A zsákmány felfalja a győzőt.
A dzsesszkorszak nagy írójának második regénye (1921) a tehetséges, művészi hajlamú Anthony Patch és az imádatra méltó, gyönyörű Gloria Gilbert szerelmének története. A szerelemből házasság lesz, s apránként derül ki, milyen gyenge akaratú, határozatlan és gyáva Anthony, milyen önző, elkényeztetett, hiú és makacs Gloria. Szerelmük az évek múlásával megkopik; pénzük elfolyik a kezük közül; nem képesek az élettel szembenézni, mulatnak, isznak, erkölcsileg egyre süllyednek, szétforgácsolódásuk és kiégésük egymástól is eltávolítja őket. A lazán szerkesztett regény már az új nemzedék vereségét jelzi. "Amit elveszítünk, az sokkal édesebbnek tűnik utólag – jegyzi meg Fitzgerald, aki saját csalódását is beleírta könyvébe. – Tudom, hogy így van, mert egyszer nagyon akartam valamit, és meg is szereztem. Ez volt az egyetlen dolog, amit igazán akartam életemben... Aztán, amikor az enyém lett, porrá omlott a kezeim között... És ebből megtanultam, hogy az ember nem szerezhet meg magának semmit, egyáltalán semmit. Mert a vágyaink becsapnak."
Mint valamennyi ihletett Fitzgerald-könyv, a Szépek és átkozottak is a kiábrándulás szívszorítóan hiteles krónikáját nyújtja.
Véleményem: vigyázat, spoileres!
Fitzgeraldtól eddig csak A nagy Gatsby-t olvastam, az viszont a kedvenc könyveim között van. Nagyon megszerettem az író stílusát, olyan az egész regény, mintha dalolnának a szavak. Hatalmas igazságokat tartalmaz a könyv, ami ösztönöz arra, hogy jobb emberré váljak. A Zabhegyezőben azt olvastam, hogy akkor jó egy regény (legalábbis Holden számára), ha azt érezteti, hogy beszélni szeretnék az íróval. Ez megtörtént. Mindig is úgy éreztem, hogy nem jó korba születettem bele, ez pedig csak rátesz még egy lapáttal, szívesen megismerkedtem volna Fitzgerald-dal.
Olvastam valahol, hogy ebben a regényben Gloria az író feleségének (Zeldának) az alakja. Nem tudom ebben mennyi igazság van, azt viszont nagyon remélem, hogy Anthony nem az íróé. Számomra szinte az összes karakter ellenszenves volt, de nem abban az értelemben, hogy nem akarok olvasni róluk. Idegesítettek, hogy lusták, nem akarnak semmit az élettől, csak szórakozni, inni és szórni a pénzt, amíg csak lehet. S közben sajnáltatták magukat, hogy a felszínes viselkedésük miatt elhagyják őket a barátaik, hogy egymást és magukat egyformán gyűlölik és szeretik.
Az elején még Anthonyt sajnáltam egy kicsit, hogy mégis mi vitte rá, hogy elvegye ezt a nőszemélyt, hiszen a szépségén kívül nincs benne más értékelhető tulajdonság. Folyton csak magáról beszél (ugyan ki szereti az ilyen embereket?), a többiek élete untatja, és azt hiszi, hogy azzal, hogy a szépségét felhasználva megalázza a férfiakat, attól ő több lesz. Aztán megértettem, hogy Anthonyt sem kell sajnálni. Ő is ugyanolyan önző típus, és még csak be sem vallja magának. Képes lenne ártani a feleségének, akit elvileg szeret. Nincs semmi az életében szinte, ami igazán örömet okozna neki, mert nincsenek céljai és álmai. Erre azonban lassacskán ő is rájön.
Az egyetlen dolog, amit igazán akart, az Gloria, s mikor már a kezei között érezhette őt, rájött, hogy nincs benne semmi empátia, de még egy egészséges önkritika sem. És a végén már egyiküket se sajnáltam! Mindketten csak lopták a napot, egyik vad éjszakáról a másikra jártak, nem tudtak magukkal mit kezdeni, de ha baj volt, képesek lettek volna addig elmenni, hogy olyantól kérjenek kölcsönt, akikkel éppen haragban vannak satöbbi. Szerettem volna, ha a végére jól megszenvedték volna a nemtörődömségüket, nagyjából valóra is vált a kívánságom.
Bár a karaktereket nem szerettem, élveztem a történetüket olvasni, élveztem, hogy néha szenvedtek, néha viszont a felhők között jártak. Imádom ezt az írót, na!
Értékelés: 5/5
Borító: 5/4
Kedvenc szereplő: Dot
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése