Weslynben, a connecticuti gazdag városban, ahol a lakosság többségének az a legfőbb gondja, hogy milyen benyomást kelt, és kivel előnyös mutatkozni, Emma Thomas a legszívesebben átváltozna levegővé, de addig is rögeszmésen ragaszkodik a tökéletesség látszatához: úgy öltözik, hogy senki se lássa rajta a zúzódásokat, nehogy kiderüljön, mennyire távol esik a tökéletességtől az élete. Egy napon váratlanul beköszönt a szerelem, amelynek hatására Emma kénytelen tudomásul venni a saját értékét, bár ez azzal fenyegeti, hogy kiderül a titok, amelyet olyan kétségbeesetten takargat… Egy lány története az életet megváltoztató szerelemről, a leírhatatlan kegyetlenségről, és a törékeny reményről. A Reason to breathe a nagy kritikai elismerést aratott Breathing-sorozat első kötete.
Véleményem: vigyázat, spoileres!
Gondban vagyok ennek a könyvnek a pontozásával, nem is tudom, hogy hogyan értékeljem. Megpróbálok rájönni, mialatt írom a bejegyzést, bár nehéz lesz, az biztos. Nagyon szerettem volna szeretni ezt a könyvet, hiszen annyi jót olvastam róla, a blogturnén nagyon áradoztak róla. Kezdetben nem igazán érdekelt, de a sok jó vélemény hatására úgy voltam vele, megrendelem! És én tényleg szeretni akartam, úgy voltam vele, biztos a kedvenc könyeim egyike lesz. Hát nem igazán... valamiért nekem soha nem jön be az a könyv, amit annyian ajnároznak.
Sok dolog idegesített benne. Számomra érthetetlen, hogy Emma miért nem szólt senkinek, hogy bántják, főleg a barátainak. Tudom erre az a válasz, hogy mert nem mert, félt a következményektől, maga a könyv is kitér rá, hogy akkor a két kisgyerek elveszíti az anyját... de! Ha valaki egy személlyel szemben erőszakos, akkor sosem lehet tudni, mikor szakad el az a bizonyos húr. Mert bármi történhet, ami kiváltja belőle a haragot, és talán a saját gyermekét is képes lenne bántani. Ezért nem értem én, hogy Emma miért fedezte őt. Az sem derül ki, hogy tulajdonképpen mi Carol utálatának az oka. Még egy árva utalás sincs rá, bár lehet, csak az én figyelmemet kerülte el. George pedig semmivel sem különb nála. Nemek szerint pont meg lett fordítva ez a sztereotípia, hogy az apa bánt, a feleség pedig hallgat, ami számomra nagyon érdekes volt. George sem különb, nem vagyok hajlandó elhinni, hogy nem vette észre, hogy Carol bántja Emmát. Ez a tipikus "ha nem veszek róla tudomást, akkor nem létezik" dolog. Tényleg teljesen logikátlanul viselkedtek. Nagyon szigorú szabályok szerint tartották, öt percig fürödhet, sok házimunka (ami egyébként még a könnyebb része a dolognak), nem igazán járhat el sehová...
Aztán valahogy megszűntek ezek a szabályok. Illetve az utolsó, amit felsoroltam. És akkor a könyv is teljesen megváltozott, mert Emma, bár nagyon félénknek és zárkózottnak van bemutatva, mégis eléggé könnyen megnyílt, elég sok bulira kezdett el járni. Ami persze nem baj, hiszen tini, csak nekem tényleg furcsa volt, hogy elvileg őt mennyire terrorizálják (testileg tényleg), de mellette mégis elengedik a barátnőjéhez, ott aludhat, satöbbi. Szóval nekem ez egy kicsit ambivalens volt.
A másik nagy rejtély a számomra, az Emma viselkedése a fiúkkal. Nem kezdett el járni Evan-nel, mert nem akarta, hogy az élete részese legyen, egy bizonyos szintig érthető is ez a gondolat. Pedig egyszerűen süt Evan-ről, hogy bármire képes lenne a lányért, ő tényleg nem az a típus, akivel az első alkalom után máris szétmennek. Számomra ő tényleg egy álomfiú, és követelem, hogy a következő álompasi szavazáson indítsák! Mert végre nem egy tipikus rosszfiú, de van benne kellő szemtelenség, humor, szarkazmus, viszont mellette nem beképzelt, hanem törődik azzal, aki igazán fontos neki. Egészen elvarázsolt, ezért tényleg nem tudom megfejteni, hogy Emma egy bizonyos ideig miért választotta Drew-t. Mert őt se engedte be az életébe, találkoztak, buliztak együtt, majdnem egy egész elfogadható kapcsolatot hoztak létre. Nos, kérdem én, ha ezt Drew-val meg tudta tenni, akkor Evan-nel miért nem? Talán erre az lehetne a válasz, hogy Evan mindig is többet akart tudni Emmáról, mindig is az élete része akart lenni, Drew meg hát... gondolom csak az ágyig akart eljutni.
Sok-sok érdekes dolog volt a könyvben, kezdve azzal, hogy a szülők nem igazán vannak otthon, vagy felhozhatnám azt is példának, hogy bár Emma a történet elején nem jár sehová, mégis mindenki tudja a nevét, mégis mindenki barátságggal, kedvességgel fordul felé, nincs egy haragosa sem (csak egy féltékeny lány, aki alig szerepelt, szinte csak beszéltek róla), és a fiúk is bomlanának utána... nos ez nem annyira tetszett, de a legnagyobb negatívum mégis az volt, hogy Evan-t egyszerűen ellökte magától, aztán összejött egy Drew kaliberű hülyegyerekkel.
Tényleg beleborzongtam abba, amit Carol tette vele, de nem láttam, hogy nagyon megviselte volna Emmát. Úgy éreztem, hogy ezek a bántalmazások olyanok Emma számára, mintha beverné a térdét az asztalba, mikor feláll. Fáj egy darabig, de egy perc múlva elfelejti. Vártam volna egy kicsit több lelki fájdalmat, hogy jobban megterheli ez őt, mint ahogyan az le van írva. Súlyosabb nyomot kellett volna hagynia rajta, arról nem is beszélve, hogy sokszor viccet csinált az őt ért támadásokból.
És mégis azt mondom, hogy tetszett a könyv. A vége nagyon hatásvadász, bár nem mondom, hogy nem hűlt meg az ereimben a vér, mikor olvastam az utolsó fejezetet. Sokszor kibuktam, mikor Carol kezet emelt rá, viszont annak "örültem", hogy a végén Emma kezdett lázongani. Biztos vagyok benne, hogy Emma túléli, elvégre ez egy trilógia, biztosan ő lesz a főhősnő. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi lesz még ebből. Tényleg szorítók érte és Evanért.
Értékelés: 5/4,5
Borító: 5/4
Kedvenc szereplő: Evan
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése