasztott, hogy nem kímélték a gyerekeket sem, ugyanakkor lenyűgözött, hogy olyan kitartóak voltak. Ebbe a szörnyű világba, amibe kerültek, még tudtak olyan dolgokról beszélni, mint karácsony, vagy szülinap, ezzel valahogy azt éreztem, hogy megőrizték az emberségüket a velük embertelenül bánó oroszokkal szemben. Azért azt még is megkönnyebbülés volt látni, hogy azért volt olyan is, aki a végén egy kicsit jó vágányra terelődött. Gondolok itt Kreckij-re.
Furcsán éreztem magam, mikor feltűnt Andrius, én pedig azt kívántam, hogy találjanak egymásra Linával. Mert bűnösnek éreztem magam, amiért ilyenekre vágyok, ilyen borzalmak közepette, de szerencsére ez megszűnt, mikor először csókolták meg egymást. Nagyon szerettem Andriust, mert ő volt a józan ész, a kora ellenére különösen intelligens fiú. Nagyon örültem, hogy a végén megtalálták egymást Linával.
Talán kifogásolhatnám Lina viselkedését, voltak néha mondatai, amikor csak néztem. De azt hiszem, ez kellett hozzá, hogy ebben is kicsit különc legyen a könyv. Hiszen olvastam már olyat, hogy a lány mennyire talpraesett volt, és azért élte túl, mint például Liesel A könyvtolvajban, ez viszont most teljesen más volt. Persze Lina is jó főhősnő volt, mert ő is túlélt rengeteg megpróbáltatást, amit nem gondolt volna róla az olvasó, mert olyan kis törékeny lánynak tűnt. De megmutatkozott, hogy mennyire értelmes és okos igazából. Nagyon tetszett, hogy ilyen körülmények között is képes volt rá, hogy rajzoljon, azt csinálja, amit mindig is szeretett. Voltak naiv gondolatai, viszont a korára ezt nem róhatom fel, mert a másik oldalon Jonas nem tűnt úgy, mintha tizenegy éves lenne. Többnek tűnt, de lehetséges, hogy csak Andrius hatása miatt. Én nagyon kedveltem az összes fontosabb szereplőt (kivéve az NKVD tagjait), még azokat is, akik kicsit idegesítőbbek voltak, viszont azt hiszem a helyzetükből adódóan ez érthető. Tényleg azt mondom, hogy kellett ez a könnyedség Lina karakterébe, hogy felülkerekedjen a történteken.
Az egyetlen hibája a könyvnek, hogy túlságosan rövid volt. Nem a fejezetekre érzem, bár azok is, de valahogy el lett találva a hosszuk, hogy elég feszültséget keltsenek. De önmagában a könyv nagyon rövidke volt, amit sajnálok, mert szívesen olvastam volna tovább. Na nem a szenvedésüket, hanem hogy hogyan találnak vissza Litvániába. Viszont a levél a végén az kárpótolt érte, mert összeházasodott Lina és Andrius, aminek nagyon örültem. Jó belegondolni, hogy sikerült ilyen körülmények között egymásra találniuk. Ettől függetlenül úgy érzem, hogy a végét nagyon elkapkodta az írónő, de ez legyen a legnagyobb hibája. Egyébként tökéletes volt, ittam minden sorát, még ha ilyen borzalmakról is kellett olvasnom. Mert ösztönöz a könyv, hogy mindig ott van az a bizonyos árnyalatnyi remény.
Értékelés: 5/5
Borító: 5/5
Kedvenc szereplő: Andrius
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése