Varjak lakomája - kritika

Fülszöveg:

A Varjak lakomája méltó folytatása George R. R. Martin világhírű fantasyciklusának, A tűz és jég dalának. A Trónok harcában megjelenő, az ősi királyságot szétszakító kegyetlen erők, a Királyok csatájának kísértetei, vademberei és boszorkányai, a Kardok viharának a másvilágról előretörő inváziója után a ciklus negyedik kötetében Martin ismét egy sokszereplős, tabudöntögető művel rukkolt elő. 

Az ősi Westeros földjén lassan véget ér a hosszú, véres háború, Észak ifjú királya halott, családja ősi székhelye romokban hever, a sebeiket nyalogató hadvezérek és királyi házak meghúzzák magukat. A nyugalom azonban látszólagos – a koncért mások is vetélkednek. A Vas-szigetek harcias népe a Hét Királyság zöld földjeire vágyik, miközben a kikötőkben egyre több tengerész regél a Sárkánykirálynőről és három sárkányáról…

A Varjak lakomája a sorozat előző köteteitől megszokott színvonalú, lebilincselő és egyben felkavaró olvasmány.

Véleményem: vigyázat, spoileres!

Vitathatatlan tény, hogy ez a sorozat egyik leggyengébb darabja. Az első négyszáz oldal nem is igazán tetszett, tavaly nyáron ott is hagytam abba. Most is kicsit döcögősen ment, talán azért, mert egyik szereplő sem tűnt fel, akit nagyon szeretek, kivéve Lorast, bár ő se sokat. Nem szeretem a Greyjoy-okat, talán az egész Vízbe fúlt Isten vallás miatt, a Lannisterek amúgy sem a szívem csücskei, Brienne nem szimpatikus a butaságával, Sam pedig az ügyetlenkedésével. De végül mindegyik szálban szerepelt valami, ami meggyőzött, hogy igen, akkor is jó ez a könyv.

Cersei egy álnok kis kígyó, akit nagyon megvetek, azért pedig még jobban, amit Margaery-vel tett. Amikor kiderült, hogy azért utálja Robertet, mert az a hitvesi ágyban Lyanna nevét súgta, teljesen megértettem. Nagyon fájhatot neki. Mégis... ebben a részben kiderült, hogy Cersei Rhaegar-t szerette, pedig ott volt neki Jaime. Ráadásul amíg Jaime egyszer sem csalta meg őt, addig Cersei sokszor félrelépett, és ezért csak még jobban kivájnám a szemét. A legjobb az ő szálában az, hogy lebuktatták (valamennyire), és hogy Jaime nem fog elmenni és küzdeni érte. Ez az!

Ami még tetszett: 

• Catelyn visszatérése. Nagyon brutálisan elbántak vele a Vörös Nászon, Beric pedig megmentette. Ahogyan elképzeltem, bizonyára nagyon ijesztő asszony lett belőle.
• Dorne! Az egész vidék, a kultúra nagyon tetszett, ez az egyetlen új szál, aminek örültem, hogy bejött a képbe. Ráadásul az, hogy kiderült Arianne-t Viseryshez adták volna feleségül, és hogy Dany-nek van szövetségese Westeroson egészen felvillanyozott! 
• Victarion elmenne Dany-hez. Bár össze ne merjenek házasodni!
• Petyr vissza akarja állítani észak dicsőségét. Meg akarja házasítani Sansa-t, hogy a Starkok megint az élbolyba tartozzanak.

Eléggé meglepett, hogy Arya megvakult. Az ő szálában nem tetszett az a sok lemondás, amiben részt kellett vennie. Az a vallás nekem egyszerűen túl ellenséges. Mindenki olyan ijesztő volt és mindenki túlságosan fanatikus. Én sose szerettem, mikor valaki ilyen hevesen részt vett a vallásban, ennyire az életét szenteli neki. Mert a Starkok ősi istenei vallás az olyan barátságos, nem jár lemondással, emberáldozattal, csupán egy őszinte hit. De ezzel szemben ez, meg a Fény ura vallás borzasztóan irritál. Örülök, hogy Mellisandre kimaradt innen, nem hiányoltam.

Összességében ez tényleg egy kicsit gyengébb kötet lett. Nem igazán vitte előre a szálakat, nem történt benne akkora nagy bumm, mint a többiben, nem sikerült annyira lenyűgöznie. Ettől függetlenül megadom rá az öt pontot, mert mégis van benne valami, ami miatt nem tudnám lepontozni.

Elhunytak: Gregor Clegane(?), Ser Vasszív Arys, Sandor Clegane(?), Fürge Dick, Dareon, Aemon mester, Maró, Pod.

Értékelés: 5/5

Kedvenc szereplő(k): Loras Tyrell, Jon, Daenerys, Arya, Rakharo, Arianne (az új kedvenc!)

Kardok vihara - kritika

Fülszöveg:

Tolkien óta alig született történet, amely annyira rabul ejtené egy egész nemzedék képzeletét, mint A tűz és jég dala, George R. R. Martin hatalmas fantasyeposza. 

Az első részben, a Trónok harcában megismertük Westeros ősi királyságát, amelyet könyörtelen hatalomvágya marcangolt. A Királyok csatájában kiéhezett ragadozóként söpört végig az uralkodóját vesztett birodalmon a háború, a mágia és az őrület. A Kardok vihara képes még tovább fokozni a feszültséget és még sokkolóbbá tenni Westeros történetét: most közeledik tetőpontjához a hatalomért folytatott embertelen küzdelem. A megosztott, megtépázott királyság eddigi legszörnyűbb ellenségével kénytelen szembenézni, amely a síron túlról érkezik…

Martin a fantasy mestere. Kimeríthetetlen fantáziával megírt históriái középkori mintákból merítenek ihletet, és a láthatóság határát súroló plasztikussággal jelenítik meg fiktív világukat. A sodró, szofisztikált történetvezetés, az árnyalt karakterábrázolás és a szexualitásnak a fantasy műfajában szokatlanul nyílt kezelése is fontos szerepet játszik abban, hogy Martin sikert sikerre halmozó újítóként vonulhat be műfaj történetébe.

A tűz és jég dala az elmúlt évtized egyik legjelentősebb fantasysorozata – minden kötete letehetetlen olvasmány.

Véleményem: vigyázat, spoileres!

Ez az egyik  legjobb része a ciklusnak. Bár igazából a kötet második fele izgalmasabb, mégis az első része kellően megalapozza a hangulatot, a tetteket, amiknek majd később látjuk/olvassuk a következményeit. Tehát akkor most menjünk végig a házakon!

Lannister: az előző kötetben kifogásoltam Tyrion viselkedését, a túlzott ragaszkodását Shae-hoz. A Sansa-val való házasság jót tett neki. Én látok egy másik szemszöget Tyrion-ból, talán ezért is kedvelem egy kicsit, és úgy érzem, Sansa lehetett volna kedvesebb vele. Az tény, hogy amit a Lannister ház ellene elkövetett tényleg aljas és fájdalmas, de Tyrion még mindig a legnormálisabb közülük, és tud kedves is lenni. Megtehette volna, hogy a házasságuk napján elveszi a szüzességét, de nem tette. Ugyan hány westerosi férfi tette volna meg ugyanezt érte? 

Cerseit még mindig utálom, de látszik rajta, hogy kezd az összeomlás szélére sodródni, aminek én örülök. Miután Jaime visszatért Királyvárba eléggé megváltozott a kapcsolatuk, és nekem eszembe is ötlött, hogy ezek ketten hogyan szerethetik egymást. Nem azért, mert elítélendőnek találnám a viszonyukat, hanem mert egyikőjük részéről sem érzem azt a vágyat, ami régen előre hajtotta őket. Például, hogy Jaime lelökte Brant. Azt a szerelemért tette. De a csonkított Jaime mintha egy teljesen más férfi lenne, és ez a változás tetszik.

Tywin Lannister halála egészen meglepő. Egy szigorú, hideg férfi, aki - bármennyire is utálom - nemesebb halált érdemelt volna. De legalább megszabadultunk Shae-tól. Nagyon rühelltem.

Stark: Először is nagyon fáj a szívem Robb halála miatt, és az is eléggé megrendített, amit Catelyn-nel tettek, bár ő elvileg túlélte. Legalábbis az epilógus ezt mutatja, viszont eléggé rejtélyes volt. A Vörös Nász váratlan volt és ha mondhatom ezt, gyomorforgató. Bár részben Robb hibája, amiért hagyta, hogy Jeyne elcsábítsa és ez miatt megszegje az ígéretét, amit a Freyeknek tett, az ő részükről viszont eléggé brutális megnyilvánulás volt így bosszút állni.

Arya része most sokkal jobban tetszett. A Bátor Bajtársak üde színfoltja volt a fejezeteinek, Anguyt és Beric Dondarion-t eléggé meg is kedveltem. Az is tetszett, hogy végül Vérebbel is összeakadt, és bár a férfi még mindig kegyetlen(nek akar látszani), azért ott van benne a lovagiasság is, bármennyire is tagadja.

Sansa sokat fejlődött, bár még mindig csak egy báb. A naivitása kezdetben kiakasztott, de már rájöttem, hogy ő ilyen. A történet előrehaladtával úgyis fel fog nőni majd, és elhagyja a lovagok iránti rajongását, aztán pedig rájön, hogy a világ fele annyira se szép és jóságos, mint amilyennek a dalokban lefestik. A megszöktetése tetszett, váratlan volt, hogy Petyr áll az egész mögött. A Sasfészekben lévő jelenet, mikor hóból megépítette Derest egészen aranyos volt. (Egészen a csókig.)

Bran szála nekem továbbra se olyan izgalmas, mint lehetne. Érdekes, hogy amit Meera mesélt neki történet, arra nem jött rá, hogy mi is valójában. Nekem egyértelmű volt, hogy Rhaegar és Lyanna története. Kár, Bran.

Targaryen: Dany szála volt az egyik legjobb! A Makulátlanok kiképzése egészen megrendítő, kezdve a csecsemőöléstől egészen a kutya megfojtásáig. A városok felgyújtása végre jelzi a hatalmát, igazi királynőként viselkedik. Barristan Selmy nagyon jó, hogy ott van mellette és irányítja, ha kell. Ser Jorah-ban nagyot csalódtam, és nekem ne jöjjön azzal, hogy beleszeretett Danybe. Akkor is elárulta. Megértem Dany haragját. Bár azt a Daariot igazán pihentethetnék, mert nem csípem, hogy ott legyeskedik körülötte.

Baratheon: Stannis-t még mindig nem kedvelem (Renly miatt, of course), de azzal, hogy megmentette a Falat, szerzett nálam egy jó pontot.

Joffrey végre meghalt! Erre vártam azóta, hogy először olvastam róla. Annyira gonosz és ellenszenves, elkényeztetett ficsúr. Bár nem gondoltam volna, hogy majd pont Lady Olenna és a hajháló lesz a tettes, de egészen elképesztő az a sok alig látható, megbúvó szál, ami körülöleli a történetet.

A Fal - és azon túl: A vadak része kezdetben kicsit lassan haladt, döcögött, de segített rajta, hogy Jonnak kialakult a kapcsolata Ygrittel. Bár nagyon idegesített a "Nem tudsz te semmit, Havas Jon" mondataival, a végén mégis sajnáltam, hogy meghalt. Viszont attól kezdve, hogy a vadak megtámadták a Falat, az felrázta Jon fejezeteit, Stannis ajánlata a végén pedig nagyon csábító volt. De nem Jonnak való.

Sam pedig Sam. A Gyilkos. Fejlődött ő is. Nem sokat, mert még mindig puhány és gyáva, de ahogyan ő mondta, bátrabb lett. Nem bátor, csak bátrabb. A fondorlatossága pedig nagyon tetszett.

Elhunytak: Ser Cleos, Lord Karstark, Vén Medve, Lord Tully, Balon Greyjoy, Robb Stark, Ygritte, Joffrey, Vörös vipera, Shae, Lord Tywin Lannister, Lysa Arryn

Értékelés: 5/5

Borító: 5/5

Kedvenc szereplő(k): Loras Tyrell, Jon, Daenerys, Véreb, Arya, Rakharo

Királyok csatája - kritika

Fülszöveg:

George R. R. Martin lebilincselő fantasy eposzának, A tűz és jég dalának második könyve, a Királyok csatája az uralkodóját vesztett Westeros birodalmában veszi fel a történet fonalát. Hat királyi ház száll síkra a trónért folyó küzdelemben. Az utódlásért vívott harc vérfertőzés és apagyilkosság, alkímia és merénylet díszletei között zajlik egy olyan földön, ahol a dicsőség árát vérben mérik. Martin a fantasy mestere. Kimeríthetetlen képzelőerővel megírt históriái középkori mintákból merítenek ihletet, és a láthatóság határát súroló plasztikussággal jelenítik meg fiktív világukat. A sodró, szofisztikált történetvezetés, az árnyalt karakterábrázolás és a szexualitásnak a fantasy műfajában szokatlanul nyílt kezelése is fontos szerepet játszik abban, hogy Martin sikert sikerre halmozó újítóként vonulhat be a műfaj történetébe. A tűz és jég dala az elmúlt évtized egyik legjelentősebb fantasy sorozata, minden kötete letehetetlen olvasmány.

Véleményem: vigyázat, spoileres!

Nagyon örültem neki, hogy a sorozatban nagyobb hangsúlyt fektettek a Starkokra. Sok minden van, ami a harmadik könyvben egyértelmű, viszont itt-ott el vannak rejtve apró dolgok a másodikban. Ez világos lett a sorozattal együtt.

Míg tavaly kifejezetten szerettem Arya vonalát, most egy nagyon aprót vontatott volt a történetben. Az eleje gyors, a közép része lassú, a vége pedig az utolsó előtti száz oldal felpörög, majd megint leül. De engem nem zavar, én szeretem, mikor egy történet ilyen lassan csordogál. Bár a Királyváras részekkel nem teljesen voltam kibékülve. Kissé zavar, hogy míg Tyrion az első részben egy határozottan kedvelhető figura, aki a poénjaival hódít (bár az ebben a részben is megvan), ebben a kötetben nem csinál mást, csak nyavalyog. Beleesik ugyanabba a hibába, mint régen, engedi, hogy egy lány az orránál fogva vezesse. De miért Tyrion? Belesétál a csapdába, pedig az egyik fele pontosan tudja, hogy Shae milyen lány valójában. Nem tetszett annyira Tyrion szála tehát, abból a szempontból jó volt, hogy kicsit megismertük az udvari életet. Az első részben is nagy betekintést nyerhettünk, de most egészen más megközelítésből: Cersei és Tyrion szócsatái megszínezték ezeket a részeket.

Arya szála, mint említettem, egy picit döcögött. Lassan indult be, viszont nekem a lassúbb részek jobban tetszettek. Addig egészen élveztem, míg el nem kapták őket, és el nem vitték Harrenhalba, ott egy picit lapos lett. Viszont a három halál téma nagyon tetszett, és egész jól megalapozta azt, ami majd a negyedik könyvben történni fog.

Catelyn még mindig nem szimpatikus. Talán azért, ahogyan Jon-nal viselkedett, de nem bírtam megkedvelni. Értem én, hogy aggódik a fiaiért és a lányaiért, megértem, hogy sokszor nem értett egyet Robbal és kifogásolta a terveit, de azt nem tudtam megemészteni, hogy elengedte Jaime-t. Az volt még furcsa, hogy tavaly Stannis-t támogattam, és ha Baratheon szempontból nézzük, jogos is a követelése a trón iránt. Most azonban mégis Renly nőtt a szívemhez, az ő halála az, amit sosem fogok megbocsátani Martin-nak. Bár érdekes, hogy sokan támogatták Renlyt, mikor egyáltalán nem lett volna helye a trónon. Bár ha ebből a szempontból nézzük, Stannis-nek sincsen, mivel él még egy Targaryen (vagy kettő... ezt még nem lehet tudni biztosan).

Ha már Targaryen, Dany szála sem tetszett annyira. Az előző részben egyszerűen csodálatos volt a fejlődése, ahogyan megerősödött és megtanult ellent mondani Viserysnek és megállni a saját lábán Drogo halála után. A tekintélyt megszerezte, de a khaalasar-ja elhagyta őt. Az nagyon fájt, hogy a sorozatban a kedvencemet (Rakharo) megölték, viszont annak örültem, hogy a könyvben meghagyták. A Halhatatlanok Háza volt az egyik legjobb része a könyvnek, valamint az, hogy Dany megismerte a Tűz és jég dalát (valamennyire). Örülök, hogy Dany végre elindult megszerezni a seregét.

Jon szála is nagyon tetszett, bár a Craster-erődje rész nagyon megdöbbentett. Annyira furcsa, hogy ennyire romlott emberek élnek ebben a ciklusban, hogy olyanra képesek, mint Craster. Az pedig egyszerűen "zseniális" , hogy Jon beépül a vadak közé és mindezt úgy tette, hogy meg kellett ölnie egy testvérét (már amennyire egy ember halála lehet zseniális, nem arra az értelemre gondolok én). Bár Ygritte cseppet sem szimpatikus, és majd a következő könyv kritikájánál írom is, hogy mennyire idegesített a "Nem tudsz te semmit, Havas Jon" mondataival.

Stannis nagyon nem lett szimpatikus azzal, hogy megölte Renlyt, a Vörös papnőt nagyon utálom  az új vallása miatt, amivel traktálja Stannis embereit. Sansa még mindig ostoba, sajnálom, nem kedvelem őt, de kezd látszani rajta, hogy fejlődik. Valamilyen szinten. Bran-t sem csípem annyira, de Jojen és Meera egyértelműen üde színfoltja az ő szálának. Kár, hogy a sorozatban csak a harmadik évadban kerültek képernyőre. Theont pedig egész egyszerűen megutáltam, amiért elfoglalta Derest - aztán később fel is égette azt. Persze megértem, hogy miért csinálta. A Starkoknál nevelkedett, ott nem szerették, hiszen túsz volt, s miután hazatért a Vas-szigetekre, hideg elutasítást tapasztalt az apja részéről, sőt még a testvére is megviccelte őt. Érthető, hogy miféle bizonyítási vágy buzdította a szörnyű tettre, melyet elkövetett, s ettől egy picit közelibbnek érzem magamhoz őt. Viszont vezekelnie kell, hogy én újra megkedveljem.

Akit viszont most még jobban kedvelek, az Loras Tyrell. A könyvben nem derült ki, vagy csak nagyon halvány utalás van rá, hogy szerették egymást Renlyvel, én a sorozatból tudtam ezt meg. Így újraolvasva már megértettem a tetteit, tisztában voltam vele, hogy miért választotta a Tyrell-ház a Lannistereket (bár ennek nem örülök). Viszont azért jó ez, mert bár a Királyváras részek nem a szívem csücskei a Lannisterek miatt, legalább ott van a Tyrell ház, akikért élvezet lesz olvasni majd a harmadik könyvet.

Elhunyt főbb szereplők: Renly Baratheon ( :((((((( ), Ser Rodric Cassel, Luwin mester.

Értékelés: 5/5

Borító: 5/5

Kedvenc szereplők: Loras Tyrell, Renly, Jon, Daenerys, Véreb, Arya, Rakharo

Trónok harca - kritika

Fülszöveg:

A Trónok harca lebilincselő fantasy, amely klasszikus lovagkirályságot tár az olvasó elé: Westeros fölött valaha a sárkánykirályok uralkodtak, ám a Targaryen-dinasztiát 15 évvel ezelőtt elűzték, és most Robert Baratheon uralkodik hű barátai, Jon Arryn, majd Eddard Stark segítségével. A konfliktus középpontjában Deres urai, a Starkok állnak. Olyanok, mint a föld, ahol születtek: makacs, kemény jellemű család. Szemünk előtt hősök, gazemberek és egy gonosz hatalom története elevenedik meg.
Ám hamar rá kell ébrednünk, hogy ebben a világban mégsem egyszerűen jók és gonoszok kerülnek szembe egymással, hanem mesterien ábrázolt jellemek bontakoznak ki előttünk különböző vágyakkal, célokkal, félelmekkel és sebekkel.
Martin legnagyobb erőssége hogy meg tudja újítani, élettel tölti fel azt a műfajt, amit a sok populáris Tolkien-imitáció évtizedeken át klisék sorozatába fojtva ismételgetett. A jég és tűz dalának első kötete egy világteremtő fantasy eposz nagyszabású felütése.

Véleményem: vigyázat, spoileres!

Tavaly nyáron olvastam ki az első könyvet, de akkor nem írtam róla beszámolót, meg annyira nem is kapott el a láz iránta. Tetszett valóban, de nem voltam ennyire mániákus. Most viszont, ahogy közeledett a harmadik évad premierje, elkezdtem nézni az első évadot. És mivel nekem nem elég csupán nézni, nekem olvasni kell, ismét elkezdtem, pedig annyi más könyvem van, amit még nem olvastam egyszer sem...

Sokan mondják rá, hogy unalmas. Szerintem egyáltalán nem az. Vaskos és sok benne a szereplő, időbe telik, mire kiismerjük, megismerjük az összeset. Ez szinte a legerősebb része az egész ciklusnak, hogy él minden szereplő. Senki sem szimplán jó vagy rossz, mindenkiben vannak erények, és néha olyan tulajdonságok is megjelennek, ami miatt húzom a számat. De ez adja az életet bele, ettől érzem úgy, hogy ez megtörténhet a való életben is. Mert a többi fantasyhoz képest itt nem a jó és a rossz csap össze, mert itt tényleg minden nézőpont kérdése.

Én például utálom a Lannistereket, valakinek meg egyenesen az a család a kedvence. Ellenszenvet táplálok irántuk, Cerseit mégis képes vagyok megérteni - bizonyos szempontból. Elhiszem, hogy tényleg fájt neki, mikor az első együttlétén Roberttel a férfi Lyanna nevét suttogta. El sem tudom képzelni, mennyire fájhatott neki. Nem is csodálkozom a viselkedésén, ennek ellenére nem kedvelem őt. A Lannister-házból maximum Tyrion az, akit tudnék kedvelni. Egy sunyi kis alak, kinek legnagyobb boldogsága, hogy kurvákkal (elnézést a szóért) hál, mégis, mivel ő maga sem tökéletes (törpe) megérti, hogy milyen kitaszítottnak lenni, tudja milyen érzés, ha mindenki undorral néz rád. Nemcsak a szövege jó, mert ő az alapja a humornak, de például Brannel és Havas Jonnal nagyon kedvesen bánt, még ha néha nyersnek is tűnik az őszintesége.

A legnagyobb kedvenceim a Starkok, talán Jaime tette miatt lettek szimpatikusak. Azért, mert ők voltak azok, akiknek először ártottak, és még mindig ők a legbecsületesebbek az egész királyságban. Sansa-t és Catelynt nem kedvelem, előbbit Joffrey iránt érzett szeretete miatt (bár ebből szerencsére kilábal a köny végén), utóbbit pedig tettei miatt (elrabolta Tyriont). Viszont Nedet nagyon megkedveltem, ahogyan Robbot is, de az abszolút kedvencem Havas Jon, bár ő nem teljesen Stark. Kezdetben nem tudtam vele mit kezdeni a folyamatos "nyavalygása" miatt, hogy ő így fattyú, úgy fattyú, őt mindenki bántja. És bár tényleg sokszor a fejére vetik származását, egypár alkalommal észhez tér, mikor megmondják neki az igazságot.

Aztán ott van még Daenerys, aki tökéletes példája a változásnak. Az első könyvben ő ment át a legtöbb fejlődésen. Megtanulta, hogyan legyen a saját ura úgy, hogy közben van férje, és hogy ne élje le az egész életét rettegésben a bátyjától félve. A bátyja tényleg egy kígyó, ahogy Ser Jorah Mormont megmondta, az őrült oldalát jelképezte az érmének, de Dany teljesen más. Eleinte ő sem volt szimpatikus nekem, de ahogyan a kötet végére magabiztosabb lett, azonnal belopta magát a szívembe.

Ez egy nem szokványos fantasy. Nincs még olyan sok varázslény benne, csak a rémfarkasok és a kötet végén a sárkányok. A varázslatban sem hisz mindenki, a sárkányok pedig régen kihaltak. A vadak veszélyeztetik a királyságot, ahogyan a Mások is lassan előbújnak. Közelek a tél, ahogyan a Starkok mindig mondják. Kiráz a hideg, ha arra gondolok, mi lesz ennek a regényciklusnak a végén.

Elhunyt emberek: Jon Arryn (említés), Robert Baratheon, Ned Stark és lovagjai, szolgálói, Drogo, Dany fia

Értékelés: 5/5

Borító: 5/5

Kedvenc szereplő(k): Jon, Daenerys, Véreb, Arya, Renly, Loras, Rakharo