Clara Gardner hónapokon át készült arra, hogy szembenézzen a látomásából ismert erdőtűzzel, mégsem tudott felkészülni a döntésre, amelyet a végzetes napon kellett meghoznia. A rendeltetését közel sem olyan egyszerű teljesíteni, mint ahogy gondolta, most pedig a Tucker iránt érzett szerelme és a Christianhez fűződő bonyolult érzelmei között őrlődik. Emellett egyre jobban megismeri az angyalok világát, a Jó és a Rossz közötti harcot, ráadásul szembe kell néznie egy szörnyű ténnyel: valaki, aki közel áll hozzá, hónapokon belül meg fog halni. A lány jövője csupa kérdőjel, egy dologban azonban biztos: a tűz csupán a kezdet volt.
Véleményem: vigyázat, spoileres!
Gyorsan sikerült bedarálnom a második részt, annyira olvastatta magát, hogy egy nap alatt megvolt. Vártam, hogy mi lesz majd a szerelmi szállal, a fekete szárnyúval és a rendeltetéssel, és bár nem teljesen azt kaptam, amire számítottam, mégis még mindig jó könyvnek tartom. Mert attól függetlenül, hogy a szívemhez nem ért úgy el, mint esetleg másokéhoz, nem lettem rajongó, még mindig nem ujjongok a karakterekért, de nincs különösebben egy idegesítő pontja sem a könyvnek, ami - tekintettel arra, hogy YA, és a szereplők fiatalok - nagy szó! Viszont ebben a kötetben több volt a pontatlanság és a hiba, ami miatt a fél csillag lemaradt, és így csak egy erős négyest kapott.
Folytatódnak a látomások és az álmok, Clara-t az foglalkoztatja, hogy melyik szerette, vagy ismerőse fog meghalni, ami valljuk be, lelkileg nagyon megterhelő lehetett a számára. Kicsit elgondolkodhatott a könyv, hogy - bár ez lehet csak az ilyen történetekben fordul elő -, hogy létezik-e sors, és hogy mennyire irányítja az életünket az, ha azt hisszük, egyes dolgok előre el vannak rendelve. Tudom, hogy ez a könyv túl aranyos és gyerekes ahhoz, hogy ilyen nagy kérdéseket feszegessen, én mégis elgondolkodtam rajta, mert tulajdonképpen az egész cselekmény mozgatórugója ez. Clara próbál szembeszállni a rendeltetéssel, a látomásaival, nem akarja elfogadni, hogy Tucker, vagy ahogy később kiderül, az anya meg fog halni. Rettenetesen sajnáltam, hogy elveszítette az édesanyját, mert a többi YA regényhez képest nagyon jól megalkotta Hand az ő karakterét, ez kifejezetten tetszett. Kár, hogy egy ilyen csapás kellett ahhoz, hogy végre meginduljon érzelmileg Clara. Mert az vitathatatlan tény, hogy ezzel az új látomással, azzal, hogy Clara tudja, hogy egy hozzá közel állót fog elveszíteni, elkezdett aggódni, félni, és sokkal közelebb tudott kerülni az olvasóhoz, egyenesen hozzám is. Bár én nem veszítettem el még olyan embert, aki ennyire fontos szerepet tölt be az életemben (szerencsére), tökéletesen lett érzékeltetve a feszültség, és végre voltak igazi érzelmek is!
Az is tetszett, hogy behozták ezt az angyalgyűlést (meg a klubot is), és Hand próbálta kicsit összefogni az angyalokat, csak kár, hogy közben ez valahogyan mégis a háttérben maradt. Ami nem baj, mert ez a kötet (sem) a nagy cselekményről szólt, hanem most inkább az érzelmekről, nem is bántam, hogy Wendy és Angela nem kapott annyira jelentős szerepet. Christian viszont annál inkább, és ennek örültem, mert őt kifejezetten kedvelem már. Hogy a szerelmi háromszögről is szóljak pár szót, tényleg sokkal jobban meg van ez itt írva, mint más könyvekben. Szenved Clara, egy bizonyos szintig, de nem olyan jelentősen, nem olyan idegtépő módon. Viszont a vége az nagyon szomorú volt, sajnáltam, hogy így alakult, mert nagyon szép pár voltak Tucker-rel.
Most viszont jönnek a negatívumok. Azt még annyira nem bántam, hogy még kevesebb angyaltörténelmet kaptam, mint szerettem volna, viszont a gonosz... az nem gonosz! Hand félelmetesre akarta megalkotni, ehelyett inkább szánalmat érzek iránta. Az sem segített, hogy legalább egy kis tekintélye legyen, hogy lassan gyógyul, megszentelt földre nem léphet, nem tud repülni, mert a bánat lehúzza, egyszóval teljesen le van gyengítve a gonosz. Akkor mégis mitől olyan rettenetes? A céljára sem kapunk konkrét választ, és engem az zavar a leginkább, hogy egy csomó jó ötlet van a könyvben, de Hand nem használja ki, hanem inkább elmegy egy másik irányba, sőt mi több, kiszámítható lesz. Gondolok itt Clara apjára. Valahogy nem lepett meg, hogy angyal, mintha végig ott lebegett volna a szemem előtt ez a tény, csak megerősítésre várt. Plusz sokáig én még azt hittem, hogy Clara és Christian esetleg testvérek, és azért van ez a vonzódás köztük, de most nagyon úgy néz ki, hogy erről szó sincs. Pedig mennyire lehetne őket kínozni ezzel, főleg most, hogy már közelebb állnak egymáshoz.
Igazából azt sajnáltam a legjobban, hogy az egész angyal-lét értelmét vesztette azzal, hogy csak maximum százhúsz évig élhetnek. Akkor meg mi értelme van ennek a lassú öregedésnek? Volt már rá példa (igaz nem sok), hogy valaki (mármint ember) ilyen sokáig élt, azt nem értem, hogy a fiatalságát mért őrzi akkor meg az angyal? Válaszokat akarok! Most következik majd a novella, utána pedig a befejező kötet. Azért még mindig kíváncsi vagyok, hogy mennyire lesz jelentős a jó és gonosz harca (eddig nem volt az), és hogyan alakul a szerelmi háromszög.
Értékelés: 5/4
Borító: 5/4
Kedvenc szereplő: -
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése