A Viktória-korabeli London mágiával átszőtt alvilágában Tessa Gray végre biztonságban érezheti magát az árnyvadászok körében. Ez a biztonság azonban múlandónak bizonyul: a Klávé szakadár tagjai terveket szőnek Charlotte leváltására az Intézet éléről. Ha Charlotte elveszti a pozícióját, Tessa az utcára kerül, és könnyű zsákmánya lesz a titokzatos Magiszternek, aki saját sötét céljai érdekében akarja felhasználni Tessa képességeit.
Véleményem: vigyázat, spoileres!
Először is leszögezem az elején, hogy egy kisebb-fajta blogszünet, nem is szünet, inkább pihenő következik, ugyanis még nyáron az elejétől el akarom olvasni a Harry Pottert-t, arról pedig nem fogok bejegyzést készíteni. Mivel ez egy olyan könyv, amibe ha akarnék, se tudnék belekötni, annyira szeretem. Szóval talán a nyár végéig nem lesz újabb bejegyzés, még nem tudom, ha jut idő elolvasni a Gyűrűk urát, akkor biztosan nem.
Nos, térjünk rá A hercegre. Azt hittem jobb lesz, mint a trilógia első kötete, tekintettel a molyos értékelésekre, ám az én véleményem szerint, ez egy árnyalatnyival, de lehet többel is, de gyengébb nála. Nem tudom mit okoljak ezért elsősorban, inkább csak sorra veszem a hibákat, illetve a dolgokat, amik nem tetszettek.
Úgy éreztem közel ötszáz oldal túl sok arra, hogy a legnagyobb bonyodalom az legyen, hogy Charlotte-tól el akarják venni az Intézetet, mégis így alakult. A borzasztóan bénán megoldott szerelmi háromszög mellett (mindjárt kifejtem mért gondolom így) egyszerűen nem értettem, hogy miért ez a szereplők legnagyobb gondja? Értem én, hogy kötődés, család, hol-fogunk-lakni-ha-nem-itt, de jelen pillanatban nem kéne sokkal fontosabbnak lennie, hogy megtalálják Mortmaint? Persze nyomozgattak egy keveset, az elején még örültem is neki, hogy belevetették magukat a munkába, de elvileg két hetük lett volna rá, és olyan fene nagy motivációt nem láttam egyik szereplőn se, hogy most mindenáron elkapják a gonoszt. Volt egy utazgatás, bálozgatás, egy nagyon jó szál (Jessamine árulása), aminek a végére valami nagyobb csatát, nagyobb ütközetet vártam volna, de talán arra jó volt, hogy végre megölhesse az írónő Nate-t. Meg hogy kiderüljön, Jessamine mennyire buta. Bár ezt eddig is tudtam róla, most legalább tényleg bebizonyosodott. Egyszóval, nem voltam megelégedve az "akciós" részekkel, vártam volna valami komolyabb fordulatot is a végére, nem azt, hogy Charlotte bejelenti a terhességét, vagy Cecily felbukkan. Mondjuk utóbbi még bele is fért egy kicsit, hátha az új Will rendezni tudja húgával a kapcsolatát.
Na és akkor rátérek Willre! Az eddigi olvasmányaim során a legbénább kifogás arra, hogy valaki miért egy bunkó, neveletlen seggfej (elnézést a szóért). Mikor elmesélte Magnus-nak a történetét, fogtam a fejemet, hogy ez most komoly? Egyszerűen nem akartam elhinni, hogy ennek a srácnak ez áll a viselkedése mögött. Talán az se tetszett volna, ha Clare úgy hagyja, hogy bunkó fiú mindenkivel, de belül nagyon is érző lélek, mert ez azért elcsépelt, bár ő is bevetette, ennek ellenére megtoldotta egy akkora orbitális nagy marhasággal, hogy az nem igaz. Aztán mikor rohant Tessához, hogy elmesélje neki az átok nem valós, legyenek együtt, a falról tudtam volna lekaparni a vakolatot. Azt még elnézem, hogy tizenkét évesen elhitte az átkot (mindenféle árnyvadász tudás nélkül), miután rögtön aznap éjjel elhunyt a testvére, hiszen eddig teljesen hihető. De azt nem hiszem el, hogy az eddigi tanulmányai során nem jött elő, hogy egy frissen szabadult démon gyenge, arra meg pláne nem alkalmas, hogy össze-vissza átkokkal dobálózzon. Will tényleg ennyire buta lenne?
A szerelmi szálak nekem nevetségesek. Miért kell mindenkit mindenkivel összehozni? Volt a vívódás Jem-Tessa és Will között, aztán kaptunk egy szeletet Charlotte-ból és Henry-ből, csakhogy végre évek óta tartó házasság után megbeszéljék, hogy szeretik egymást. Jaj, kedvesem, neked nem tűnt fel, hogy szeretlek? Ez most leírva még nevetségesebb. Megkaptuk Lightwoodékat is, akik meg csak azért jöttek a képbe, hogy szegény, sérült lelkű Sophienk is kapjon valakit, mert Clare minden szereplője megtalálja a boldogságot (kivéve Magnust. Őt megint átverték...)! A következő részben szerintem még Cecilynek, a szakácsnőnek és Cyril-nek is összehoznak valakit, hogy teljes legyen a boldogság.
A fő-fő szerelmi szál Will dolga miatt nagyon nem tetszett, azért meg pláne nem, hogy ő eddig mennyire bunkó volt, aztán fogom magam viselkedést váltok, és rögtön enyém álmaim nője. Na nem, ez nem így megy. Aki éveken át így megjátszotta magát, az nem tud rögtön megváltozni. És azt meg pláne nem értem, hogy Jem és Will legjobb barátok, mégse osztja meg egyik se a másikkal, hogy szerelmesek Tessába. Még ha Will nem is - nagyjából érthető okokból -, de Jem? Pedig ő olyan egyenes embernek tűnt. Az eljegyzés meg, hát pff.
Nem volt nagyon a könyvben, ami tetszett volna, inkább csak eltűrtem a többi részét, de a fentebb felsoroltak szinte kiűztek a világból. Ezek miatt én most nem szeretném pontozni ezt a könyvet. Szerintem nem csak én gondolom úgy, hogy Clare legutóbbi könyvei nem ütnek meg olyan szintet, mint mondjuk a TMI első három könyve, de nekem még a negyedik is tetszett, az ötödik pedig csak a jószívűségem miatt kapott öt pontot. A TID első része ugyan tetszett, mert nem tocsogott a nyáltól és kellő akció is volt benne, ezért ugyancsak megkapta az ötöt, mert ha nem is varázsolt el, de azért jó volt olvasni. Viszont ebben a könyvben olyan sok minden idegesített, hogy nagyon lehúznám, de már megszerettem Clare világát ahhoz, hogy ne merjem. Úgyhogy ez most értékelés nélkül marad.
Értékelés: hagyjuk!
Borító: 5/5
Kedvenc szereplő: Will, Magnus
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése