A párválasztó kezdetekor a lányok még harmincöten voltak, de közülük csak egy nyerhet.
Eljött az idő, hogy a korona végre a győztes fejére kerüljön.
Amikor beválogatták a Párválasztóba, America még csak nem is álmodott arról, hogy valaha eljuthat a korona közelébe – vagy Maxon herceg szívéhez. Ahogy azonban egyre közeleg a versengés vége, és a palota falain túl fokozódik a fenyegető veszély, America rádöbben arra, hogy mennyi mindent veszíthet – és hogy milyen keményen kell küzdenie a vágyott jövőért.
Véleményem: vigyázat, spoileres!
Vegyes érzéseim vannak a záró kötet kapcsán. Egyrészt csalódást okozott, másrészt viszont azt kaptam, amit vártam. Nem is lehetett kérdés, hogy Americából lesz a hercegnő, csak az szolgált meglepetésként, hogy mennyi szenvedésen kellett keresztül mennünk. Nekünk, olvasóknak. Mert egyszerűen alig bírtam már idegekkel, hogy míg az előző kötetben az okozta a konfliktust, hogy America nem tud választani, most az, hogy a király utálja Americát, és hogy megtanul-e végül viselkedni, vagy nem.
Mint már írtam a másik két kritikámban írtam, megfelel az oldalszám a történethez, nem érzem úgy, hogy kellene még több száz oldal, ahol a párválasztós dolgokat ismerteti az írónő. Csak az a baj, hogy mégsem működik. Nem, mert behozott Cass egy csomó olyan szálat, amit nem bírt el a könyv. A lázadókat, akiknek a támadásuk annyira súlytalan, komolytalan. Aztán megjelent August, akinek rögtön elhiszik, hogy Illéa egyenesági leszármazottja, ugyan, nem kell semmi bizonyíték rá. Azt meg pláne elfogadják, hogy bár örökös, mégsem akarja trónt. Nem is az, hogy kellett volna vágynia rá, hanem inkább a szereplőknek kellett volna gyanakodniuk, hogy tényleg az, akinek mondja magát, illetve hogy mért is nem érdekli trón.
A lázadáshoz kapcsolódik a többi elvarratlan szál is. Az, hogy America apja is az északiak közé tartozott, vagy hogy Kriss e miatt jelentkezett a párválasztóba, amit persze megmagyarázott, de úgy maga a szál akkor is kicsit hiányos. Mi lesz az olaszokkal? És az ázsiaiakkal? Annyira rosszul kezelt az írónő minden olyan történést, ami nem a főszálhoz tartozott. America apja lázadó, igen, erre csak úgy simán meghal egy betegségben, pedig mennyivel érdekesebb lett volna, ha egy támadásban történik ez (ha már ennyire ki akarta nyírni ezt a szereplőt). Aztán ott volt a fenyegetést jelentő király is, akit csak úgy megöl a lázadás során (nehogy olyan sok akadály legyen America előtt), vagy a királyné, akit bár nem szerettem, legalább normálisabb volt, mint a férje. Meg Anne szerelme Aspen iránt is, teljesen felesleges volt ezt is belekeverni, ha eleve meg akarta ölni a karaktert. Akkor inkább erősítette volna Lucy és Aspen szálát. Aminek egyébként örültem! Sokkal jobb volt, hogy egy ilyen aranyos és kedves lánnyal maradt a végén, mint Americával. Nekem America akkor is túlságosan önző, és elégedettséggel tölt el, hogy az általam kevésbé kedvelt Maxon párja lett.
Csak annyi értelmetlen dolgot beletett az írónő a könyvbe, amit a végén csak úgy ott hagyott a levegőben... például Celeste karaktere. Persze a végén sokkal szimpatikusabb lett, nemcsak a megmaradt versenyzőknek, de az olvasóknak is. Csupán értelme nem sok volt, hogy úgymond "megerőszakolja" a saját karakterét az írónő. Mert Celeste volt eddig a törtető, a mindenre elszánt lány, aki manipulálja az embereket, erre mindenkitől bocsánatot kér, bőg, de úgy, mint ahogyan America szokott... rettenetesen OOC (out of character) volt. Sokkal jobban örültem volna, ha az írónő kitart az ő gonoszkodós karaktere mellett, mert idegesítő volt, de legalább igazi. Így meg behódolt Americának, ami nagyon nem tetszett.
Ahogyan America testvére, Kenna rámutatott, úgy én is elmondom most, hogy mennyire gusztustalan volt Aspent egy pótléknak tartani. Ha nem Americát választja Maxon, akkor majd jó lesz ő is. Ez olyan "nincs ló, jó a szamár is" effektus, ami miatt nagyon utáltam Americát, és nem értem, hogy sokan mért Aspen iránt éreznek így, mikor egyértelmű, hogy nem ő volt a ludas ebben az egészben. America egy szörnyű nőszemély ebből a szempontból, mert két vasat tartott a tűzben, ráadásul úgy, hogy nem is akart róla tudomást venni. Mondom, tuti két személyisége van, akik nem tudnak egymásról. Másként tényleg nem tudom megmagyarázni azt, hogy az egyik pillanatban Maxont szerette, de ha befordult a sarkon, és ott várta Aspen, akkor meg őt. De ez inkább illik a második kötetre, a harmadikban már eléggé lemorzsolódott a szerelmi háromszög. És America megint nem vette észre a nyilvánvalót (Lucyt és Aspent)! Annyira dühítő... mindenki milyen okosnak meg talpraesettnek tartja, pedig igazából igenis önző és manipulatív, meg kissé butácska.
Nem volt annyira rossz ez a trilógia, mint aminek tűnik, azok alapján, ahogy írtam róla. Kicsit olyan, mint a SZJG a számomra. Sokan rajonganak érte, megértem a rajongás okát (nem az irodalmi érték, sokkal inkább a szórakoztatás nyújtása miatt), de ezek a történetek valahogy sosem jutnak el hozzám. Bár nem merném azt mondani, hogy tizennyolc évesen kinőttem volna belőlük.
Értékelés: 5/4
Borító: 5/5
Kedvenc szereplő: -
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése