Szablon stworzony przez Arianę dla Wioski Szablonów | Technologia Blogger | X X X

Menu

2014. július 24., csütörtök

Vihartáncos - kritika

Fülszöveg
Ennek a fantasy-sorozatnak az első része egy felejthetetlen hősnőt és egy lenyűgöző, világot mutat be. 
HALDOKLÓ FÖLD

A Shima Birodalom az összeomlás szélén táncol; a szigeten élő nemzet régebben gazdag hagyományokkal és mondákkal rendelkezett, mára azonban lakóit megtizedelték a Lótusz Céh ipari fejlesztései és a gépek imádata. Az ég vörös, mint a vér, földje haldoklik a szennyező mérgektől, a hatalmas szellemállatok pedig, melyek régebben a vadonjaiban kóboroltak, örökre eltűntek.

A LEHETETLEN FELKUTATÁSA

A Shima Birodalom udvari vadászai megbízást kapnak a sóguntól, hogy kapják el a mennydörgéstigrist – egy mondabeli félig sas, félig tigris teremtményt. De minden bolond tudja, hogy ezek a vadállatok már több mint egy évszázada kihaltak, mégis, ha üres kézzel térnek haza, a sógun halállal bünteti őket.

TITKOLT ADOTTSÁG

Yukiko a Róka klán gyermeke, aki olyan adottsággal bír, amiért – ha kiderül –, a Lótusz Céh kivégzi. A lány elkíséri apját a vadászatra, melynek során égi hajójuk lezuhan, és a fiatal lány Shima utolsó megmaradt vadonjában találja magát, ahol a társa csupán egy dühös, röpképtelenné tett vihartigris lesz. Bár a lány hallja a gondolatait, és megmentette az életét, csak abban lehet biztos, hogy az állat inkább látná holtan, minthogy segítsen neki.

Ám végül rettenthetetlen barátság szövődik köztük, és kihívják maguk ellen a birodalom hatalmasságainak haragját.

Véleményem: vigyázat, spoileres!

Az biztos, hogy nem sűrűn találkozok ilyen részletesen kidolgozott háttérvilággal, mint ebben a könyvben. Habár két-három évvel ezelőtt hatalmas japán-fan voltam, ez kimerült a zene, a divat, az animék és a mangák terén, a történelmükbe és a vallásukba már nem mélyedtem úgy bele. Tehát nem tudom igazából, hogy a világfelépítés mennyire hű a japán történelemhez (nem mintha elvárnám. Ez mégiscsak egy fantasy.), vagy hogy a vallást teljesen átvette-e az író, esetleg itt-ott belenyúlt, mindenesetre nem lehet rá panaszom, mert remekül működött. Pedig annyi minden bajom volt a könyvvel...

Az első száz oldal nagyon döcögősen ment. Tele voltak a mondatok olyan szavakkal, amiket vagy nem tudtam megjegyezni, vagy a jelentésüket nem tudtam, és mindig ki kellett keresnem. Még csak nem is kötött le. Nagyon idegennek éreztem magamtól, pedig semmi bajom nincs a japán mitológiával, nincsenek előítéleteim. Sőt, pontosan azért vágytam erre a könyvre, mert ebbe a témába nyúlt bele. És nem mondom, hogy nem jól tette az író, csak az eleje annyira velős és sűrű, hogy szabályosan küzdöttem vele, majdnem félre is tettem. Viszont azután, hogy a hajó lezuhan (igen, lezuhan!) és Yukiko a dzsungelbe találja magát, rögtön jobban tetszett.

Bár nem tartott sokáig. Ez az idegen érzés egészen a regény végéig velem maradt, és most se igazán tudom, hogy hogyan viszonyuljak hozzá. A leírások gyönyörűek, nagyon tetszett az író fogalmazásmódja, tud bánni a szavakkal. Tetszett a női főhős is, jobban, mint másik YA könyveknél. A mitológia, a társadalomkritika, az ellentétek, felsorolva mindegyik olyan jól hangzik. De itt a baj, hogy csak felsorolva. Valami hiányzott. Nem éreztem kötődést a szereplőkhöz, annak ellenére, hogy Yukikot kedveltem, talán Buruu az egyetlen, aki a szívemhez nőtt, és akire azt tudnám mondani, hogy a kedvencem lett. Mindenki más olyan papírmasé szereplő volt, teljesítette a feladatát a könyvben, a rá kiosztott szerepében helytállt, de valahogy száraz maradt. Pedig mennyi potenciál lett volna mind Kin, mind Hiro karakterében, de még a sógun húgában is (akivel nem tudni, hogy mi történt vele, vagy csak figyelmetlen voltam).

Ugye volt egy nagyon halvány kis szerelmi háromszög, amire azért mondom, hogy halvány, mert nem teljesedett ki igazából. Mondjuk ennek örültem, mert nem akartam nyűglődést a két férfi között. Tetszett, hogy Yukiko nem őrlődött, eltökélte, hogy neki Hiro kell, s bár tudta, hogy Kin szerelmes belé, nem játszott vele. Persze volt egy kis kihasználásszaga a kapcsolatuknak, de a helyzet sajnos megkövetelte. Örültem, hogy Kinből nem lett anti-hős, hogy nem árulta el Yukiko-t azért, mert a lány mást szeret. Érdekes, mert ha a két férfi közül kellett volna választanom, Hiro-t választottam volna (annak ellenére, hogy semmit nem tudunk róla, csakhogy szép zöld szemei vannak [gyengéim a zöld szemek], de tekintsünk most el attól, hogy mit művelt Yukikoval), mégis Kin került ki győztesként kettejük "csatájából". Ez mindenképpen kellemes meglepetés volt a számomra, Kin részéről persze. Az miatt ugyanis nagyon csalódott voltam, hogy pont Hiro árulta el Yukiko-t. Nem mintha nem számítottam volna rá, csak nem akartam, hogy így végződjön.

Tehát összességében tetszett a könyv, bár inkább csak a világ kidolgozottsága miatt. Maga a cselekmény kissé sablonos, a szereplők nem elég kidolgozottak, nincs mögöttük elég motiváció, vagy csak ők a történtek nem motiválták őket eléggé. Úgy éreztem, hogy túl kicsik ők ahhoz, hogy jelentős változást érjenek el ebben a világban. Nem mondom, hogy nem vagyok kíváncsi a folytatásra, de nem veszek meg érte. Szép volt, jó volt, csak kevés. Mint a kritikám.

Értékelés: 5/4
Borító: 5/5
Kedvenc szereplő: Buruu 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése