Camryn Bennett még csak húszéves, de azt hiszi, pontosan tudja, milyen lesz majd az élete. Ám egy vad éjszaka után az észak-karolinai Raleigh legmenőbb belvárosi klubjában ismerősei és önmaga elképedésére úgy dönt, otthagyja megszokott életét, és elindul a vakvilágba. Egy szál táskával és a mobiltelefonjával felszáll egy távolsági buszra, hogy megtalálja önmagát – és helyette rálel Andrew Parrish-re.
A szexi és izgató Andrew úgy éli az életét, mintha nem lenne holnap. Olyan dolgokra veszi rá Camrynt, amilyenekre a lány sosem hitte magát képesnek, és megmutatja neki, hogyan adja meg magát a legmélyebb, legtiltottabb vágyainak. Hamarosan ő lesz Camryn merész új életének központja – olyan szerelmet, vágyat és érzelmeket kelt, amilyeneket a lány korábban elképzelni sem tudott. De Andrew nem árul el mindent Camrynnak. Ez a titok vajon örökre összehozza őket – vagy mindkettőjüket elpusztítja?
Véleményem: vigyázat, spoileres!
Amikor ajándékba kapok egy könyvet, igyekszem nagyon szeretni, mert van bennem egy olyan furcsa érzés, hogy sajnálnám, ha nem tetszene, csak mert más vette meg nekem. Ha én venném magamnak és nem tetszene, oké, sajnálnám a pénzt, amit kiadtam rá, de nagy katasztrófa nem történne. Most viszont rosszul érzem magam, amiért rosszat fogok írni erről a könyvről, mert születésnapi ajándék volt. Bárcsak ne ezt kértem volna végül...
Én egyszerűen nem értem, hogy miért szeretik egyesek ezt a könyvet annyira. Számomra teljesen kiábrándító volt, hogy Camryn csak úgy elszökik otthonról (bár talán nem ez a jó szó rá, elvégre az anyja később megtudta, hogy elment, de felháborító, hogy mennyire nem is érdekelte), az meg pláne egy szappanoperára emlékeztetett, hogy a legjobb barátnő pasija évek óta belé van zúgva, és most hirtelen bevallja, a barátnő meg úgy kiadja az útját, mint a sicc!
Én is sokszor gondoltam már rá, hogy csak úgy elmegyek otthonról, miután történtek balhék vagy hisztik, persze itt jóval többről volt szó, viszont én sose mertem megtenni. Azt hiszem, hogy mostanában túlságosan népszerű lett az írók körében, hogy valami eszméletlenül nehéz sorsot szánjanak a főhősnek. Elváltak a szülei, a bátyja börtönbe került, meghalt a szerelme... Én elhiszem, hogy ilyen létezhet, hogy ennyi csapás érjen egy embert, nem arról van szó, hogy légből kapottnak érzem, csak egy könyvben ez egyszerűen túl sok! Túl sok ahhoz, hogy ne okozzon maradandó nyomot a szereplő lelkén, és itt követik el az írók a legnagyobb hibát, hogy egy csomó minden rossz dologgal sújtják a szereplőket, de valahogyan mégsem érzi rajta az olvasó - illetve én -, hogy ez nagyon megviselte volna őket. Ugyanez történt az Elakadó lélegzetnél is, ahol bántották a lányt, de nem láttam, hogy két buli közt ez mennyire fájt neki.
Na már most, felháborítónak találom, hogy egy szerelmes könyvet úgy akarjanak eladni, ahogyan ez történt. Alapjáraton véve én nem hiszek az ilyen igaz szerelmes, egymásra borulós dolgokban. Nem vagyok romantika ellenes, inkább a mértékletesség híve vagyok, mert tetszett már nekem romantikus könyv, de akkor az olyan színvonalas is volt. Ennél még a SZJG is jobban tetszett, ahol azt akarták eladni, hogy a menő fiú képes beleszeretni egy nyomi lányba. Megbocsátható. De ez? Tényleg az a nagy szerelem, akivel egy buszon fut össze az ember, és csak azért mert beszélgetnek, rögtön megbízható lesz? Mennyivel különb az a perverz férfi, aki csak "láthatatlanul" figyelte a lányt (kezdetben)? Ja igen, annyival, hogy ő biztos nem volt egy szépfiú. De ha már rögtön egy olyan pasi kezd el nyomulni ismeretlenül a buszon, aki jól néz ki, annak mindent megbocsátunk. Nem mondom, hogy a buszon utazós részeket nem szerettem, egészen addig még hajlottam volna egy gyenge négyeskére, mert bár lehetetlennek tűnik a számomra, mégis tetszett. De aztán az egész átváltott egy olyan meseszerű valamibe, amit már képtelen voltam lenyelni.
Mégis mennyi az esélye annak, hogy a perverz előbújik a semmiből, és pont a buszon ülő helyes pasi jön vissza a lányért, és menti meg? Annyira röhejesen hihetetlen, hogy már nevetnem kell. Aztán jött az indoklás, hogyha máshol találkoznának, akkor se ismerné jobban, blabla. Igen ám, de akkor nem is indulna el vele egy hosszabb kocsiútra, nemde bár? Mert mégis ki tudja, hogy végül hova viszi, lehet közben megerőszakolja, és minden kedves szó csak arra van, hogy elcsábítsa a lányt? Nem így történt, természetesen, hiszen ez egy hihetetlenül bugyuta szerelmi történet, ahol muszáj a totál ismeretlennek jófiúnak lennie. Pedig mennyivel megrendítőbb és reálisabb olvasmány lenne, ha Andrew végül mégse az lett volna, akinek mutatja magát.
Arról meg inkább már nem is beszélek, hogy mennyi minden apró dolog zavart. Első példa: honnan van csak így pénzük mindenfelé utazgatni, cél nélkül? Ja igen, Andrew milyen gazdag, de Camryn családja is dúskál a pénzben, azt azért hozzátenném, hogy frissen kezdett a munkahelyén a lány, mégis annyi pénze volt, hogy csak úgy el tudott menni otthonról. Mese habbal! Második példa: valahogy két hét körül volt az idő, amit együtt töltöttek, egyszer már jól bevásároltak, és én nem vagyok hajlandó elhinni, hogy két hét alatt elfogy a sampon, a tusfürdő, a fogkrém meg miegyebek. Főleg úgy, hogy szinte egész nap úton vannak, és voltak napok, amikor víznek a közelében sem jártak. Mégis ilyen rövid idő alatt elfogy? Meg aztán az is eléggé hihetetlen, hogy egy egyszerű táskába minden dolog elfér, főleg, miután részletezve volt, hogy mennyi minden hülyeséget összevásároltak.
Ami viszont még inkább nem tetszett, az ez volt:
"Mocskos a szája, makacs, és olyasmikre kényszerít, amiket nem szeretnék megtenni, de mindig eléri, amit akar."
Camryn
Ezt határozottan, ne! Hogy egy nőben ne legyen annyi gerinc, hogy ellent mondjon egy férfinak, akit alig pár hete ismer! Ha valamit nem szeretne megtenni, akkor miért teszi meg? Mert a férfi azt mondja? Hol van a tartás, aminek minden nőben meg kellene lennie? Ez csak számomra kiábrándító? A másik, ami ehhez kapcsolódik még, ez a "azt akarom, hogy birtokolj". Tessék? Egy nő nem egy tárgy, nem egy kocsi vagy egy kütyü, amire a férfi azt mondhatja, hogy "na most ez az enyém". Ennek nem így kéne működnie. És dühös vagyok, mert rögtön a Szürke ötven árnyalata ugrott be, hogy ott is ilyen birtoklás dolog volt, na és akkor ez a könyv mégis mennyivel különb annál? Azzal, hogy azt legalább nem úgy akarták eladni, hogy két ember rátalál az igaz szerelmére.
Nagyon cukros volt, hemzsegett az olyan elemektől, amiktől a falat tudnám kaparni. A tetkós dolog, az esőben a kocsi tetején fekszünk, megnézzük a csillagokat egy pokrócon a semmi közepén, az agytumor... mint valami rossz szappanopera, klisé klisé hátán. A levélről nem is beszélve. Az pedig teljesen kiszámítható volt, hogy a temetős résznél az apa sírját látogatják meg. Nem is tudom melyik lett volna a jobb. Ha megöli, azzal is elrontotta volna a végét, mert tényleg túl sok lett volna a szenvedés, így viszont olyan cukormázas vége lett a könyvnek... megkéri a kezét, gyerek. Jut eszembe, mért nem jött soha szóba a védekezés? Egyszerűen kiábrándító, hogy a könyvet úgy adják el, hogy a szereplők mellőznek mindenfajta józan észt.
A romantikusabb fajtának persze biztosan bejön, ők valószínűleg megvesznek majd Andrew-ért. Nekem, őszintén megmondom, nem kellene ilyen férfi. De valakinek biztos ő az álompasi. Tudnám miért. Akartam szeretni a könyvet, de lassan rájöhetnék, ha jól állok hozzá, valószínű, hogy nem fog tetszeni.
Értékelés: 5/3
Borító: 5/5
Kedvenc szereplő: -
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése