A New York Times az év egyik legjelentősebb könyvének választotta. A díjnyertes bestsellerszerző, Ron Rash a kapzsiság, a korrupció és a bosszú gótikus meséjét varázsolja elénk, amelynek középpontjában egy könyörtelen, erős és feledhetetlen asszony áll. A cselekmény az 1930-as évek Amerikájában, az észak-karolinai hegyvidék vadonjában játszódik, hátterében az épp kibontakozóban lévő környezetvédelmi mozgalommal.
Véleményem: vigyázat, spoileres!
Mielőtt rátérnék a történet részletezésére, engedjétek meg, hogy elmondjam, hogyan keveredett ez a könyv a kezeim közé. Elutaztam Sopronba, a Volt Fesztiválra, de nem éppen a közelben lakom, ezért átszállós busszal mentem, amiből egy, azaz egy volt. Már fél tízkor kint voltam a buszmegállóban (akikkel voltam, ők előbb elmentek, mert nem ugyanabba a városba mentünk vissza), és a busz kettőkor indult, hát valahogy el kellett ütnöm az időt. De egyedül voltam, ráadásul idegen városban, nem nagyon mertem csatangolni. Végül azért csak találtam egy könyvesboltot, és valamiért ez a könyv fogott meg először, ott volt a best-sellerek között. Úgyhogy végül ez mellett döntöttem.
Nem mondom, hogy nem érte meg megvenni, igenis jó olvasmány volt ez. Csak többre vágytam. A fülszöveg és az olvasói értékelések, amik a könyv végében voltak, azt mondták nekem, hogy micsoda kemény női főszereplőt kapok. Persze ez így is volt, Serena valóban egy álnok kígyó, de a könyv jelentős részében annyira a háttérben maradt... persze ez volt az ő csodája, hogy nem nagyon szerepelt, és mégis micsoda károkat okozott, de valahogy az indítékok elmaradtak mögüle. Például az elején még voltak rémálmai, azt hittem, hogy ezek által majd többet meg tudunk róla, de ahogyan sikerült legyőznie ezeket, úgy az egészet annyiban is hagyta az író. Szóval tulajdonképpen alig tudtam meg valamit Serenáról és Pembertonról, főleg az előbbiről.
Ami Pembertont illeti... először azt hittem, hogy egy papucsférj lesz Serena mellett, mert azért Serena eléggé erős és markáns személyiség volt a kötetben. De Pemberton... igen, méltó társa volt a feleségének, egyiket se sajnáltam volna, ha végre kinyírja valaki, mégis a végén Pemberton iránt volt egy kis szánalom bennem. Nem mintha megérdemelte volna, nem sokkal maradt el Serena mellett.
Nehéz volt olyan könyvet olvasnom, ami alatt egész végig azt vártam, hogy valaki tegye már el a szereplőket láb alól. Ilyen kegyetlen, gátlástalan emberekről is régen olvastam. Kicsit emlékeztettek Fitzgerald Szépek és átkozottak regényére, csak ott legalább nem akart a házaspár mindenkit megöletni/megölni, akivel nem egyezett az érdekük. Az meg pláne kihozott a sodromból, hogy egy kisgyereket akar Serena megölni, csak mert az anya tudott olyat adni Pembertonnak, amit Serena nem.
Azt viszont nem tudom, hogy Jennifer Lawrence hogyan fogja eljátszani ezt a nőt. A tehetsége kétségkívül megvan, hogy ilyen komolyabb szerepeket is megkapjon, csak nekem Jennifer arca túl barátságos egy ilyen nőhöz. Bradley Coopert pedig nem akarom utálni, pedig milyen utálatos a férj is.
Összességében tehát nem volt ez egy rossz olvasmány, élveztem, a sok borzalom ellenére is, elég csak a balesetekre gondolni, amiket a munkások elszenvedtek. Viszont a hangulatteremtésben remekelt az író, és nagyon tetszettek a leírások is. Csak azért valami mégis hiányzott...
Értékelés: 5/4
Borító: 5/5 (a magyar. A kritikához azt a külföldit választottam, ami a legjobban tetszett)
Kedvenc szereplő: -
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése