Szeptember 1-jén Reniék immár irigyelt végzősökként lépnek be a suli épületébe, de vajon tényleg irigylésre méltó a helyzetük? Egy biztos: a legzsúfoltabb, legeseménydúsabb évnek néznek elébe, amelynek már az első fele is tele lesz óriási élményekkel (szalagavató, nagy végzős bulizások, utolsó közös szilveszter), ugyanakkor komoly buktatókkal (érettségi tárgyak kiválasztása, a felkészülés megkezdése és a nagy kérdés: a továbbtanulás).
Ám a 12/b., mint tudjuk, nem átlagos társaság: ők mindent megtesznek azért, hogy az utolsó évük valóban felejthetetlenné váljon, nemcsak önmaguk, de a Szent Johanna gimi összes tanára és diákja számára is…
Véleményem: vigyázat, spoileres!
Annyira nem bírom elviselni, hogy ez a könyv nagyon komoly akar lenni, és közben nagyon nem az, sőt, már fájdalmasan bugyuta és idegesítő néhány helyen. Egyszerűen nem tud meghatni olyanok siránkozása a továbbtanulás ügyben, akik olyan okosak, mint Reni, bárhová felvehetnék őket, de tizenkettedikben még mindig nem tudják, hogy hová akarnak továbbmenni. Értem én, hogy Laura be akarta nekünk mutatni, hogy mennyire is nehéz a végzős év, de akkor nem Renivel kellett volna, mert egyszerűen szánalmas, hogy tényleg magának gyártja a problémáit. Amire Kinga egyébként valamelyik kötetben tökéletes rámutatott. Ezért a könyv első fele nem is tetszett, mert fölösleges hülyeségekkel volt kitöltve a hely, viszont úgy a háromszázadik oldalon túl, mikor már átestünk ezeken a dolgokon, és Reni végre célegyenesbe jött, utána már eléggé tetszett a könyv.
Mondjuk az nem, hogy Arnoldból csináltak egy ilyen... hát nem is tudom, nem mondom, hogy bunkó meg seggfej, meg egyéb szépségek, amiket szoktak rá mondani a rajongók, mert nem az. Ő távol áll tőle. Edina, na ő szemét. De Arnold azért nincs ilyen szinten. És nem is tudnám mivel megindokolni a viselkedését, talán csak azzal, hogy Laura meg akarta utáltatni az olvasókkal, hogy mindenki úgy érezze, Cortez az igazi. Gonosz vagyok és azt mondom, még mindig szeretem Arnoldot. Muhahaha. Hogy Zsolti szavaival éljek.
Najó, a legnagyobb pofon az volt, hogy szétmentek Kingával, a második legnagyobb pofon pedig, hogy Kinga összejött Dave-vel. Na ne már! Ez nekem annyira nem volt reális. Kinga olyan tökéletes volt (az én szememben) Zsoltival, erre így szétkapja őket. Hát ez nagyon nem tetszett, én Dave-t nem kedvelem, ugyanolyan közömbös vagyok iránta, mint Cortez iránt, sőt, még néha jobban idegesít, mint az ügyeletes szívtipró, na de mindegy.
Ami kifejezetten negatívum volt, azaz anorexia kérdése. Úgy lett ez beállítva a könyvben, mintha az anorexiások hülyék lennének, és igazából gondolom én, hogy Laura mit akart kifejezni, de eszméletlenül bugyután tette ezt meg, és nagyon haragudtam rá. Főleg a mondatokért, amit a szereplők szájába belerakott. Az anorexia nem választás kérdése! Ez egy betegség, csak nem olyan, hogy megfázol és hapci, hanem agyban dől el. És lehet, hogy Edina csak a ruhájába akart beleférni, de nem értem, ezt a szálat mért így kellett kezelni, abszolúte nem tetszett, jobb lett volna, ha bele se írja. Úgyhogy nem is kap öt pontot a könyv, bár nem csak ez miatt. Nálam egyszer sem történt semmifajta katarzis sem, nem éreztem, hogy "jaj akarok egy ilyen pasit" vagy "jaj bárcsak velem is megtörténne ez". Lehet, hogy itt hibádzik az egész. Nem szeretem a sorozatot, nem imádom, szimplán csak kedvelem, mert jó olvasni, szórakoztat, a poénok szerintem ebben a kötetben lettek a legjobbak, de! Rengeteg potenciál lenne benne, de valahogy ezek a jó alapötletek elvesznek ott, hogy melyik órán ki felelt, ki milyen jegyet kapott satöbbi... Ez miatt sem nőtt a szívemhez a sorozat, pedig már az utolsó félév jön. Biztos vagyok benne, hogy hiányozni fog, lehet, hogy újra fogom majd olvasni egyszer, de az biztos, hogyha nem mesél Cortez a múltjáról, akkor nekem ez a sorozat csak átlagos marad. A vége kicsit felhúzott, de megint az van, hogy nem fogom felpontozni az ötszáz oldalas könyvet az utolsó tíz oldalért, mert nem érdemli meg.
Értékelés: 5/4
Borító: 5/4
Kedvenc szereplő: Arnold, Zsolti
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése