Hat hete már, hogy az apokalipszis angyalai alászálltak, és elpusztították a modern világot. Nappal az utcai bandáké a hatalom, de az éjszakákat a rettegés és a babona uralja. Mikor az angyalsereg harcosai tovaszállva magukkal ragadnak egy gyámoltalan kislányt, annak tizenhét éves nővére, Penryn bármit megtenne, hogy visszaszerezze a húgát.
Bármit. Ha kell, akár arra is hajlandó, hogy alkut kössön egy ellenséges angyallal.
Raffe félelmetes harcos, de most legyőzötten, szárnyaitól megfosztva, haldokolva hever a földön. Korszakokon átívelő háborúkban vívott győztes csatákat, most pedig egy éhezéstől legyengült tinilány kell, hogy megmentse az életét.
Miközben átvágnak a sötétségbe és káoszba merült Észak-Kalifornián, csak egymásra támaszkodhatnak a túlélés érdekében. Kénytelenek együtt megtenni az utat, hogy eljussanak San Franciscóba, az angyalok erődítményébe, ahol a lány mindent kockára tesz, hogy megmentse a húgát, az angyal pedig kénytelen legnagyobb ellenségeinek könyörületességére bízni magát, hogy újra ép és egész lehessen.
Véleményem: vigyázat, spoileres!
Hű! Hát ez a könyv! Nincsenek rá jó szavaim. Na de inkább kezdjük az elejéről... mielőtt megjelent, már akkor kiszúrtam a borítóját, mert nagyon gyönyörű. A színek, az angyalszárny, ráadásul a magyar kiadáson (azt nem tudom, hogy a külföldi esetében is így van-e), ki is emelkedik a szárny, nem is mondom meg inkább, hányszor simítottam végig rajta a kezemet. De nem minden a szép borító, ahogy ezt már be kellett látnom olvasásaim során, de ez a könyv egyáltalán nem okozott csalódást nekem.
A fülszöveget olvasva csak reménykedni tudtam, hogy igazi poszt-apokaliptikus könyvet fogok olvasni. Mert csalódtam már angyalos könyvben, például a Fallen sorozat szerintem messzemenően veri a mezőny többi tagját a "legrosszabb angyalos történet" versenyben. Ha volt is bennem kétkedés a könyv miatt, az csupán annyi volt, hogy reménykedtem, hogy beváltja a hozzá fűzött reményeimet. Mert én erre vártam már mióta! Aki ismer, az tudja, hogy nagyon szeretem az angyalokat, és még a poszt-apokaliptikus témát is, bár nem mondanám, hogy sok regényhez volt eddig szerencsém (de ez változni fog, mert nagyon megszerettem, már ha illik ilyet mondani). Tehát a könyv tökéletes kombinációval rendelkezik, hogy sikeres legyen nálam. Persze nem elég, hogy angyalos legyen (lásd Fallen), kell hozzá... mi is? Mindjárt elmondom, mert ebben a történetben minden benne volt!
Először is egy szétzúzott, lerombolt világ. Hátborzongató hangulata volt a könyvnek, az elején sokszor éreztem úgy, hogy a The Walking Dead-ben vagyunk, csak zombik nélkül. Érdekes volt olvasni, hogy itt az angyalok nem jóságos, védelmező szerepben lettek ábrázolva, hanem könyörtelen harcosként, akik a saját társukat fosztják meg a szárnyaitól. Kegyetlenek. Ezt a szót eddig sosem használtam rájuk, de most azt kell mondjam, hogy a maguk módján azok, főleg, hogy szinte teljesen elpusztították a világunkat. És ha ez még nem lenne elég, akkor ott vannak azok a skorpiószerű valamik, a nefilimek és San Francisco bűnös világa. Itt is, mint más könyvekben, megjelent egyrészt ez a világ, ahol még gond nélkül lehet falni az élvezeteket, és ezzel szemben meg a Fészken kívül ott van az úgymond "való világ", ahol küzdened kell az élelemért, és ahol az éjszaka leple alatt démonszerű lények vadászhatnak rád!
Bevallom, párszor végigfutott a hátamon a hideg, mikor ezekről a lényekről olvastam, akkor pedig pláne liftezett a gyomrom, mikor a félig megevett emberekről volt szó. Aki azt hinné, hogy ez egy habos-babos angyalos történet, az nagyot csalódna benne, mert igenis kemény olvasmány volt ez. Furcsa, mert a White cat-et tizenhat éven felülieknek ajánlják, ezt meg tizennégy éven felülieknek, én inkább raknám ezt is tizenhat pluszosnak, bár lehet csak az én gyomrom veszi be kicsit nehezebben ezeket a dolgokat.
Szólnék még a szereplőkről is pár szót. Penryn egyértelműen az egyik legjobb főhős, akiről olvastam eddig a YA műfajában, igazi harcos. Amikor szembe kellett szállni valakivel, megtette, nem féltette bepiszkítani a kezét, nem nyavalygott. Az tény, hogy sokszor kérdezett, és kíváncsi volt, de szerintem ez egyáltalán nem róható fel számára hibaként, én a helyében ugyanezt tettem volna. Tetszett, hogy mert gondolkodni, mikor valami kétes üggyel került szembe, akkor használta az eszét. Az egyetlen dolog, amikor azt mondtam, hogy ezt tudhatta volna, az Rafi-val kapcsolatos, nekem egyértelmű volt, hogy Rafael, az arkangyal az. És akkor el is érkeztünk a könyv férfiszereplőjéhez, Rafihoz (kicsit vicces ez a név, nekem mindig Rafi, a malac jutott eszembe róla). Nagyon sokszor durva volt Penryhez, de azt hiszem, a helyzet megkívánta ezt a viselkedést, mert Penryn még így is sokszor nem azt tette, amit utasítottak neki. Örültem, hogy nem volt túl hangsúlyos a romantika rész, tökéletes összhangban volt így az egész könyv. Nem kellett erőltetni semmilyen érzelmet feleslegesen, vagy mikor volt, akkor sem lógott ki a könyvből. Az első (és egyetlen) csókjelenet is tökéletesen belepasszolt az álcázásba, még ha Rafi utána olyan durván be is szólt Penryn-nek. Nagyon jó párost alkottak ők együtt, sokszor nevettem a szópárbajaikon. Az írónő igyekezett egy kis humort is belecsempészni az amúgy kilátástalan jövőképpel rendelkező világba.
Az ellenállás is nagyon tetszett, hogy az emberek éreznek magukban annyi erőt és elszántságot, hogy szembeszálljanak az angyalokkal, holott azok sokkal erősebbek náluk. Arról nem is beszélve, hogy az angyaloknak is megvannak a maguk problémája, most, hogy Gabrielt megölték. Ez a regény kicsit belerondított az eddig kialakult képembe az angyalokról, de nem bántam meg, hogy a kezembe került, sőt! Ez volt számomra az idei év eddig legjobb olvasmánya, nagyon várom a folytatását.
Értékelés: 5/5
Borító: 5/5
Kedvenc szereplő: Penryn, Rafael
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése