Szablon stworzony przez Arianę dla Wioski Szablonów | Technologia Blogger | X X X

Menu

2013. szeptember 4., szerda

A kávék költője - kritika

Fülszöveg:
London, 1896. Robert Wallis pénztelen és gondtalan világfi. Amikor egyéb bevételi lehetőség híján Samuel Pinker londoni kávénagykereskedő szolgálatába áll, nem sejti, hogy élete egyszer és mindenkorra megváltozik. A költői babérokról csak álmodó, de a szavakkal jól bánó fiatalembertől azt várják, hogy Pinker lányával, a szenvedélyes Emilyvel együttműködve fogalmazza meg és kategorizálja a különböző kávék ízeit. 
Ez a váratlan feladat átfogó érzéki, érzelmi és – az események alakulása folytán – tényleges utazásra indítja hősünket, melynek során a kávék költője a kávé különböző ízei mellett mindenekelőtt önmagát fedezi fel.

Anthony Capella az afrikai Ugandában született 1962-ben. Első regénye, a Szerelem étke 19 nyelven jelent meg, egyebek közt magyarul is. A Kávék költője elsöprő, érzéki, két évtizeden és három kontinensen át kanyargó szerelmi történet, egzotikus és feledhetetlen érzékek lakomája. A szerző írásai elválaszthatatlanok a gasztronómiától, regényeit áthatja a kulinária és az azzal összefonódó érzékiség.

Saját véleményem: vigyázat, spoileres!

Ez az egyike azoknak a könyveknek, amit a görögországi nyaralásomra vittem el, és ez vonzott a legkevésbé a három közül, bár ez - mint utóbb kiderült - hatalmas tévedés volt. Kifejezetten ez tetszett a legjobban, mert benne volt minden, amire egy magamfajta olvasó vágyhat.

Alapjáraton véve nem szeretem a kávét, már az illata is kiborít, ha csak egy picit is megérzem, de ez a regény rávett, hogy ideje lenne már alaposabban megismerkednem ezzel az itallal, és tényleg rabul is ejtett. Számomra - minden hibája és kiszámíthatósága mellett - ez a nagybetűs REGÉNY. Mert kellően romantikus volt, mégsem nyálas formában, amit én nem szeretek (sőt, néha a dugás szó egy kicsit kibillentet az "egyensúlyból"), viszont megragadott egy nagyon jó témát, a kávékat, és ezekhez társította az alapvető közgazdaságtani helyzeteket, a kávé termesztésének folyamatát. Utoljára pedig betekintést nyerhettem a szüfrazsettek világába, ami nekem hihetetlen módon tetszett. Bár Emilyt egyáltalán nem kedveltem, nekem túlságosan nő volt (ahhoz képest, hogy a 19.század végén ő azért még kilógott az általánosan elfogadott képből, értsd: dolgozni akart, egyenlőséget a férfiakkal satöbbi), azért a végére sikerült mégis úgy eltemetnem őt magamnak, hogy egy kicsit javított a megítélésén. Az, amit vele tettek, brutális volt és kegyetlen, akkor döntöttem úgy, hogy kevesebb ellenszenvem lesz iránta.

És hát ott volt Robert, aki viszont meg annyira férfi a modern szememben; szoknyavadász, igazi dandy, aki emellett még költői babérokra is tör, de megvan benne az a felszínesség, az a fiatalokra jellemző dac, hogy ő van a világ legtetején, és neki senki sem árthat. Szerettem Robertet, minden hibája ellenére, mert az író nem törekedett arra, hogy tökéletesnek mutasson egy olyan karaktert, akiről nyilvánvaló, hogy nem az. Ez tette őt érdekessé, s egyben valóságossá is a számomra, mert minden beképzeltsége ellenére azért sokan az ilyen "rosszfiúkra" vágynak(unk). Robert tanul, a jellemfejlődése csodálatosan lett megírva, nem csak az olvasók, de a könyv többi szereplője is észreveszi ezt rajta.

Bár kezdetben megfordult a fejemben, hogy kicsit sablonos lesz a történet (ez egészen pontosan akkor történt, mikor elindult Afrikába), azért reménykedtem, hogyha még fel is bukkan egy újabb szerelem a láthatáron, akkor lesz benne valami galádság, és no lám! Szépnek nem volt szép, amit Fikre elkövetett vele, de kellett ez a törés az életébe, hogy kicsit visszataláljon a józanság ösvényére, és leszálljon a magas lóról.

A történet első fele jobban tetszett, ez igaz, miután visszatért Afrikából, mintha az író kicsit kapkodott volna, hogy sikerüljön még egy szerelmet belepréselnie a történetbe, meg még egy kontinenst, amiről vágytam volna többet olvasni. De amikor Robert úgy írta le A lányt, mint aki nem ismeri fel, akkor már éreztem, hogy lesz itt még valami, és nem tévedtem. Bevallom, én annak örültem a legjobban, hogy a végén őket kettejüket hozta össze a sors.

Szót ejtenék az író stílusáról is, ami megadta a regénynek a savát, borsát. Gyönyörűen bánt a szavakkal, úgy fűzte össze őket, mintha sokféle virágot szedne csokorba. Ami kicsit negatívum, azaz össze-vissza ugrálás az E/3 és az E/1 között. Persze meg kellett írni azokat a részeket is, amikor Robert éppen nem szerepelt, vagy amiről nem tudhatott, de néha többször is bele kellett kezdenem újra egy fejezetbe, hogy na most akkor kinek is a szemszöge ez? A jelölés hiánya egy icipicit bántott, de ettől eltekintve egy nagyon jó könyvet olvastam, és az biztos, hogy rövidesen beszerzem az író többi művét is, mert amit ő alkotott ezzel, az valóban egy igazi romantikus könyv.

Értékelés: 5/5
Borító: 5/5 (a magyar kiadásé, bár nekem arról mindig tea jut eszembe)
Kedvenc szereplő: Béka, Robert

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése