A Varjak lakomája méltó folytatása George R. R. Martin világhírű fantasyciklusának, A tűz és jég dalának. A Trónok harcában megjelenő, az ősi királyságot szétszakító kegyetlen erők, a Királyok csatájának kísértetei, vademberei és boszorkányai, a Kardok viharának a másvilágról előretörő inváziója után a ciklus negyedik kötetében Martin ismét egy sokszereplős, tabudöntögető művel rukkolt elő.
Az ősi Westeros földjén lassan véget ér a hosszú, véres háború, Észak ifjú királya halott, családja ősi székhelye romokban hever, a sebeiket nyalogató hadvezérek és királyi házak meghúzzák magukat. A nyugalom azonban látszólagos – a koncért mások is vetélkednek. A Vas-szigetek harcias népe a Hét Királyság zöld földjeire vágyik, miközben a kikötőkben egyre több tengerész regél a Sárkánykirálynőről és három sárkányáról…
A Varjak lakomája a sorozat előző köteteitől megszokott színvonalú, lebilincselő és egyben felkavaró olvasmány.
Véleményem: vigyázat, spoileres!
Vitathatatlan tény, hogy ez a sorozat egyik leggyengébb darabja. Az első négyszáz oldal nem is igazán tetszett, tavaly nyáron ott is hagytam abba. Most is kicsit döcögősen ment, talán azért, mert egyik szereplő sem tűnt fel, akit nagyon szeretek, kivéve Lorast, bár ő se sokat. Nem szeretem a Greyjoy-okat, talán az egész Vízbe fúlt Isten vallás miatt, a Lannisterek amúgy sem a szívem csücskei, Brienne nem szimpatikus a butaságával, Sam pedig az ügyetlenkedésével. De végül mindegyik szálban szerepelt valami, ami meggyőzött, hogy igen, akkor is jó ez a könyv.
Cersei egy álnok kis kígyó, akit nagyon megvetek, azért pedig még jobban, amit Margaery-vel tett. Amikor kiderült, hogy azért utálja Robertet, mert az a hitvesi ágyban Lyanna nevét súgta, teljesen megértettem. Nagyon fájhatot neki. Mégis... ebben a részben kiderült, hogy Cersei Rhaegar-t szerette, pedig ott volt neki Jaime. Ráadásul amíg Jaime egyszer sem csalta meg őt, addig Cersei sokszor félrelépett, és ezért csak még jobban kivájnám a szemét. A legjobb az ő szálában az, hogy lebuktatták (valamennyire), és hogy Jaime nem fog elmenni és küzdeni érte. Ez az!
Ami még tetszett:
- Catelyn visszatérése. Nagyon brutálisan elbántak vele a Vörös Nászon, Beric pedig megmentette. Ahogyan elképzeltem, bizonyára nagyon ijesztő asszony lett belőle.
- Dorne! Az egész vidék, a kultúra nagyon tetszett, ez az egyetlen új szál, aminek örültem, hogy bejött a képbe. Ráadásul az, hogy kiderült Arianne-t Viseryshez adták volna feleségül, és hogy Dany-nek van szövetségese Westeroson egészen felvillanyozott!
- Victarion elmenne Dany-hez. Bár össze ne merjenek házasodni!
- Petyr vissza akarja állítani észak dicsőségét. Meg akarja házasítani Sansa-t, hogy a Starkok megint az élbolyba tartozzanak.
Eléggé meglepett, hogy Arya megvakult. Az ő szálában nem tetszett az a sok lemondás, amiben részt kellett vennie. Az a vallás nekem egyszerűen túl ellenséges. Mindenki olyan ijesztő volt és mindenki túlságosan fanatikus. Én sose szerettem, mikor valaki ilyen hevesen részt vett a vallásban, ennyire az életét szenteli neki. Mert a Starkok ősi istenei vallás az olyan barátságos, nem jár lemondással, emberáldozattal, csupán egy őszinte hit. De ezzel szemben ez, meg a Fény ura vallás borzasztóan irritál. Örülök, hogy Mellisandre kimaradt innen, nem hiányoltam.
Összességében ez tényleg egy kicsit gyengébb kötet lett. Nem igazán vitte előre a szálakat, nem történt benne akkora nagy bumm, mint a többiben, nem sikerült annyira lenyűgöznie. Ettől függetlenül megadom rá az öt pontot, mert mégis van benne valami, ami miatt nem tudnám lepontozni.
Elhunytak: Gregor Clegane(?), Ser Vasszív Arys, Sandor Clegane(?), Fürge Dick, Dareon, Aemon mester, Maró, Pod.
Értékelés: 5/5
Kedvenc szereplő(k): Loras Tyrell, Jon, Daenerys, Arya, Rakharo, Arianne (az új kedvenc!)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése