George R. R. Martin lebilincselő fantasy eposzának, A tűz és jég dalának második könyve, a Királyok csatája az uralkodóját vesztett Westeros birodalmában veszi fel a történet fonalát. Hat királyi ház száll síkra a trónért folyó küzdelemben. Az utódlásért vívott harc vérfertőzés és apagyilkosság, alkímia és merénylet díszletei között zajlik egy olyan földön, ahol a dicsőség árát vérben mérik. Martin a fantasy mestere. Kimeríthetetlen képzelőerővel megírt históriái középkori mintákból merítenek ihletet, és a láthatóság határát súroló plasztikussággal jelenítik meg fiktív világukat. A sodró, szofisztikált történetvezetés, az árnyalt karakterábrázolás és a szexualitásnak a fantasy műfajában szokatlanul nyílt kezelése is fontos szerepet játszik abban, hogy Martin sikert sikerre halmozó újítóként vonulhat be a műfaj történetébe. A tűz és jég dala az elmúlt évtized egyik legjelentősebb fantasy sorozata, minden kötete letehetetlen olvasmány.
Véleményem: vigyázat, spoileres!
Nagyon örültem neki, hogy a sorozatban nagyobb hangsúlyt fektettek a Starkokra. Sok minden van, ami a harmadik könyvben egyértelmű, viszont itt-ott el vannak rejtve apró dolgok a másodikban. Ez világos lett a sorozattal együtt.
Míg tavaly kifejezetten szerettem Arya vonalát, most egy nagyon aprót vontatott volt a történetben. Az eleje gyors, a közép része lassú, a vége pedig az utolsó előtti száz oldal felpörög, majd megint leül. De engem nem zavar, én szeretem, mikor egy történet ilyen lassan csordogál. Bár a Királyváras részekkel nem teljesen voltam kibékülve. Kissé zavar, hogy míg Tyrion az első részben egy határozottan kedvelhető figura, aki a poénjaival hódít (bár az ebben a részben is megvan), ebben a kötetben nem csinál mást, csak nyavalyog. Beleesik ugyanabba a hibába, mint régen, engedi, hogy egy lány az orránál fogva vezesse. De miért Tyrion? Belesétál a csapdába, pedig az egyik fele pontosan tudja, hogy Shae milyen lány valójában. Nem tetszett annyira Tyrion szála tehát, abból a szempontból jó volt, hogy kicsit megismertük az udvari életet. Az első részben is nagy betekintést nyerhettünk, de most egészen más megközelítésből: Cersei és Tyrion szócsatái megszínezték ezeket a részeket.
Arya szála, mint említettem, egy picit döcögött. Lassan indult be, viszont nekem a lassúbb részek jobban tetszettek. Addig egészen élveztem, míg el nem kapták őket, és el nem vitték Harrenhalba, ott egy picit lapos lett. Viszont a három halál téma nagyon tetszett, és egész jól megalapozta azt, ami majd a negyedik könyvben történni fog.
Catelyn még mindig nem szimpatikus. Talán azért, ahogyan Jon-nal viselkedett, de nem bírtam megkedvelni. Értem én, hogy aggódik a fiaiért és a lányaiért, megértem, hogy sokszor nem értett egyet Robbal és kifogásolta a terveit, de azt nem tudtam megemészteni, hogy elengedte Jaime-t. Az volt még furcsa, hogy tavaly Stannis-t támogattam, és ha Baratheon szempontból nézzük, jogos is a követelése a trón iránt. Most azonban mégis Renly nőtt a szívemhez, az ő halála az, amit sosem fogok megbocsátani Martin-nak. Bár érdekes, hogy sokan támogatták Renlyt, mikor egyáltalán nem lett volna helye a trónon. Bár ha ebből a szempontból nézzük, Stannis-nek sincsen, mivel él még egy Targaryen (vagy kettő... ezt még nem lehet tudni biztosan).
Ha már Targaryen, Dany szála sem tetszett annyira. Az előző részben egyszerűen csodálatos volt a fejlődése, ahogyan megerősödött és megtanult ellent mondani Viserysnek és megállni a saját lábán Drogo halála után. A tekintélyt megszerezte, de a khaalasar-ja elhagyta őt. Az nagyon fájt, hogy a sorozatban a kedvencemet (Rakharo) megölték, viszont annak örültem, hogy a könyvben meghagyták. A Halhatatlanok Háza volt az egyik legjobb része a könyvnek, valamint az, hogy Dany megismerte a Tűz és jég dalát (valamennyire). Örülök, hogy Dany végre elindult megszerezni a seregét.
Jon szála is nagyon tetszett, bár a Craster-erődje rész nagyon megdöbbentett. Annyira furcsa, hogy ennyire romlott emberek élnek ebben a ciklusban, hogy olyanra képesek, mint Craster. Az pedig egyszerűen "zseniális" , hogy Jon beépül a vadak közé és mindezt úgy tette, hogy meg kellett ölnie egy testvérét (már amennyire egy ember halála lehet zseniális, nem arra az értelemre gondolok én). Bár Ygritte cseppet sem szimpatikus, és majd a következő könyv kritikájánál írom is, hogy mennyire idegesített a "Nem tudsz te semmit, Havas Jon" mondataival.
Stannis nagyon nem lett szimpatikus azzal, hogy megölte Renlyt, a Vörös papnőt nagyon utálom az új vallása miatt, amivel traktálja Stannis embereit. Sansa még mindig ostoba, sajnálom, nem kedvelem őt, de kezd látszani rajta, hogy fejlődik. Valamilyen szinten. Bran-t sem csípem annyira, de Jojen és Meera egyértelműen üde színfoltja az ő szálának. Kár, hogy a sorozatban csak a harmadik évadban kerültek képernyőre. Theont pedig egész egyszerűen megutáltam, amiért elfoglalta Derest - aztán később fel is égette azt. Persze megértem, hogy miért csinálta. A Starkoknál nevelkedett, ott nem szerették, hiszen túsz volt, s miután hazatért a Vas-szigetekre, hideg elutasítást tapasztalt az apja részéről, sőt még a testvére is megviccelte őt. Érthető, hogy miféle bizonyítási vágy buzdította a szörnyű tettre, melyet elkövetett, s ettől egy picit közelibbnek érzem magamhoz őt. Viszont vezekelnie kell, hogy én újra megkedveljem.
Akit viszont most még jobban kedvelek, az Loras Tyrell. A könyvben nem derült ki, vagy csak nagyon halvány utalás van rá, hogy szerették egymást Renlyvel, én a sorozatból tudtam ezt meg. Így újraolvasva már megértettem a tetteit, tisztában voltam vele, hogy miért választotta a Tyrell-ház a Lannistereket (bár ennek nem örülök). Viszont azért jó ez, mert bár a Királyváras részek nem a szívem csücskei a Lannisterek miatt, legalább ott van a Tyrell ház, akikért élvezet lesz olvasni majd a harmadik könyvet.
Elhunyt főbb szereplők: Renly Baratheon ( :((((((( ), Ser Rodric Cassel, Luwin mester.
Értékelés: 5/5
Borító: 5/5
Kedvenc szereplők: Loras Tyrell, Renly, Jon, Daenerys, Véreb, Arya, Rakharo
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése