A késő tizenötödik században Mortain, a halál istene, kiválasztja a fiatal Ismae-t, hogy legyen a szolgálója és orgyilkosa. Egy távoli szigeten álló kolostorban a többi hozzá hasonló lánnyal együtt megtanulja a ravasz hadviselés és nőies művészetek minden fortélyát, így semmi nem akadályozhatja abban, hogy teljesítse küldetését, és végrehajtsa a halál istenének parancsait.
A kolostor a válsággal küzdő bretagne-i udvarba rendeli a lányt, ahol a gyanakvó nemes, Gavriel Duval szeretőjének szerepét kell eljátszania. Ismae-nek itt meg kell tapasztalnia, hogy nincs felkészülve nemcsak az intrikák és árulások játszmáira, hanem a szívét fenyegető új érzelmekre sem. Képes lesz elhárítani a hercegségre leselkedő veszélyt? Fel tudja deríteni az árulónak hitt Duval valódi szándékait? Mert hogyan tölthetné ki a Halál bosszúját egy olyan emberen, aki – bármennyire küzdött ellene – meghódította a szívét?
Véleményem: vigyázat, spoileres!
Elkezdtem nézni nem is olyan rég egy kosztümös drámát a CW-tól, hát nem mondanám, hogy kiemelkedő alkotás, mindenesetre meghozta a kedvet, hogy elolvassam ezt a könyvet, ami a tizenötödik században játszódik. Alapvetően mindig egy kicsit tartok az ilyen történetektől, mert mindig csak a bál, a harc és a szerelem triumvirátusa jelenik meg benne. Persze ebben is megtalálhatóak voltak ezek az elemek, valahogyan mégis elvarázsolt. Az alapötlet nagyon tetszett, bár kicsit felvontam a szemöldökömet rajta, hogy mégis hogyan képes a Halál teherbe ejteni egy nőt. Erre még mindig nem kaptam választ, csak annyit tudtam meg, hogy képes alakot felölteni a halandó világban, de ez édeskevés, és erről többet is szeretnék tudni. Mármint úgy egészében mi értelme van annak, hogy a Halálnak CSAK lánygyermekei születnek, akik aztán neki szentelik az életüket.
A főhős nagyon könnyen belopta magát a szívembe, már csak azért is, mert talpraesett volt, határozott, nem félt szembeszállni a férfiakkal, ami azért kifejezetten nem volt még divat ebben az időszakban. Nagyon irigyeltem is őt a határozottságért, a szerelem szálnál viszont kicsit több lágyságot vártam volna el tőle, elvégre mégiscsak egy lány, még akkor is, ha közben egy gyilkos.
A jelek annyira nem tetszettek, főként azért nem, mert a Halálnak mi köze van ahhoz, hogy kik árulják el a hercegnőt? Nem szeretem, mikor a szereplők feladata ennyire meg van könnyítve, hiszen egyértelmű, hogyha nem lettek volna ezek a jelek, Ismae-nek biztosan nem sikerült volna teljesítenie a feladatát. Legalábbis még a kezdetekben, hiszen a "főgonoszt" is végül inkább gondolkodással tudták legyőzni. Bár nem mondom, hogy nem volt kiszámítható, mikor Duval arról a személyről beszélt, akinek négy fia meghalt a háborúban, és hogy mennyire jóban volt a herceggel, biztosan nem árulta el, akkor már tudtam, hogy ki a gonosz, mert más könyvben volt már a szereplő gyerekeinek halála az indíték. Ezért kicsit kiszámítható volt, valamint az is, hogy Duval kinek a fia is valójában, nem ért nagy meglepetés. Ez is olyan volt, mint az Angyalsors trilógia esetében, ott sem mondta ki kezdetben az írónő, hogy Clara apja angyal, mégis tudtam, csak később lett kimondva hangosan. Itt is ez történt.
Az viszont kicsit meglepett, hogy a hercegnő olyan fiatal, a pontos életkora csak a kötet végén szerepel, erre nem számítottam. Azt hittem, hogy tizenhat-tizenhét éves, a mondatok is úgy hangzottak, mintha érettebb lány mondta volna ki őket.
Tetszett még, hogy mindkét oldalon voltak áldozatok, hogy Duval életben maradása a végéig kérdéses volt (bár mivel tudtam, hogy ez egy trilógia, gondolhattam volna, hogy úgyis túléli). Egyszerre, fokozatosan kedveltem meg én is Duvalt Ismae-vel együtt, az elején nem éreztem semmit iránta, sőt, nem is kedveltem. Hideg, marcona embernek tartottam, aki legfőképpen elérhetetlen, mert olyan volt, mintha egy kalitkába lenne zárva, és nem akarná, hogy bárki is megérintse komolyabban. Nagyon tetszett ez a hűvös karakter, aki inkább a hazájának él, semmint, hogy nőcskékkel mulasson helyette.
Amit még szerettem, az a vallás felépítése, nagyon tetszett, hogy több istenség, avagy szent létezik, és minden ember mást és mást szolgál. Főleg a szerelem istenének a története lopta be magát a szívembe, örültem neki, hogy nem csak megemlítve voltak, hanem kaptak háttértörténetet is, mintha tényleg léteztek volna. A mitológiára ezért nem is lehetett panasz, talán kicsit a történelmi szál, az uralkodócsaládok voltak elhanyagolva, ám közel sem annyira, mint más YA történetben.
Összességében nagyon kellemes olvasmány volt, nálam abszolút bekerült a kedvenc kategóriába. Várom már, hogy olvashassam tovább Ismae történetét, csak azt kérem, hogy hívják már Gavriel-nek Duval-t. Sokkal szebb a keresztneve. Jó, tudom, hogy miért csak a testvére hívta így, de most, hogy Ismae-vel már közelebb kerültek egymáshoz, ő is igazán nevezhetné így. Ennyi a kérésem a folytatással kapcsolatban. Minden más, csillagos ötös!
Értékelés: 5/5
Borító: 5/5
Kedvenc szereplő: Ismae, Gavriel Duval
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése