Reni és Virág ismét nagyon jó barátok a nagy konfliktus után. Virág nemcsak Doriánnal szakított, hanem emós külsejével is: mostantól vidám cuccokban jár, és még a szemüvegét is hajlandó hordani.
Reni igyekszik kihasználni minden percet, amit Arnolddal tölthet, ám Cortez ezt egyáltalán nem nézi jó szemmel, ezért a két fiú között egyre nő a feszültség…
Mindezek mellett fontos szerepet kap még a második félévben egy mangakiállítás, Ricsi új robogója, Cortez nagymamája, egy éjszaka a Balaton-parton és az iskolai könyvtár…
Az osztály továbbra is a „legbalhésabb” társaság az iskolában, és a tanulásban sem jeleskednek. A sok panasz miatt még a nyár eleji párizsi csereutazás is veszélybe kerül…
Véleményem: vigyázat, spoileres!
Kivételesen nem jegyzeteltem a könyv olvasása közben, úgyhogy eléggé kavarognak bennem az érzések. Sok mindent nem tudok hová tenni, és sok mindent nem is akarok megemészteni, de azt hiszem, muszáj lesz. Kezdettől fogva számítanom kellett volna rá, hogy ez Cortez és Reni története, itt nincs helye másnak, az írónő az ő nagy szerelmüket fogja bemutatni. Már az első naptól fogva, hogy találkoztak tetszenek egymásnak, de egyikük se vallja ezt be, egy csomó mindenen keresztül kell menniük, mire egymásra találnak úgy igazából... és ez még nem következett be, de érzem, hogy hamarosan megtörténik. Mert már nem lesz itt Arnold, hogy megvédje Renit, ami így visszatekintve, totál egyértelmű volt, ahogyan a szerelme is, amit iránta érzett. Arnold okos srác, az elejétől kezdve tudta (az első héten még nem), hogy nincs semmi esélye a lánynál, így inkább csak a barátja marad, bármennyire nehéz is. Én ezt nem bírtam volna a helyében, nagyon csodálom, hogy csak két év után tört meg, ráadásul pont így... Nagyon szomorú vagyok, keserű szájízzel teszem le a könyvet, még ha tudom is, hogy nincs már se Arnold, se Viki, aki Reniék közé állhatna. Úgyhogy ezután már tényleg csak rajtuk múlik a dolog.
Örülök, hogy Virág és Dorián szakítottak, annak nem, ahogyan ez történt, a következményeknek meg még inkább nem, de azt mondom, kellett ez, karaktererősítés szempontjából. Virág még mindig szörnyen buta, még mindig idegesít a maga aranyos módján, de mindenképpen jobb, mint az első három kötetben, ez pedig Ricsinek köszönhető. Bevallom, nem számítottam erre a párosra, de ahogyan más bejegyzésemben írtam, Zsolti és Kinga... na, emlékszik még valaki rá, hogy írtam ilyet? Oké, nem jöttek össze, de Kinga beismerte magának, hogy szereti, ami nála elég nagy szó! Úgyhogy már csak náluk is idő kérdése, aztán ha mindenki összejön mindenkivel dolog lesz a nyolc/kettőben, akkor lehet kicsit be fogok rágni.
Az elmaradt jegyzet miatt kicsit kuszák a gondolataim, tudom, hogy Cortez viselkedésén pöccentem be nagyon. Nos, gyerekek, én még mindig nem szeretem őt. Sőt, utálom. De nagyon. Nem azért, mert Arnold "ellenfele", hanem amit tett ebben a kötetben, az nagyon aljas. Van barátnője, mégis Renivel szórakozik, én ezt nem tudom megemészteni. Persze valójában Reni felé húzza a szíve, de akkor minek Viki? Jönne a válasz, hogy mert el akarja felejteni Renit, vagy mert Arnold leállítja. Elvileg logikus, de akkor tényleg hagyja békén Renit, és Vikire koncentráljon! Illetve már nem, mert szétmentek (aminek örülök, a csajt nagyon utáltam)...
Megint csak a végére pörögtek be az események, kezdve Virág születésnapjával, amin a verekedés az nagyon szükségszerű volt már, jó, hogy Dorián végleg kikerült a képből, nem fog hiányozni. Viki sem. Ott volt még az egész könyvön végighúzódó feszültség a két fiú között, mindkettőjüknek fontos Reni, mégis szöges ellentétben állnak egymással, ezt remek volt olvasni (Reni vakságát már nem annyira). Arnold hivatalosan is félre lett állítva, úgyhogy hajrá Cortez, ne törd össze a szívét! Amit még megemlítenék a végére, az a könyvtár jelenet, vérzett a szívem Arnoldért. Biztos vagyok benne, hogyha nem menne el Párizsba, és kicsit máshogy alakulnának a dolgok, akkor nagyon jó párja lenne Reninek. De szerintem ő olyan srác, aki majd felnőttként lesz jó valakinek. Még mindig úgy gondolom, hogy a szereplők elbeszélnek egymás mellett, igazából ezért olyan szomorú Cortez meg Reni, és ezért nincsenek még együtt. Na majd talán a következő kötetben!
Értékelés: 5/4
Borító: 5/3 - utálom a sárgát
Kedvenc szereplő: Arnold! Örökké<3
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése