Éjszakai cirkusz - kritika

Fülszöveg:

A cirkusz váratlanul érkezik.

Jövetelét nem jelzi semmi.

Egyszerűen csak ott van, holott tegnap még nyoma sem volt. Ez a világ egyszerre ragyogó és sötét. Nem akarsz majd kilépni belőle.

Az éjszakai cirkusz fekete-fehér sátraiban páratlan élmény vár rád: az öt érzék ünnepe! A varázslat és a füst mögött azonban ádáz küzdelem folyik: a két fiatal mágust, Celiát és Marcót kisgyermek koruktól fogva azért tanították, hogy mágikus erejük segítségével győzelmet arassanak a másikon. Sokáig nem is sejtik, hogy mestereik egy olyan játszmába kényszerítették őket, aminek a végén csak egyikük maradhat életben. Ám Celia véletlenül rájön erre, s feladva a versenyt, közösen lenyűgöző varázslatba kezdenek. Erejüket onnantól fogva csak arra használják, hogy örömet szerezzenek vele a másiknak, és az új játék közben gyanútlanul egymásba szeretnek. Mély és varázslatos érzéseiktől hunyorogni kezdenek a lámpák, és a helyiséget elönti a meleg. Mestereik azonban megelégelik, hogy kicsúszott kezükből az irányítás, és közbelépnek. Celiáék rádöbbennek, hogy nem kerülhetik el a játszma végkifejletét. Csak egyetlen kiutat látnak, de ahhoz minden tehetségüket latba kell vetniük...

Véleményem: Vigyázat, spoileres!

Vegyes érzelmeim vannak ezzel a könyvvel kapcsolatban. Egyrészt először megdicsérem a borítót, a lapokat (aminek fekete volt a szegélye - eszméletlen szép), a hozzá járó kis piros könyvjelzőt.  Nagyon szépen kiegészítették egymást, mintha egy mesekönyvet vettem volna a kezembe.

Na már most, a fülszöveg engem eléggé átvert. Nem tudom ki hogy van vele, aki olvasta, de én jobbra számítottam. Vagy másra. Arra, hogy az egész a cirkuszban játszódik, ahol "párbajoznak". Ehhez képest én valami teljesen mást olvastam, ráadásul a fülszöveg - ami eléggé hatásvadász - lelövi az egész "poént", mert a könyv háromnegyedét egy az egyben leírja. Most, hogy végeztem vele, nem tudom miről is olvastam, nem tudom, hogyan jött össze négyszáz oldal. Akkora nagy cselekmény nem volt benne, látszólag nem volt párbaj sem, csak sátrak építése. Ugyanígy a szerelem esetében, Celia és Marco nem fokozatosan szeret bele egymásba. Illetve én nem látom a fokozatokat. Hogy egyre többet találkoznának,hogy egy személyesebbek lennének a beszélgetések... Egyszer csak megjelenik a könyvben, hogy szeretik egymást és puff. 

Kezdetben zavart, hogy ide-oda ugrál az időben az írónő, nagyon összezavart, a könyv háromnegyedéig azt se tudtam, hogy mi van. Általában nem szeretem a jelenidőt, de ehhez a könyvhöz nagyon illett. A szavakkal gyönyörűen bánt, olyan szépen fűzte össze őket, hogy öröm volt olvasni. Nagyon tetszett az a jelenet, amikor Celia ruhája minden ember mellett más színű, azaz olyanná változik a színe, mint amilyet visel a mellette álló.

Igazából túl sok szereplő volt benne, nem is tartom Celiát és Marcot igazi főszereplőnek. Karakterizálás nem igazán volt, nem tudok senkiről se jellemzőt mondani, mind ugyanolyan egysíkú volt. Persze azért Pixi és Dixi valamicskét javították a helyzeten (ezeken a neveken rendszerint nevettem. Mintha valami tündérek lettek volna), Bailey bevonása sem volt rossz húzás.

Igazából nem tudok többet mondani a könyvről. Celia apja és a szürke ruhás pasas eléggé kegyetlenek voltak, amiért ezt a játékot játszatták a két szereplővel. Főleg, mert elvileg egyiküknek meg kellett volna halnia. Nem tudom ezzel mit akartak bizonyítani egymásnak. Talán a gondolkodásukat a mágiáról. Ha már a mágia, ez a legkidolgozatlanabb tényező a könyvben. Nem értettem, hogy mért éltek ilyen sokáig az emberek, és miért maradtak ugyanolyanok (nem öregedtek). Nem értettem, hogy a mágiát mindenki tudja-e használni, vagy csak kiválasztottak, esetleg megtanulható tudomány. Azt se, hogy a mágiát hogyan miként mire használják, egyáltalán kik is, és hogy halhatatlanok-e a mágiát használók, vagy nem. Ez nagyon zavaros volt, jobban ki kellett volna dolgozni.

Összességében nem vagyok elégedetlen a könyvvel. Van egyfajta hangulata, ami egészen magával tud ragadni, de a mágia leírása, a karakter részletezése elveszi az értékét. Azt hiszem, én a Cirkuszba szerettem bele konkrétan, mintha ő lett volna a szereplő, aki körül minden forog.

Értékelés: 5/4,5

Borító: 5/5

Kedvenc szereplő(k): Ha lehet a Cirkuszt annak nevezni.